Elmaradhatatlan a rendkívül sokszínű Vatikáni Múzeum, a Palatinus-domb, a Fórum Romanum, a Pantheon-csoda, és Domitianus föld alá került stadionja, na meg Caracalla termája VR szemüveggel. Ezeket egészítettük ki a legkevésbé ismert római gyerekbarát élményekkel.
Ez két telitalálat: az Álmodozók Múzeuma és a Felfedezőé, azaz Gyerek Múzeumé. Ezeket spékeltük meg egy kis pillangóházas botanikus kerttel. Persze nem maradhattak ki Caravaggio álomfestményei se, meg a Trevi-kút, a spanyol lépcső. Ízelítőül pedig két pápai bazilika: a Lateráni Keresztelő Szent János, minden templom anyja és feje és az augusztusi hóesés-csoda által született Mária Maggiore. Ja, és ne felejtsünk el betérni a híres római opera egyik előadására. Így majdnem kerek lett római kalandunk – ehhez még két nap kellett volna…
Harminc évvel ezelőtt hobbiként kezdődött – meséli Sergio Nerone Iacomoni, a közel száz tagos Római Historizaló Csoportnak, a Gruppo Storico Romanonak és a gladiátor iskolájának a vezetője. Fantasztikus múzeumukban nemcsak történelmi gladiátor felszerelések és a korhoz köthető érdekességek ejtenek ámulatba, hanem fényképek is. Rajtuk Sergio, aki lélekben ma is ifjú gladiátor Shakirával, aki idehozta a fiait, Diane Keaton, aki az unokáját, Tom Brady meg önmagát. A gladiátoriskola gyereknek és felnőttnek közösen a múzeumi ismerkedéssel kezdődik, majd a harcászati ruházat felöltése után kardozással folytatódik. Ez után a fakardos támadás elsajátítása és annak kivédése következik: nyakra, vállra, térdre, hasra. Majd jön az “igazi” arénabeli küzdelem ködfejlesztéssel, “őrjöngő” közönséggel. Előbb ki-ki a párjával, majd össznépi harc: két – három lurkó nekifeszül például egy apukának. Kipirosodva, vigyorogva naná, hogy legyőzik. A “képzés” végén senkit se engednek el kitüntető oklevél nélkül, amit új gladiátori nevére állítottak ki. A mi csemeténk a Felix nevet kapta. Ezen is felbuzdulva nagy lelkesedéssel tervezte otthoni harcát apával. Neki szerencséje volt, mert római szabad emberként küzdhetett. Ha rabszolgaként harcolt volna, akkor lehetne szabad, ha megéri a harmincat. Erről beszélgetve vesszünk észre egy plakátot, mely a májustól induló, szerda esténként 8.30-kor kezdődő speciális effektű gladiátor show-t népszerűsíti.
Egy kis nassolás után irány Caracalla fürdője. Útközben nem bírjuk megállni, hogy ne kepesztessünk fel az Aurelius építtette 3. századi falakra a Museo delle Muraban, miközben társalgunk Caracalláról. Arról például, hogy adóbevételeit ügyesen meg tudta növelni, ugyanis római állampolgárságot adott a birodalom területén élő minden szabad embernek. Az ezerhatszáz fős fürdőt ő szentelte fel, mely egyike a legjobb állapotban megmaradt rómaikoriak között. A jó 1800 évvel ezelőtt épített gazdag márványburkolat, a csodás szobrok és kertek előre megrendelt VR szemüveggel “élőben” élvezhetők.
Innen irány Domitianus birkózók, ökölvívók, súlyemelők, futók számára épített stadionja. Mivel a mellette húzódó utcaszint az eltelt csaknem kétezer év alatt több méterrel megemelkedett, a hippodromnak is nevezett egykori márványborítású épületkomplexum ma már a föld alatt várja a látogatókat a Navona tér egyik sarkában, a Circus Maximus szomszédságában.
Innen egy kis sétával megcsodálhattuk a világ ma is legnagyobb vasalat nélküli betonkupoláját, a Pantheont. A kicsik jól meg tudják jegyezni, ki nyugszik benn. Csak arra kell felhívnunk a figyelmüket, hogy itt az egyesült olasz állam királyai mellett többek között Raffaello is el van temetve, aki nem a meséből jól ismert Tininidzsa harci teknőc (az én lurkóm már vigyorog ezen a megjegyzésemen), hanem igen tehetséges festő.
