Az Agrárminisztérium által felügyelt erdőgazdaságok csaknem egy millió hektár erdőt kezelnek, amely az ország területének egytizede. Ez a hatalmas természeti vagyon a biodiverzitás megőrzésének legfontosabb terepe, és pótolhatatlan szerepet tölt be a hazai turizmus, illetve a rekreációs lehetőségek biztosítása területén is.
A cégcsoport feladatkörébe tartozik az erdei turisztikai létesítmények működtetése is, mint a jelenleg átadott nyírjesi tavaknál fekvő gátőrház. A létesítmény a felújításnak köszönhetően mostantól korszerű formában fogadja a pihenni érkezőket. Az Agrárminisztérium támogatásával megvalósult 23 millió forintos fejlesztés része annak a mintegy 40 milliárd forintnak, amelyet az állami erdőgazdaságok 2010 óta a turisztikai létesítmények fejlesztésére fordítottak – emelte ki.
Az erdők által kínált testi és lelki felüdülés közvetlen kapcsolatban áll a társadalom egészségi állapotával, betegségeket előz meg, valamint fontos rehabilitációs eszközként működik. A kormány egyrészt az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság működésén keresztül támogatja ezeket a törekvéseket, másrészt az állami cégek és háttérintézmények, köztük az erdőgazdaságok esetében kiemelt feladat a társadalom minden tagja számára elérhető kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani – tette hozzá Zambó Péter.

Fotó: Fekete István



