c

Tenerife csodái

 Megnyitása óta eltelt jó ötven esztendeje alatt jó félszáz-millió látogató tette le mellettük a voksát. Többször nyerte el a Trip Advisor elismerő címét, a „2018 Travelers Choice” díjat az állat- és növénykertek kategóriájában. Ez a független értékelés rendkívüli elismerés a park dolgozóinak. A park thai tematikát követő szemet gyönyörködtető buja növényzete a trópusi országokra jellemző. Bőven van akció is: nevetős, rikácsolós papagáj- és kacagtató fókashow vár kicsiket és nagyokat, bámulatos gyilkos bálnák (orca), és elismerést érdemlő palack orrú delfinek akrobatikái vívják ki elismerésünket.

 Itt az állatok csak a természetben “begyakorolt” mozgásokat végzik mindenki ámulatára. Ugyanis sokan nem tudjuk, a sokszor igazságtalanul lebecsült emlősök és madarak micsoda emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Az állatokkal együtt lélegző, igen képzett és a szívükkel, lelkükkel is dolgozó gondozók elkötelezettek a természetvédelem, a faji sokszínűség megőrzése mellett. A világ szinte minden tájáról sok száz állat- és növényfaj lel itt menedékre, kap esélyt a túlélésre. Ez a természetben már nem volt biztosítva. Sokuk a Loronak köszönhetik megmenekülésüket a kihalástól, köztük tizenkét papagájfaj. A Spix ara, a Kék-torkú ara és a Vörös-szemöldökű Amazon papagáj ma már nem élne a Loro nélkül. Vagy 4.000 papagáj veszekedhet itt kedvére egymással vagy akár az “unalmas” békét is választhatja. A Loro máig a világ egyik legnagyobb papagáj parkja, több mint 350 fajtával. Pedig kezdetben ebben a nagyjából 135.000 négyzetméter kiterjedésű állat- és botanikus kertben csak papagájok – spanyolul lorok – rikácsoltak. A park híres egzotikus madarakból álló lenyűgöző gyűjteményéről is. 

Az alapító- tulajdonosnak, a Mr. Wolfgang Kiessling létrehozta alapítványnak köszönhető mindez: a veszélyeztetett papagájok és élőhelyeik megőrzésétől kezdve a lorok életmódjuk, szaporodásuk, élet feltételeik tanulmányozásán keresztül a papagájszaporulat vadonba való visszakerüléséig ível a tevékenységek köre. Így a Loro Park nem egyszerű állatkert. A gazdag növényvilág megteremtése mellett a park kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, a természetvédelemre és a környezettudatosságra. A Loro Parque Fundaciónnak köszönhetően napjainkban öt kontinensen 96 sikeres projektet hajtott már végre, melynek során a teljes működési költségeket a park alapítványa fedezte – ez meghaladta a 20 millió dollárt. 

Visszatérve a látnivalókra: a Loro Parque abszolút sztárjai a Mexikói-öbölből származó delfinek és fiatal gondozóik, akik meg tudják mutatni védenceik tudását Európa legnagyobb delfinmedencéjében. Az intelligens delfineken nem látszik, hogy lámpalázasok lennének. Annyira magával ragadó ez a show, hogy ide kétszer is beülünk élvezve a felejthetetlen pillanatokat.

A delfinek mögött nem maradnak le az amerikai orlandói állatkertből érkezett orcák sem. Hatalmas ugrásokkal, pörgésekkel, szaltókkal, partra csuszamlással és különleges hangjukkal ejtik ámulatba a nagyérdeműt – az első sorokban esőkabátba bugyolálva , akik arra várnak, hogy a gyilkos bálna lespriccelje őket. Mikor ez sikerült, akkor persze szóhoz se jutnak, csak kacagva “fanyalognak”. 

Aki pedig humoros előadására vágyik itt, az ne hagyja ki a huncutságra nevelt kaliforniai oroszlánfókákat és velük játszó, játékból mérgelődő, kiválóan színészkedő gondozóikat. A fókák nemcsak ellenkeznek velük, füllentgetnek nekik fejrázással, hanem labdáznak, karikákat ugranak, hozzák-viszik a különböző játékszereket, táncolnak, keringőznek, puszit adnak a gondozóknak. 

Az egyik legvarázslatosabb az akvárium háza elegánsan lebegő medúzákkal – ezt tanítani kellene. Odavoltunk az antarktiszi feltételeket biztosító pingvináriumért is. A plexi mögötti -2 fok a kedvence a több tucatnyi totyogó pingvin úrnak, hölgynek és csöppségnek. 

Hol a hóesésben ácsorognak egyik lábukról a másikra semmittevően, modellt állva nekünk, hogy a gyenge fotós is kiváló képet készíthessen róluk. Aztán elegük van ebből, – lám, mennyire különböznek némely embernek nevezett lénytől -, leugranak a jégtömbökről, és belevetik magukat a fagyos vízbe halat fogni, mint őseik. Megdolgoznak érte, nem kiszolgáltatják magukat. Ebből is sokan tanulhatnánk. Az ezután következő akváriumi alagútban felettünk, mellettünk cápák húznak el vészes tempóban, csak bírjuk kellő gyorsasággal forgatni a fejünket. 

Aztán irány a gorilla – és csimpánz ház. A Loro park a veszélyeztetett fajok bemutatása mellett tenyészti is őket. Így tudja cserélni a más európai állatkertekben lévőkkel biztosítva a változatos genetikai állományt. Az emberszabásúak mellett a kedvenceink közé tartozik a sétálás a lombkoronaszinten kifeszített függőhidakon több tucat színes, repkedő madár között. Mellettünk csemegéztek, szinte meg is érinthetnénk őket ezen a Katandra Treetops útvonalon. 

Ezután megyünk “parolázni” a fehér tigrissel, óriás teknőssel, hangyásszal, szurikátával, gorillával többek között. Ha esetleg privát túrát kérnénk, olyan helyekre is elvisznek minket, ahova a rendes jeggyel nem juthatnánk be. Például a kardszárnyú delfinek medencéjéhez, ahol közelebbi ismeretségbe kerülhetünk velük. 

Mi bár nyitás körül érkezünk, gyorsan elszalad a nap. Elköszönünk fájó szívvel a Loro Parktól, ami a világ első olyan állatkertje, ami nem bocsát ki szén-dioxitot. Lehetne úgy döntenünk, hogy másnap újra eljövünk ide – akkor most kellene mennünk a pénztárhoz. Zsebpénzért kapnánk névre szólóan egy másnapi belépőt. Holnap újra találkozhatunk!

