Szerző:
Vágó Erika
Megjelenés:
2023.11.24

Idén november 20-án megnyitott a Városligeti Műjégpálya.

Az első megnyitója 1869-ben volt, de akkor még nem „mű”, hanem természetes jégpályaként. Mondhatjuk, hogy a legrégibb sportlétesítmények egyike Budapesten. Gyorsan népszerű lett a lakosság körében, még ugyanebben az évben megalakult a Pesti Korcsolyázó Egylet, amelynek tagjai állták a pálya fenntartásának költségeit. A korcsolyázás, a szabadidő eltöltése mellett bálokat is rendeztek itt a pesti polgárok. Egy alkalommal még Johann Strauss a valcerkirály is ide látogatott Bécsből, hogy zenekara kíséretével emelje a hangulatot. Akkoriban még ideiglenes, fából ácsolt építmények, pavilonok szolgáltak öltözőként, melegedőként. Mai formáját, a kupolás, várkastélyra emlékeztető, romantikus stílusú épületet Francsek Imre tervei szerint a Millennium évében, 1896-ban építették. A természetes jégpályát a tó sekély részén alakították ki, ahol télen a víz a hidegben hamar befagyott, de a hazai klíma mellett így is csak rövid ideig tartott a korcsolyaszezon, hogy ezt meghosszabbítsák a mesterséges jégpálya kialakítása mellett döntöttek. Hosszas előkészületek után, 1926 novemberében nyílt meg az új, most már tényleges műjégpálya. Innentől már évente több mint 100 napon át lehet itt korcsolyázni és sok más jeges sportot űzni. Általában november 10-én, a szocializmus éveiben pedig november 7-én nyitott Európa legnagyobb szabadtéri műjégpályája, 17 ezer négyzetméternyi területtel. A szórakozás mellett versenyeket rendeztek és sok élsportolónk is innen került ki.

Érdekességek:
1929-ben a női műkorcsolyázó világbajnokságot tartották itt, melyen Sonja Henei győzött. A verseny érdekessége volt, hogy a későbbi filmsztár Budapestre érkezése után megkérdezte: mi a legnépszerűbb sláger a magyar fővárosban. Mikor megtudta, hogy Ábrahám Pál a „Harminckettes baka vagyok én” kezdetű dala, azonnal megvette a lemezt és arra mutatta be gyakorlatát.

1935-ben a férfi és a páros világbajnokság színhelye volt. Karl Schӓfer és a magyar Rotter-Szollás pár lett aranyérmes.

1939-ben ismét a férfi és a páros világbajnokságnak adott otthont.

1955-ben Európa bajnokság volt itt, a magyar Nagy Marianna – Nagy László testvérpár nyerte a párosok aranyérmét.

2011 november 10-én a Monster Energy Budapest Fridge Fesztivált a felújított, frissen átadott műjégpályán tartották. A világ legjobb snowboard és free ski bajnokai versenyeztek a felépített óriás rámpán, melynek gyönyörű hátteret biztosított a Vajdahunyad Vára. A nagyközönségnek pedig Ausztria és Szlovákia síterepei, utazási irodái hozták el ajánlataikat, este pedig hajnalig tartó parti, koncertek szórakoztattak.

A területen nyáron, amikor lecsapolják a tó vizét, a betonon is szerveznek rendezvényeket, pl. 1995-ben a „Játék határok nélkül” európai döntőjét itt tartották, kilenc város csapata versenyzett, több milliós nézője volt világszerte.

A képek forrása: Budapest Főváros Levéltára és Városligeti Műjégpálya