A Boulevard de la Croisette pálmafái alatt sétálva nehéz eldönteni, hogy a tengert vagy a part mentén sorakozó luxusszállodákat érdemesebb nézni. A Carlton, a Martinez és a Majestic neve évtizedek óta összefonódik a nemzetközi filmvilággal. A kikötőben hatalmas jachtok ringatóznak, az elegáns üzletek kirakataiban méregdrága órák és ékszerek csillognak, a tengerparti éttermek teraszain pedig akár egyetlen ebédre is könnyű elkölteni egy kisebb vagyon árát.
Néhány utcával távolabb azonban egészen más Cannes fogadja a látogatót. A pékségek előtt reggelente helyiek várakoznak friss bagettre, a piacokon olajbogyót, sajtot és halat árulnak, a meredek sikátorokban pedig évszázados házak között vezet az út a város fölé. A két világ meglepően közel van egymáshoz: elég tíz percet gyalogolni a Croisette fényűzésétől, és máris egy hagyományos dél-francia kisváros hangulatába csöppenhetünk.
Egy véletlen találkozás változtatta meg Cannes történetét
A város felemelkedésében egy angol politikus játszott meghatározó szerepet, aki eredetileg nem is itt akart megállni. Lord Henry Brougham, Nagy-Britannia egykori lordkancellárja 1834-ben érkezett a környékre. A történet szerint az Itáliába vezető útját járványügyi korlátozások akadályozták meg, így Cannes-ban maradt. Annyira megtetszett neki a tengerparti település, hogy villát építtetett, példáját pedig hamarosan az európai arisztokrácia más tagjai is követték.
A korábban halászatból és kereskedelemből élő település néhány évtized alatt előkelő üdülőhellyé alakult. Cannes tehát már jóval azelőtt a gazdag európaiak kedvelt célpontja volt, hogy az első filmcsillagok megjelentek volna a tengerpartján.
A ma világhírű filmfesztivált eredetileg 1939 szeptemberére tervezték, de a második világháború kitörése miatt elmaradt. Az első teljes fesztivált végül 1946-ban rendezték meg. A kezdeményezés mögött ráadásul nem pusztán kulturális ambíciók álltak: Franciaország olyan nemzetközi filmes eseményt szeretett volna létrehozni, amely független a korabeli fasiszta hatalmak befolyásától.
A Palais des Festivals legendás lépcsősora azóta a világ egyik legismertebb filmes helyszíne lett. A fesztivál idején fotósok százai várják itt a sztárokat, az év többi részében azonban a látogatók jóval nyugodtabb körülmények között fedezhetik fel a környéket. A közeli Allée des Étoiles járdáján híres filmesek kézlenyomatai idézik fel azokat, akik az elmúlt évtizedekben megfordultak Cannes-ban.
A város igazi történelmi központja azonban nem itt, hanem a kikötő fölé magasodó Le Suquet negyedben található. A macskaköves utcák meredeken kapaszkodnak felfelé, a szűk sikátorokban egymást érik a hangulatos éttermek és a régi lakóházak. A domb tetején álló Notre-Dame d’Espérance-templom mellől csodálatos kilátás nyílik az öbölre.
Innen jól látszik, milyen különös módon keveredik Cannes-ban a múlt és a jelen. Az egyik irányban a régi kikötő árbócai sorakoznak, a másikban a Croisette modern szállodái húzódnak végig a parton, távolabb pedig a Földközi-tengerből kiemelkedő Lérins-szigetek rajzolódnak ki.
A közeli Musée des Explorations du Monde egy egykori kolostor épületében működik. Gyűjteménye a világ különböző kultúráinak műtárgyait és történeteit mutatja be, középkori tornyából pedig Cannes egyik legszebb panorámája tárul a látogatók elé.
A francia Riviéra igazi ízei a piacon kezdődnek
Cannes-ban nem nehéz elegáns éttermet találni, a helyi gasztronómia megismeréséhez azonban érdemes a város piacain kezdeni. A Marché Forville a cannes-i mindennapok egyik fontos találkozóhelye, ahol a termelők és kereskedők kínálatában szinte minden megtalálható, ami a provence-i konyhát meghatározza.
Friss zöldségek, fűszerek, sajtok, olajbogyók és tengeri alapanyagok között válogathatunk. A térség konyhájában az olívaolaj, a paradicsom, a fokhagyma és a mediterrán fűszernövények különösen fontos szerepet kapnak. Az ételek sokszor meglepően egyszerűek, de éppen a jó minőségű alapanyagoktól válnak emlékezetessé.
A környék egyik jellegzetes fogása a socca, a csicseriborsólisztből készült, vékonyra sütött lepény. Bár elsősorban Nizza specialitásaként ismert, az egész térségben népszerű. Hasonlóan jellegzetes a pissaladière, amely leginkább egy vékony tésztájú, hagymával, olajbogyóval és gyakran szardellával készülő lepényhez hasonlít.