 Szöveg és fotó: Bodrog Beáta

c

Gladiátorsuli és Róma gyerekkel

Elmaradhatatlan a rendkívül sokszínű Vatikáni Múzeum, a Palatinus-domb, a Fórum Romanum, a Pantheon-csoda, és Domitianus föld alá került stadionja, na meg Caracalla termája VR szemüveggel. Ezeket egészítettük ki a legkevésbé ismert római gyerekbarát élményekkel.

Ez két telitalálat: az Álmodozók Múzeuma és a Felfedezőé, azaz Gyerek Múzeumé. Ezeket spékeltük meg egy kis pillangóházas botanikus kerttel. Persze nem maradhattak ki Caravaggio álomfestményei se, meg a Trevi-kút, a spanyol lépcső. Ízelítőül pedig két pápai bazilika: a Lateráni Keresztelő Szent János, minden templom anyja és feje és az augusztusi hóesés-csoda által született Mária Maggiore. Ja, és ne felejtsünk el betérni a híres római opera egyik előadására. Így majdnem kerek lett római kalandunk – ehhez még két nap kellett volna…

Harminc évvel ezelőtt hobbiként kezdődött – meséli Sergio Nerone Iacomoni, a közel száz tagos Római Historizaló Csoportnak, a Gruppo Storico Romanonak és a gladiátor iskolájának a vezetője. Fantasztikus múzeumukban nemcsak történelmi gladiátor felszerelések és a korhoz köthető érdekességek ejtenek ámulatba, hanem fényképek is. Rajtuk Sergio, aki lélekben ma is ifjú gladiátor Shakirával, aki idehozta a fiait, Diane Keaton, aki az unokáját, Tom Brady meg önmagát. A gladiátoriskola gyereknek és felnőttnek közösen a múzeumi ismerkedéssel kezdődik, majd a harcászati ruházat felöltése után kardozással folytatódik. Ez után a fakardos támadás elsajátítása és annak kivédése következik: nyakra, vállra, térdre, hasra. Majd jön az “igazi” arénabeli küzdelem ködfejlesztéssel, “őrjöngő” közönséggel. Előbb ki-ki a párjával, majd össznépi harc: két – három lurkó nekifeszül például egy apukának. Kipirosodva, vigyorogva naná, hogy legyőzik. A “képzés” végén senkit se engednek el kitüntető oklevél nélkül, amit új gladiátori nevére állítottak ki. A mi csemeténk a Felix nevet kapta. Ezen is felbuzdulva nagy lelkesedéssel tervezte otthoni harcát apával. Neki szerencséje volt, mert római szabad emberként küzdhetett. Ha rabszolgaként harcolt volna, akkor lehetne szabad, ha megéri a harmincat. Erről beszélgetve vesszünk észre egy plakátot, mely a májustól induló, szerda esténként 8.30-kor kezdődő speciális effektű gladiátor show-t népszerűsíti.

Egy kis nassolás után irány Caracalla fürdője. Útközben nem bírjuk megállni, hogy ne kepesztessünk fel az Aurelius építtette 3. századi falakra a Museo delle Muraban, miközben társalgunk Caracalláról. Arról például, hogy adóbevételeit ügyesen meg tudta növelni, ugyanis római állampolgárságot adott a birodalom területén élő minden szabad embernek. Az ezerhatszáz fős fürdőt ő szentelte fel, mely egyike a legjobb állapotban megmaradt rómaikoriak között. A jó 1800 évvel ezelőtt épített gazdag márványburkolat, a csodás szobrok és kertek előre megrendelt VR szemüveggel “élőben” élvezhetők.

Innen irány Domitianus birkózók, ökölvívók, súlyemelők, futók számára épített stadionja. Mivel a mellette húzódó utcaszint az eltelt csaknem kétezer év alatt több méterrel megemelkedett, a hippodromnak is nevezett egykori márványborítású épületkomplexum ma már a föld alatt várja a látogatókat a Navona tér egyik sarkában, a Circus Maximus szomszédságában.

Innen egy kis sétával megcsodálhattuk a világ ma is legnagyobb vasalat nélküli betonkupoláját, a Pantheont. A kicsik jól meg tudják jegyezni, ki nyugszik benn. Csak arra kell felhívnunk a figyelmüket, hogy itt az egyesült olasz állam királyai mellett többek között Raffaello is el van temetve, aki nem a meséből jól ismert Tininidzsa harci teknőc (az én lurkóm már vigyorog ezen a megjegyzésemen), hanem igen tehetséges festő.

Másnap reggel kezdésre jó előre megváltott full experience colosseumi jegyünkkel lekörözzük a ticket nélküli sorban állók végtelenül kígyózó sorát Michelangelo Mózes szobra megtekintése után persze. Máris bekíváncsiskodhatunk az egykori színpad alá, a gladiátorok felkészülési szintjére kísérőnkkel, ahol vagy ezren fáradoztak a sikerért. Megtudtuk többek között azt, hogy innen lentről hatvan rabszolgával működtetett lift vitte fel a díszleteket, a vadállatokat a 70ezer fős Colosseum színpadára. Aztán az emeleti filmvetítés és a Colosseummal kapcsolatos gazdag tárlat mellett Trajanus oszlopával ismerkedhettünk egy új kiállításon. Így nekünk csak a Colosseum három óránkba telt – így volt kényelmes.

Aztán egy villám pizzázás után jöhetett az elmaradhatatlanok közül a gyönyörű élénk színű falfestéseket megőrző Augustus háza full experience jegyünkkel a Palatinus-dombon. Itt csaknem kétezer- nyolcszáz éve alapította meg Rómát Romulus – a gyerek mindig rosszallóan egészített ki: “és Remus”. Fantasztikus innen a rálátás az örök városra és a Fórum Romanumra, amin magunkat végigvonszolva jutottunk az igazi Trajanus oszlopa mellett elhaladva egy vacsorázó helyre, majd az elmaradhatatlan 150-féle fagyit kiváló Gelateria Della Palma cukrászdába. Ezt mindennap kiérdemelte kisfiúnk.