Másnap reggel kezdésre jó előre megváltott full experience colosseumi jegyünkkel lekörözzük a ticket nélküli sorban állók végtelenül kígyózó sorát Michelangelo Mózes szobra megtekintése után persze. Máris bekíváncsiskodhatunk az egykori színpad alá, a gladiátorok felkészülési szintjére kísérőnkkel, ahol vagy ezren fáradoztak a sikerért. Megtudtuk többek között azt, hogy innen lentről hatvan rabszolgával működtetett lift vitte fel a díszleteket, a vadállatokat a 70ezer fős Colosseum színpadára. Aztán az emeleti filmvetítés és a Colosseummal kapcsolatos gazdag tárlat mellett Trajanus oszlopával ismerkedhettünk egy új kiállításon. Így nekünk csak a Colosseum három óránkba telt – így volt kényelmes.
Aztán egy villám pizzázás után jöhetett az elmaradhatatlanok közül a gyönyörű élénk színű falfestéseket megőrző Augustus háza full experience jegyünkkel a Palatinus-dombon. Itt csaknem kétezer- nyolcszáz éve alapította meg Rómát Romulus – a gyerek mindig rosszallóan egészített ki: “és Remus”. Fantasztikus innen a rálátás az örök városra és a Fórum Romanumra, amin magunkat végigvonszolva jutottunk az igazi Trajanus oszlopa mellett elhaladva egy vacsorázó helyre, majd az elmaradhatatlan 150-féle fagyit kiváló Gelateria Della Palma cukrászdába. Ezt mindennap kiérdemelte kisfiúnk.
Másnap reggel irány megint időpontra megváltott jegyünkkel a világ legnagyobb múzeumaihoz tartozó Vatikáni Múzeumhoz – több száz ticketre váró látogató mellett visz el az utunk. A ragyogó napsütés kicsalogat minket a vatikáni varázslatos kertekbe, de aztán kezdjük a Pinacotékával, azaz a képtárral, köztük például Lucas Cranachhal. Folytatjuk az idegen népekkel kapcsolatos különleges tárgyakkal az etnográfiai részben, majd az egyiptomi, etruszk, görög kiállításokkal. Az állatok terme közelében a híres Laokoon szobor csoport után többek között a térképek folyosóját, majd Raffaello gyönyörűen festett stancáit csodáljuk meg például Platónnal és Szókratésszel. Aztán az álom Sixtusi kápolna felé tartunk logó nyelvvel, sok gyönyörűséget felfedezve. Megbeszéljük, ki kicsoda lehet Michelangelo mennyezetfestményén, például a két egymástól távolodó mutató ujj.
Egy ebéd után élvezzük a botanikus kert nyugalmát, üvegházait, pillangóházát a kikelő lepkelárvákkal. Este pedig kifejezetten jól esik egy kis pihenés a római operában, ahol a fantasztikus Kortárs triptichon című balettot csodálhattuk meg klasszikus Csajkovszkij szerezte muzsikára, majd legvégül igazi kortárs könnyűzenére (Lion Babe Impossible).
Egy másik este a Museum of Dreamersbe kukkantunk be pihenni, ahol a gyerek megelevenedik, és boldogan rohangál egyik attrakciótól a másikig. Itt az ember még nem is tudja, hogy segítségre szorul, máris ott vannak mellette, és mutatják, honnan lehet a legsikerültebb fotót megalkotni, hogyan kell fotózkodni és a kész képet hazaküldeni – ilyen törődéssel még nem találkoztam. Igazi pozitív hozzáállásra buzdító múzeum – ide kötelező lenne mindenkinek legalább egyszer eljönnie.
Mert itt a feliratok arra buzdítanak, hogy mindig higgy magadban, semmi sem lehetetlen. Azt csináld, amit szeretnél, és legyőzhetetlen leszel benne. Hallgass a szívedre, az soha nem csal meg. Szeresd magad, soha ne add fel. Közben kosárra dobunk, vastag aprólabdatengerbe elmerülünk, varázserdőben járkálunk, boxolunk egy jót: nesze neked pánik, stressz, neked is sikertelenség, idegesség, sőt téged is kiütünk félelem, aggodalom.
A gyerek másik kedvence az Explora volt, a gyerek múzeum. Egy kicsit emlékeztethet minket a mi Csodák Palotájára. Az ide kapott másfél óra seperc alatt letelik, hiszen az apróságoktól kezdve a nagyobbacskákig mindenki bőven talál játékot, foglalkozást. A kicsik imádnak bevásárolni, játszani a színekkel, a reflex- és gyorsaságmérővel, azaz villámgyorsan ütögetik az épp felvillanó fényt. Örömmel vezetik Olaszország zászlósvonatját, a Frecciarossát is, keresnek például biciklis csomagszállítással pénzt, persze betartva a KRESZ-t és leadózva a jövedelmet. Hogy szokjanak az élethez..
Mi túl hamar hozzászoktunk az olasz nyaralós élethez, így komoly “megrázkódtatás” ér minket, mikor haza kell jönnünk… Itthon az életben élesben gyakorolhatunk…
Szöveg és fotó: Bodrog Beáta