Másnap reggel irány megint időpontra megváltott jegyünkkel a világ legnagyobb múzeumaihoz tartozó Vatikáni Múzeumhoz –  több száz ticketre váró látogató mellett visz el az utunk. A ragyogó napsütés kicsalogat minket a vatikáni varázslatos kertekbe, de aztán kezdjük a Pinacotékával, azaz a képtárral, köztük például Lucas Cranachhal. Folytatjuk az idegen népekkel kapcsolatos különleges tárgyakkal az etnográfiai részben, majd az egyiptomi, etruszk, görög kiállításokkal. Az állatok terme közelében a híres Laokoon szobor csoport után többek között a térképek folyosóját, majd Raffaello gyönyörűen festett stancáit csodáljuk meg például Platónnal és Szókratésszel. Aztán az álom Sixtusi kápolna felé tartunk logó nyelvvel, sok gyönyörűséget felfedezve. Megbeszéljük, ki kicsoda lehet Michelangelo mennyezetfestményén, például a két egymástól távolodó mutató ujj.

Egy ebéd után élvezzük a botanikus kert nyugalmát, üvegházait, pillangóházát a kikelő lepkelárvákkal. Este pedig kifejezetten jól esik egy kis pihenés a római operában, ahol a fantasztikus Kortárs triptichon című balettot csodálhattuk meg klasszikus Csajkovszkij szerezte muzsikára, majd legvégül igazi kortárs könnyűzenére (Lion Babe Impossible).

Egy másik este a Museum of Dreamersbe kukkantunk be pihenni, ahol a gyerek megelevenedik, és boldogan rohangál egyik attrakciótól a másikig. Itt az ember még nem is tudja, hogy segítségre szorul, máris ott vannak mellette, és mutatják, honnan lehet a legsikerültebb fotót megalkotni, hogyan kell fotózkodni és a kész képet hazaküldeni – ilyen törődéssel még nem találkoztam. Igazi pozitív hozzáállásra buzdító múzeum – ide kötelező lenne mindenkinek legalább egyszer eljönnie.

 Mert itt a feliratok arra buzdítanak, hogy mindig higgy magadban, semmi sem lehetetlen. Azt csináld, amit szeretnél, és legyőzhetetlen leszel benne. Hallgass a szívedre, az soha nem csal meg. Szeresd magad, soha ne add fel. Közben kosárra dobunk, vastag aprólabdatengerbe elmerülünk, varázserdőben járkálunk, boxolunk egy jót: nesze neked pánik, stressz, neked is sikertelenség, idegesség, sőt téged is kiütünk félelem, aggodalom.

A gyerek másik kedvence az Explora volt, a gyerek múzeum. Egy kicsit emlékeztethet minket a mi Csodák Palotájára. Az ide kapott másfél óra seperc alatt letelik, hiszen az apróságoktól kezdve a nagyobbacskákig mindenki bőven talál játékot, foglalkozást. A kicsik imádnak bevásárolni, játszani a színekkel, a reflex- és gyorsaságmérővel, azaz villámgyorsan ütögetik az épp felvillanó fényt. Örömmel vezetik Olaszország zászlósvonatját, a Frecciarossát is, keresnek például biciklis csomagszállítással pénzt, persze betartva a KRESZ-t és leadózva a jövedelmet. Hogy szokjanak az élethez..

Mi túl hamar hozzászoktunk az olasz nyaralós élethez, így komoly “megrázkódtatás” ér minket, mikor haza kell jönnünk… Itthon az életben élesben gyakorolhatunk…
Szöveg és fotó: Bodrog Beáta

c

Új helyen a Csodák Palotája 

Ezt onnan is látjuk, hogy az új helyre költözött (Csillaghegy közelébe) Csodák Palotája mágnesként viselkedik – ez is fizika -, hiszen fiatalok, kis- és nagygyermekes családok egyaránt ide tartanak a világ minden tájáról. Rövid sorbanállás után már vetik is bele magukat a kalandokba. Minden páratlan órában kísérleti bemutatóra iparkodnak a négy szintes épület legaljába: egy gombostűt se lehet leejteni, mert szinte mindenkit érdekelnek az érdekesebbnél érdekesebb tudományos show-k, amik naponta négyszer ejtik ámulatba a nagyérdeműt az Öveges – színpadon. Itt  bármi, amit megtapasztalunk, az a természettudományok játékos megismeréséről is szól. Így az ember észre se veszi, és tanul. Játszva. Legyen bármilyen korú is. A kis baglyocskákkal jelzett Csipet Csopa  útvonal kifejezetten az óvodások specialitása – csak nekik.

De odavannak a kísérletező laborért is: még alig látszanak ki a földből, mégis micsoda színváltozást, mekkora pezsgést tudnak ők maguk előállítani! Fehér köpenyt, védő szemüveget felöltve! Igazi fölnőttek! 

Így nem csoda, hogy innen csak kirobbantani lehet a gyerekeket, mert önként nemigen mennek el. Csak úgy, hogy mihamarabb visszatérnek ide.

Szöveg és fotó: Bodrog Beáta

c

Tenerifi mozaikok –  a Siam park

Fürdőzés sárkányéknál

Nem leltem egyetlen egy olyan esztendőt sem, amikor ne kapta volna meg a Siam Park és vízipark a №1, azaz a világ legjobb víziparkja kitüntetést, legalább kilencszer sorozatban, vagy nem szerepelt a legkiválóbbak között. Mint más a bélyegeket, úgy gyűjti a nemzetközi elismeréseket: többször az utazók nagydíját, a Travellers’ Choice Award díjat is bezsebelte.

Nemhiába vágyik ide minden lurkó, ha eljut Tenerifre. Nem hagyná ki semmiképpen.  Itt ugyanis jobbnál jobb szórakozás, csúszdászás, homokos tengerpart hívogat. Igazi gyerekparadicsom. Meg felnőttparadicsom. Az egész nap szinte seperc alatt elröpül.

Igen sok itt a dolgunk. Például, hogy minél többször lecsúszdázzunk. Ez annyira tetszik, hogy azt is elfelejtjük, fáj a lábunk. A lépcsők a barátaink lesznek – soha nem voltak azok –, hisz a magasból kell indulunk. Kicsiknek, nagyoknak, kamikázéknak egyaránt. Itt megtanultam, hogy csúszdából soha nem elég. Kortól függetlenül! Főleg az időnként besötétedő, lézer megvilágítású tekergős utak izgik. Meg a cápásak…Meg ahol versenyezni lehet, ki a fürgébb.

Minden korosztály megtalálja itt a számítását: legyenek azok fiatalok vagy magukat fiatalnak érzők, adrenalin kedvelők. Nekik ott van mondjuk a 28 méter magas, szinte függőleges, áttetsző csúszda, a Tower of Power. De nem vagyok megelégedve vele, mert érkezéskor nem robban az adrenalin, ugyanis egy cápákkal teli medencén át folytatódik ugyan a csúszda, de teljesen zártan. Parolázni a cápákkal teljesen kizárt. Pedig mekkora adrenalin-emelő lehetne ez ellenkező esetben! Na de elégedjünk meg ennyivel, legalább ép bőrrel megússzuk. Az is valami. No de “vigaszképpen” végig lehet csusszannunk egy hatalmas tölcsércsúszdán: a sárkány torkából indulunk, ahova önként mászunk be, majd a végig a gyomrán. Különben maga őkegyelmessége Sárkány uraság, a Siam Park jelképe időnként “élőben” is felbukkan a fürdőzők között. Mivel igen jámbor fajta, olyan Süsü-féle, a gyerekek rohannak hozzá fotózkodni. Imádják.

De visszatérve a csúszdákra: leglelkesebb tagunk, a kilenc esztendős ifjoncunk kedvencei a dzsungel kígyói voltak: a boa, a vipera, a kobra és a piton. Még akkor is inkább száguldozott felfelé a lépcsőkön, próbálva velünk cipeltetni a nagy beülő úszógumit, meg lefelé, amikor már erősen korgott a gyomra… Hihetetlen… Tetszett neki, akár egyedül, akár kettesével sietett lefelé. Mindenhogy szuper. Csak sokszor legyen.

Ahol még hárman is élvezkedhetünk egy időben, az a lassú Thai folyó. A nyerő mégis az egyszemélyes gumicsónak lett, mert több játéklehetőséget enged meg. Az úton kőkrokodilok egymást háttal támaszkodva leselkednek ránk, látjuk “kiéhezett” szemüket. De mi láthatatlanok vagyunk a számukra, mint ahogy  fára tekeredő óriáskígyó se vesz észre minket, pedig erősen figyel rejtekhelyéről. Ha látna, lecsapna az óvatlanul arra hajózókra. Az  ár, azaz a vízsodrás ilyen nagyon “veszélyes” útra sodor minket. Az utat akár szárazon is megúszhatnánk, ha sikerülne nem bekerülni a sziklás vízesés alá kemény küzdelem árán. Résen kell lennünk, ha az egészben a legjobbat szeretnénk élvezni, a művadvízi sodrást. A folyó bal oldali ágán kerülhetünk ide. Erősen kapaszkodva szerencsésen átsodortatva magunk  egy akvárium – alagútba huppanunk bele, ahol éhes cápák lemondóan úszkálnak: ma nem leszünk az ő finom csemegéjük… Lehet azonban igaziból feltunningolni a kalandokat: némelyik lurkó kibújik az úszógumiból, és alábukva halad egyre előrébb és előrébb, ravaszkásan hátrapillogva az egyre inkább lemaradó felnőttekre.

Aztán ami mindenkit elvarázsol, az a fantasztikus hullámmedence mesterséges fehérhomokos strandjával, meg a speciálisan szörfözésre kialakított medence, mely a világ legnagyobb, 3,3 méteres hullámait produkálja. A kislurkók odavannak például a népszerű kalózhajóért és környezetéért. Az elveszett város is a kicsik kedvelt birodalma. Ott különösen azt tetszett a mi ügyeletes lurkónknak, hogy lassan, de biztosan telik a hatalmas dézsa, míg egyszercsak megbillen, és épp az ott lebzselőknek a fejére, többek között az övére is rázúdul.

A Siam Park különlegessége még a hamisítatlan thai hangulat: a világ legnagyobb thai témájú épületgyűjteménye Thaiföldön kívül. A thai hangulat, a thai élet íze minden egyes játékban, étteremben, étel kínálatban, minden épületben megjelenik, még a palotában is, sőt a növényzetben is megjelenik. Maga a thaiföldi hercegnő nyitotta meg a Siam parkot jó négy év építkezés után vagy jó tizenöt évvel ezelőtt. Mindezt a tulajdonos – menedzser álmodta meg, Wolfgang Kiessling és fia, Christoph. Ők a kihagyhatatlan Loro Park tulajdonos vezetői is, sőt a Poema del Mar is a nevükhöz fűződik Grand Canarian, Las Palmas közelében. Úgyhogy a Kanári-szigeti kalandok folytatódnak…

Szöveg és fotó: Bodrog Beáta

c

Helsinki szépségei

A nyolc szigeten elterülő világörökségi Suomenlinna múzeuma beavat, hogyan született meg az erőd, Észak Gibraltárja, amit a svéd oroszlán épített az orosz sasnak az erődöt meghódító cár szerint. Ő minősítette fővárossá a közeli Helsinkit Turku helyett.

Ha még a kissé zabolátlan városi természetre vagyunk még kíváncsiak, akkor pattanjunk fel a 11 órási Panoráma tours buszra, amivel eljutunk mondjuk a Helsinki carddal a Sibelius Parkba is. A híres finn zeneszerző hatszáz csőből készült rendhagyó emlékműve kiemelkedik a finn zord természeti szépségekből: sziklafoltok, füves részek, kikoptatott ösvények, hórihorgas fák nyújtózkodnak hol keszekuszaságban, hol példás rendben.

De mivel itt most nagy átrendezés folyik, a busz az akusztikájáról híres Sziklatemplom közelében tart egy hosszabb fotószünetet. Itt magyarul is találtunk bibliai idézetes könyvjelzőket.

 A busszal visszatérve bekukucskálunk a Természettudományi Múzeumba – jelképe az előtte őrt álló jávorszarvas. Meghökkenek, mikor beóvakodok. Egyrészt, mert egy hordányi emlős állat, picik és hatalmasok tartanak felém csontváz formájában.20240221 102517

Másrészt azért, mert az apróságok, akik látszólag alig tudnak tipegni, száguldoznak, majdnem elütnek  kurjantgatva nagy lelkesedésükben. Itt minden a gyerekért van: csontváz kirakás, hal megemelés (jaj, de nehéz), titkos dolgok felfedezése fiók húzogatással, fedő emelgetéssel. Van még lábnyom vizsgáló, rókaszőr simogatás, ugrálóka stb. A kitömött gerinces állatokat saját környezetükben, akció közben kaphatjuk el fotómasinánkkal: itt a medve lazachalászatkor, ott a hiúz épp megragadja a galléros császármadarat, amott a szikaszarvas kétségbeesetten menekülni próbál a mély hóban a szibériai tigris elől – esélytelen küzdelem. Felvillanyozva a látottakon beugrok még az estig nyitva tartó akváriumba, a See Life-ba, a vidámpark – játszótér (Linnanmäki) szomszédságába.

Itt még az üres, a rendezés alatt lévő akváriumra is vetünk egy-egy kósza tekintetet, mert egy apró hajó, kagyló miatt érdemes. A pöttömségek igen határozottan totyognak, régészeti ásatásokat vezetnek: lesöprögetik a homokot a meglelt csontvázról. Egy-egy ritkaság előtt én is lecövekelek, például az óriás csikóhalnál. Akárcsak az akvárium cápás alagútjában. És nem akarom elhinni egy rákfélének kinéző lényről a kiírást. E szerint akkora erővel tud bemosni neked, ami a dupla falu biztonsági üveget is eltöri. Köszönöm szépen. Inkább odébbállok.

Másnap a Tropicarioban esünk időnként zavarba, hány kígyó is van előttünk. Meg hogy hol kezdődik ez a tekerő csoda és hol is végződik. Némelyik, mondjuk a csíkos tejkígyó vonzóan színes – milyen szürkék vagyunk sokszor mi, emberek, hozzájuk képest. De van itt édes kis tarantula, élénk színű mérgesbéka, krokodil, teknős, gyík is – vagy kétszáz felé állat. Szeretik is a látogatók, nemhiába kapta meg a Best family resort &Fun 2008 kitüntetést.

Nagyon népszerű emellett a Szenátus tér közelében, ahol ottjártamkor épp katonák avatására készültek, az ingyenes City Museum időgépe is. Sőt a negyedik emelet kigyúrt fickói, köztük Schwarzi (Arnold Schwarzenegger) egy 1971-ben Helsinkiben készült filmben.

De ami még igen népszerű a fővárosban, az a helsinki opera. Nekem a Karmelitákat sikerült épp elkapnom. Itt a vívódó arisztokrata lány, Blanche de la Force, ahogy a neve is mutatja, erőt vesz félelmén, és kiáll hite mellett a nagy francia forradalom végóráiban –  magának Robespiere-nek is csak néhány nappal sikerült túlélnie  az őrületét. Azt írják, hogy az operairodalom talán legfantasztikusabb és legmegrázóbb fináléjával találkozhatunk itt.  “Ne becsüld alá magad” – hangzik el a darabban mintegy ars poeticaként. Ezt különösen érdemes felírnunk tovarepülő életünk lapjaira.

Mindenki egy emberként értékeli vastapssal a fantasztikus előadást. Az ismerősök, barátok egy-egy öleléssel búcsúznak egymástól, ahogy én is Helsinkitől. Ide még vissza kellene térnem a most zárva lévő Nemzeti Múzeumot megnézni, a Hop on, hop off buszt kipróbálni és Muminék boltjában ismét vásárolgatni.
Tehát nemcsak álmodozni fogok Helsinkiről nemlétező karosszékemben… Önök se ezt csupán ezt tegyék – útra fel!

Szöveg és fotó: Bodrog Beáta

c

Kalandozás Turkuban – Az egykori finn főváros ma

De nem hagyhatom győzni a jeget. Enyém az utolsó szó. Nem ártana egy szöges cipőre kapcsolható talp, amiben vígan “csosszan” jónéhány finn. A gyereken még ez nincs, el is hasal az ifjonc, de seperc alatt feltápászkodik, hogy minden kezdődjék elölről. Épp ezen somolygok a Muminvilágban, amikor átkíváncsiskodok oda Naantali egykori középkori apátsági templomából átsétálva a hídon, Turkutól egy hajításnyira.

Akik nem a Mumin meséken nőttek fel, csak azok kedvéért: Muminék fehér, kerekded trollok – jól megmagyaráztam, ugye? Na jó, mondhatjuk azt is rájuk, hogy albínó vízilovak. Most már csak-csak értik, nem? Muminék bizonyára téli álmot alusznak, vagy valami hivatalos magas rangú vendéget fogadhatnak, azért nem üzemel a Mumin témapark ilyenkor.

De azért be lehet sétálni és élvezni a gyönyörű környezetet, a befagyott Balti-tenger jégpáncélján megcsillanó napfényt. A hozzáértők sétálgatnak a jégen – néhol a kutyust küldik előre… Ha ő nem szakad be a tíz kilójával, akkor mi se a nyolcvannal. Logikus… Nem is értem, hogy lehet ennyire képeslapra illő idő: itt vagyok, mégsincs esernyőkiforgató fagyos szél, szemerkélő eső. Ahogy lenni szokott itt fenn, északon, mikor épp erre tör a kíváncsiság. Aznap még sikerült betérnem a Forum Marinum tengerészeti központba, ami nemcsak jelenleg is élő sokoldalú központ, hanem a tengerészet történelmének speciális múzeuma is. Közben finn tengerészeti múzeum is .Egy luxushajót is bejárhatunk a múzeum keretében,akár még álomra is hajthatnánk itt a fejünk.

Másnap folytatva a felfedezést a finnek legrégebbi városában, Turkuban, az ország egyetlen középkori bazilikájával kezdek tudva azt, hogy ez egyben a Finnországi Evangélikus – Lutheránus Egyház anyatemploma is. Nemcsak a katolikusoknak van anyatemplomuk. Különösen gyerek szempontból is tetszett nekem: a kicsiket tágas, gazdag játékkínálat fogadja egy széles sarokban. Sőt a fölnőttekre is gondolnak: ott az érintő képernyő a környező természeti és építészeti látnivalókat mutatja be – le is ragadok. Közben ki- kirohanok egy-egy felmerült kérdést megbeszélni a múzeumi pénztárban ülő úrral, például az 1827-es turkui tűzesetet. Ez olyan pusztító lehetett, mint a Puding utcából kiinduló nagyndoni tűzvész (1666) vagy a stockholmi 1759-es reneszánsz kastély leégése, vagy az 1728-as koppenhágai – felemésztett mindent.

Csevegtünk még a svéd, majd az orosz uralomról. Aztán felkutyagolva néhány lépcsőn, nem hittem a szememnek: a dóm múzeuma igaziból kincstár. A 15. századi fafaragások, arany, ezüst úrmutatók várják többek között a látogatókat. Kijőve innen beugrottam a Sibelius Múzeumba, mely az egyetlen finn zenének szentelt múzeum egész Finnországban értékes zenei hangszerekkel a világ minden tájáról.

Majd a piac felé lépdelve egyszercsak a szemembe ötlik az Aboa Vetus Ars Nova múzeumkiírást. Rádöbbenek, erről olvastam azt, hogy ez Finnország egyetlen régészeti múzeuma egyedülálló lelettel. Itt ugyanis a föld alatt, a máshol nem látható régi TURKU (Aboa Vetus) középkori kőházait fedezhetjük fel a szemétben talált értékes leletekkel, kihajított állati csontokkal, cipőkkel stb. Igazi gyerekparadicsom is: több babaszoba, van még háromemeletes is – lehet rendezgetni. Meg a hozzá tartozó istállót berendezni a kis Jézus számára.

Felkapva a kabátom nekilódulok a zárt piaci csarnok, a Kauppatori felé. Pályázom ugyanis erősen kedves ismerősöm, Heli ajánlotta tradicionális finn hallevesre a Herkkunuotta kis kiszolgálóban. Johanék kaporral, tökmagolajjal és háromféle halból (lazac,fogassüllő, tavi szemling – mondjuk pisztráng) készítik. Sokan csábulnak ide: szombaton az ebédidő négy órája alatt 180 elégedett vendégük volt. Odébb óvatoskodva bekukkantottam patikusékhoz, Qwenselékhez, hogy tudjak mire irigykedni. Nekik ugyanis öt szolgáljuk volt – nálunk meg a “magad, uram, ha szolgád nincsen” a divat. A Pharmacy Museum és Qwensel-ház Turku legrégebbi, bő 320 éves polgári háza a csak a nemesség számára fenntartott lakóterületen az autarchikus időkből származik.

Feltöltekezve itt gondoltam egy merészet: megpróbálom a modern művészet múzeumát. Hiba volt. Óriási. Ugyanis öt perc alatt mindent “alaposan”, kellően távolról megszemlélve kirohantam. Még mindig nem nőttem fel ehhez. Még van hova fejlődnöm. Vagy jobb, ha nem? Ezen nem filózva többet épp azt mérlegeltem, hogy lépcsőn kaptassak-e fel az oldalt magasodó dombra, vagy levágjam a cikkcakkokat, mikor egy fogaskerekű, a funicular tűnt elő a semmiből. Ez az én “emberem”, és már fel is repíttettem magam csak úgy – ingyenes lift – a Kakolanak nevezett dombocskára. Néhány kattintás – szép a kilátás – körbevizslattam, nekiveselkedtem az még felfelé vezető tekervényes útnak. Végre itt a Kakola Brewery, Tabola álnéven. Benyitok, és vagy egy tucatnyi csapolt sör köszön rám. Van köztük 9 és 11 fokos barna sör is, hasonló, ami Londonban Guinness formájában vacsorához elmaradhatatlan.

De letelt az időm: vár a Kabaré című musical a Városi Színházban. Még ugyan bő fél órám van az előadás megkezdése előtt, mégis sokan már túl is vannak az italukon, sütijükön, mások még javában pezsgővel koccintgatnak – nálunk csak az első szünetben szoktam látni ekkora forgalmat. Az előadás alatt kiválóan működött a telefonomra letöltött subtitel, azaz feliratos applikáció a megadott kóddal. El se akartam hinni, hogy ennyire jó lehet. Így nagyszerűen nyomon tudtam követni az eseményeket az angol fordítást olvasva. Kiváló szereposztás, ügyes színpadképek, kellemes hangú szereplők, jó szín-összeállítású jelmezek, kiválóan kitalált karakterek. Mindkét felvonás előtt egy kis bevezető ritmusos, majd táncos prológ, amit szabad volt fényképezni. Csak az volt az ijesztő, mennyire mai ez a régi darab…

Valóban ideje, hogy felébredjünk – sokan mégis az igazak álmát alusszák… A Cabaret aktualitásából valahogy sohase veszít. Ezzel a gondolattal buszozgatok hazafelé, az erdei lakótelepi szobácskámba, hogy másnap egy kis “ismétlés” és ebéd után nekiveselkedjek a jelenlegi fővárosnak, Helsinkinek. Viszlát, Turku. Én felébredtem.

Szöveg és fotó: Bodrog Beáta

c

Kiállítás az ókori görögökről

Olyan kérdéseket is feltett, amit nem igazán tudtunk feldolgozni. Például azt, hogy tudtuk-e, hogy Spárta nem volt katonaállam. Ez igen érdekes, mert magukat az athéniakat kellene erről megkérdeznünk, miért is gondolják így, ugyanis a többi városállamhoz képest Spárta mindenképpen katonaállam volt. Olyan különlegességekre is fény derült, hogy nem egy az egyben ledobták az életre nem méltatott, satnyának tartott kisdedeket a Taygetos csúcsáról, hanem “csak” kitették egy ott lévő mezőre, sorsára hagyva. (Köszönöm szépen.)

Szobrokon, görög vázákon lévő jeleneteken, a római történetírókon, háromevezős hajómaketton,  páncélzatokon, sisakokon, pajzsokon, fegyvereken, korabeli hangszereken és ruházatokon keresztül vagy az óránként induló vezetés segítségével ismerkedhettünk a görögök ókorával, vagy úgy, hogy  beszkenneltük a megfelelő helyen lévő QR kódokat.  

Mesterséges intelligencia által alkotott fantasztikus installációk varázsoltak el minket, a görög filozófusok élőképben mutatkoztak be, például  Szókratész, követője Platon, majd Arisztotelész, Nagy Sándor nevelője. Térképeken követhettük nyomon a kor  háborúit: többek között a Peloponnészoszit (Athén contra Spárta és szövetségesei), Nagy Sándor hódításait, a trójait. A lelkesebbek egy quizt is kitölthettek akár a kiállítás megnézésre közben, akár utána, mely segített rendezni a megszerzett sok tudást.

Fotó és szöveg Bodrog Beáta

c

Fénydóm a Biodomban

A február 29-i sajtó előtti megnyitón dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója mutatta be a Fénydóm helyszínét és látnivalóit Kálmán Mátyás főszervezővel (COLLOC Productions) és a finn Kari Kola és Zádor Tamás fényművészekkel együtt.

A több mint két héten át nyitvatartó fényművészeti tárlat kifejezetten a Biodóm tereibe megálmodott, helyspecifikus fényművészeti és audiovizuális installációkat vonultat fel, amelyek mindegyikét valamilyen természeti jelenség inspirálta.

Az építészeti szempontból is különleges létesítmény belső tereiben hazai és külföldi fényművészek több száz intelligens lámpával, projektorokkal, nagy teljesítményű diavetítő berendezésekkel életre keltett alkotásai teremtenek egyedülálló fénykörnyezetet.

A szervezők szerint az alkotások nemcsak egyediek, de a különleges helyszín miatt minden más hasonló bemutatónál izgalmasabb látványt nyújtanak. Erre a cápák számára tervezett, hárommillió literes óriási akvárium a legjobb példa, amely maga is varázslatos fényművészeti alkotássá lényegül át.

A Fénydóm megnyitása lesz az első alkalom, amikor a Biodóm belső tereit a közönség nagyobb számban is megcsodálhatja, méghozzá szinte teljes egészében. Igaz, hogy időről időre szoktunk kisebb-nagyobb csoportok részére tematikus sétákat szervezni – például a kulisszák mögötti Esti séták részeként –, továbbá a decemberben megnyílt Sárkány Éve Lampion Fesztivál lampionjainak egy része is a Biodóm belső tereiben kapott helyet, de a Fénydóm lesz az első olyan produkció, melynek látnivalóit az alkotók az építmény fő útvonalai mentén, lényegében a teljes bemutatóteret kihasználva helyezik el.

A Fénydóm 2024. március 1-től 17-ig látogatható, esténként 17 órától 22 óráig. Kapunyitás mindig 17 órakor lesz, és mindenkinek azt javasoljuk, hogy legkésőbb 21 óráig kezdje meg a látogatást, hogy 22 óráig elég idő maradjon a tárlat bejárására. A helyszíni jegyértékesítés is minden este 21 órakor zárul, ezután azon a napon már nem lehet jegyet váltani a helyszínen.

A Fénydóm helyszíne az Állatkerthez tartozó Biodóm, amelynek bejárata nem azonos az Állatkert szokásos bejárataival, hanem az Állatkerti körút Hermina út felé eső vége közelében, az Állatkerti krt. 16. szám alatt található.

Jegyeket online, az Állatkert internetes jegyvásárlási felületén, valamint a helyszínen lehet váltani. Helyszíni jegyvásárlásra a március 1-től 17-ig tartó időszakban minden este a 17 órás kapunyitástól 21 óráig van lehetőség.

A Fénydóm látogatóinak azt javasoljuk, hogy akár a kedvezményes elővételi időszakban, akár márciusban vásárolnak jegyet, belépőjüket lehetőleg még a Fénydómba való érkezés előtt váltsák meg, ugyanis a beengedés két ponton történik majd. Az egyiken keresztül (gyorsítósáv) azok léphetnek be a kiállítás területére, akik az érkezéskor már rendelkeznek jeggyel, a másikon pedig azok, akik közvetlenül a belépés előtt, helyben váltják meg a belépőiket.

Fotó és szöveg Bodrog Beáta

c

“Vikingék”-nél télen – Stockholm varázsa

A csomagokat lehajítva nyomás az óvárosba, a Gamla Stanba. Meglelem a legkeskenyebb utcát, irány fölfelé az egyik sétálóutcán ódon házak között élvezve a hangulatot, visszafelé a vele párhuzamosan bandukolok, be-betérek egy-egy boltocskába, ami még este kilenc felé is engem vár. Követem az érzékeim. 

Így lelek rá O’Connells ír pubjára, ahol a North Clan varázsolja el a Guinnesst fontolva kortyolgató nagyérdeműt – naná, hogy csatlakozom hozzájuk.

Aztán másnap, vasárnap irány a világörökség- kastély, Svédország Versailles-e. Ez a  Drottningholm. A királyi pár lakóhelye bő négy évtizede. De ilyenkor a kínai pavilon, meg a színház, aminek köszönhető az UNESCO kitüntető címe, zárva – bizony, szezonban vissza kell térni ide. 

Aztán azért is meg kell ismételni stockholmi látogatásom, mert nem kiabált rám a honlapon az, hogy ilyenkor csak péntektől lehet vasárnap délutánig “hiphopozni”, az hop on fel a buszra, majd hop off le róla, hol itt, hol ott, tehát hiphop. Ám igazi hiphozáshoz is volt szerencsém a Tánc Múzeumban (Dansmuseet), ahol a világ szinte minden részéről származó táncokról kaphattam ízelítőt, legyen az őslakosoké, vagy a derviseké, vagy a modern koré. 

Igaz, hogy a hop on, hop off  városnézésem elmaradt, de szerencsére kárpótolt a Stromma  fantasztikus téli hajóútja. Charlotte idegenvezetőnk érdekes sztorizás közben meg is mutatta, hol süllyedt el indulás után húsz perccel az erősen felfegyverzett, gyönyörűen díszített csatahajó, a híres Vasa. 333 év után tudták csak felébreszteni Csipkerózsika álmából: csodával határos módon emelték ki vagy jó negyven éve a tenger és az iszap fogságából. Mivel ez a valaha kiemelt legnagyobb térfogat és súly  volt, igazi  világszenzáció lett. Kihagyhatatlan látnivaló. 

Nos, tanulva az eddigiekből, nem hittem a dupla ágyúfedélzetes hajó honlapjának:  felhívtam a Vasa Múzeumot, valóban nyitva vannak-e szerda esténként 8-ig. Győzelem, igen. A múzeum honlapján lévő fantasztikus guide-ot  éjszaka már meghallgattam, így viszonylag felkészülve érkeztem a helyszínre. Elvarázsolt a Vasa hihetetlen történetét bemutató film, nem beszélve a hajót 18 méter magasságon át díszítő műremekekről, amik olyan gondos alkotások, mintha direkt múzeumnak készültek volna – csodálatosak. 

Másik este a Képzőművészeti Múzeumba kukkantottam be, ahol olyan különlegességekre bukkantam, mint egy gyermek múmia – kiderítették élettörténetét. Itt külön csemege Ciprus változatos történetének  bemutatása a leletek tükrében, többek között egy agyag embersorozat különleges lényekkel

Ami még kihagyhatatlan a Vasa mellett Stockholmban, az a 101 éves, nemzeti romantikus stílusú városháza. Azok a tudósok, akik épp  átvették a Koncertteremben a Nobel-díjat, húsz percnyi sétával jutnak ide, a városházára, a bankett  helyszínére. Ezt korábban az Aranyteremben, mostanában meg már az akár 1380 főt is befogadni tudó Kékteremben (ami ráadásul nem is kék, hanem téglavörös) tartják. Chris  idegenvezetőnktől azt is megtudtam, hogy az Aranyterem feletti konyhából láncban lelépcsőző vagy 200-250 pincér kilenc (!) perc alatt kiszolgálja a népes vendégséget… Mi sehol sem időzhetünk sokáig, mert az egész városháza bejárás mindössze 45 perces, de ennyi idő elég ahhoz, hogy megismerkednünk Prinz Eugen különleges festőtehetségével a Herceg Galériájában.

Ide jó előre bejelentkezve akár örök hűséget is fogadhatunk egymásnak a néhány percig tartó villám esküvőn potom 100 euróért. Páronként. Én bizony lekéstem erről… De nem bánkódom emiatt, hanem a herceg festményeit itt megismerve egyik délelőtt át is ugrom a Prinz Eugen Múzeumba  felbuzdulásomban. Waldemarsuddeban van (nem Voldemort, kérem, mert az a Harry Potter-es, ez nem az), kicsit kell villamosozni. Időszaki kiállítások, gyönyörűen berendezett apartmanszobák, nyáron árnyas kert szobrokkal – ez hódítja meg a svéd  szíveket. Így több esztendőben  is ez lett a helyiek  kedvenc múzeuma.

Ha valaki nem egészen múzeumpárti, hanem inkább a természetet szereti, az ugorjon ki a Haga Oceanba, ahol Skandinávia legnagyobb cápaakváriuma (30 méter hosszú 1,2 millió liter víz) vár kis mérges és “mosolygós” békucikkal, gyíkocskákkal, télidőben is számtalan színpompás pillangóval. Az egyikük mindig kiszökött – segítettem neki újra és újra visszatalálni.

A trópusi meleg után jól esik egy kis hideg: ki ne hagyjuk januárban a skanzeni Fény Fesztivált. Színek, formák, zenék látható és hallható összhangja csalt mosolyt, álmélkodást mindenki arcára. 

Aki kíváncsi Svédország históriája is, annak igaziból az óvárosi Fegyver Múzeumban, a Livrustkammarenben érdemes kezdenie a kutakodást. Itt a királyok életét vetítik mozgóképszerűen a falra a velős történelmi összefoglalók mellett.  Fegyverek várnak itt minket, páncélok, a legkülönbözőbb rangúak, korúak viselte hétköznapi ruháin át a katonain keresztül az ünnepiig. Akad itt a gyerekeknek is külön bejáratú, interaktív, fiók húzogatós, textil fogdosós, könyvekkel teli “fegyvertár” is. Ráadásul életemben először hallhattam olyan titokzatos hangeffektusokat, mint például az egyszarvú nyerítése. Legközelebb  elhozom ide a gyereket is. Hadd hallja ő is… 

 Meg persze a Játék Múzeumba (Leksaksmuseet) is, ahol régi kedves, soha nem feledett játékainkat pillanthatjuk meg. Olyat is, amire mindig vágytunk, de soha se  juthattunk hozzá.

De térjünk vissza a Fegyver Múzeumra: mellette az ősi, a Három Korona reneszánsz kastélynak a hamisítatlan középkori pincerésze húzódik, mely a mindent felemésztő tűzvészt átvészelte. Titkot is rejt – kiderült, hogy XI. Károly, a “szürke köpeny” imádta a lovakat, és olyan titkos átjárót vágatott innen a túloldali sziget királyi lovardájába (a mai parlament helyén volt ez). Így senki se vehette észre, ha meglépett. Azaz kilopódzott a palotából. Akárcsak a Mediciek Firenzében, akik az Uffizi tetejéről induló Vasary folyosón át tették ugyanezt a Pitti palotájukba. Kinek mi a  fontos…

Aztán ha már itt vagyunk, feltétlenül nézzük meg a Museum Tre  Kronor “testvérét” (közös jegy), a koronázási ékszereket is tartalmazó Kincstárat, a Skattkamarent. Itt Svédország négy érdemrendje mellett különleges királyi koronánkkal ismerkedhetünk. Itt vannak a ma akár csak néhány éves királyi csemeték koronái is – ám ezek a gyerekek egyszerű iskolába járnak. 

Ami nekem kimaradt még a stockholmi kalandomból, az az óvárosban trónoló királyi palota. Négy teljes napomból az elsőn kellett volna iderohannom, de csak odatelefonálva derült ki másnap, nagy nehezen, hogy az épp esedékes állami látogatás miatt három napig nem nyitja ki kapuit a turisták előtt – na ezért is  vissza kell ide térnem. De nem bánkódom nagyon, mert igazi élménytörténelemre leltem  a Viking Múzeumban. 

 Ott a tíz perces történetmesélés múlta felül a képzeletemet: egy többszemélyes vasúti kocsiba beülve sötét részeken átdöcögve meg-megálltunk, hogy az adott viking család történetével megismerkedve képet kaphassunk arról, milyen is lehetett vikingéknél az élet. Hát nem fenékig tejfel.

Nekünk, turistáknak se az, mert gyorsan letelik a Stockholmra szánt idő – jövőre veled ugyanitt…Egy öleléssel búcsúzunk… 

Fotó és írás Bodrog Beáta

c

Elkezdődött a mohácsi busójárás

Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 8. és 13. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekordszámú, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt.   A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján már délelőtt elkezdődtek az események a Maszkot ölt apraja, nagyja című nyitórendezvénnyel a helyi ifjúsági központban, majd a térség iskoláinak számára vetélkedőt rendeznek.

“Igaz, hogy csak 6 éves vagyok, de igazi busószívem van.” Fotó: Bodrog Beáta

Délután három óra előtt indult a busójárás első farsangi felvonulása a Sokackörtől, majd a város utcáin és terein gyermek maskarások, így jankelék és kisbusók szabad farsangolása veszi kezdetét, a későbbiekben pedig gyyermek néptánccsoportok és busócsoportok tartanak bemutatókat a város főterén.
  Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.

A busóudvar egyik rejtett üzletének gazdag kínálata Fotó: Bodrog Beáta

Szombaton a hagyományos mohácsi sokac viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.

A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg. A busók február 11-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.
 Kedden a kísérőrendezvények mellett tartják meg a busójárást lezárő fő attrakciót: a délutáni felvonulást követően gyújtják meg az óriási főtéri máglyát, s elégetik a telet szimbolizáló koporsót.

A Kóró téren nemcsak vasárnap van gyülekező a felvonuláshoz, hanem a kisfarsangon is népszerű helyszín. Fotó: Bodrog Beáta

 A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás szokása és eredete mellett a busójárás hagyományát megőrző sokácokkal is megismerkedhetünk közelebbről a Kanizsai Dorottya Múzeumban, Magyarország egyetlen délszláv bázismúzeumában. Fotó: Bodrog Beáta

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.

Bodrog Beáta(MTI