A dél-francia étkezési kultúrát azonban nehéz pusztán az ételeken keresztül megérteni. Legalább ennyire fontos a piacozás, a helyi termelőkkel folytatott beszélgetés vagy egy ráérős ebéd a teraszon. Cannes-ban a gasztronómia szorosan összekapcsolódik a város történelmével és a mediterrán életmóddal.
Erre épít a Rando d’Azur is, amelynek alapítója, Maddy Polomeni túravezető és sportoktató. A helyi vállalkozás olyan programokat szervez, amelyek a természetjárást, a kulturális felfedezést és a gasztronómiai élményeket kapcsolják össze.
A cannes-i Cultural & Gourmet Walk résztvevői például nem csupán a város történelmét ismerhetik meg, hanem helyi üzleteket és termelőket is felkereshetnek. A séta célja, hogy a látogatók a jól ismert látványosságokon túl a mindennapi Cannes-ba is bepillantást nyerjenek.
Maddy Polomeni kínálatában ugyanakkor a városon kívüli kirándulások is hangsúlyos szerepet kapnak. A közeli Estérel-hegység vörös sziklái egészen más tájat kínálnak, mint a Croisette homokos partjai. A vulkáni eredetű hegység ösvényeiről látványos panoráma nyílik a Földközi-tengerre, a meredek sziklafalak alatt pedig apró öblök rejtőznek.
A Rando Apéro nevű program a vezetett túrázást helyi finomságok kóstolásával köti össze. A résztvevők így nemcsak a tájat ismerhetik meg, hanem a provence-i gasztronómia jellegzetes ízeivel is találkozhatnak.
Az ilyen élmények különösen azoknak lehetnek vonzók, akik a hagyományos városnézés helyett személyesebb találkozásokra és kevésbé ismert helyszínekre vágynak. A Rando d’Azur programjai arra is jó példát adnak, hogyan lehet Cannes környékét a tengerparti üdülésen túl, aktív utazóként felfedezni.
A város előtt egy rejtélyes fogoly és másfél évezredes szerzetesi hagyomány vár
Cannes egyik legérdekesebb kirándulóhelye alig néhány kilométerre található a parttól. A Lérins-szigetekre induló hajókról visszanézve a város szállodasora még jól látható, megérkezve azonban szinte teljesen eltűnik a nagyvilági üdülőhely hangulata.
A két legismertebb sziget közül Sainte-Marguerite a nagyobb. Fenyőerdők, keskeny sétautak és apró, sziklás öblök jellemzik, történetének legismertebb alakja pedig egy titokzatos fogoly, akinek kilétéről évszázadok óta vitatkoznak.
A Vasálarcosként emlegetett férfit a 17. század végén a szigeten álló Fort Royal erődben tartották fogva. A történet különlegessége, hogy személyazonosságát máig nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani. A legismertebb legenda szerint XIV. Lajos francia király titkos ikertestvére lehetett, ám erre nincs történelmi bizonyíték.
A fogoly története számos írót és filmkészítőt megihletett, az erődben ma működő múzeum pedig a látogatók számára is bemutatja a rejtélyes múltat.
Sainte-Marguerite közelében egy egészen másfajta múzeumot is találunk, méghozzá a tenger alatt. Jason deCaires Taylor brit művész hat hatalmas, emberi arcot formázó szobrát 2021-ben helyezték el a tengerfenéken. Az alkotások a Vasálarcos legendájára is utalnak, egyúttal a tengeri élővilág számára is új felületeket biztosítanak a megtelepedéshez.
A szobrok nem hagyományos kiállítóteremben, hanem a víz alatt láthatók. Megfelelő időjárási és tengeri körülmények között búvárszemüveggel is felfedezhetők, így Cannes egyik legszokatlanabb művészeti látnivalójának számítanak.
A szomszédos Saint-Honorat szigetén még régebbre nyúlnak vissza a történelmi gyökerek. A 5. század elején Szent Honoratus szerzetesi közösséget alapított itt, és a vallási élet azóta is meghatározza a sziget arculatát.
A ma itt élő ciszterci szerzetesek a lelki tevékenység mellett szőlőt termesztenek, bort és likőröket készítenek, valamint olívaolajat állítanak elő. A sziget néhány hektáros szőlőültetvénye különleges látvány a Földközi-tenger közepén, különösen annak tudatában, hogy mindez egy világhírű luxusüdülőhely közvetlen közelében található.
Saint-Honorat gyalogosan is könnyen bejárható. A szőlősorok, kápolnák és fenyőfák között sétálva nehéz elhinni, hogy Cannes nyüzsgése csupán rövid hajóútra van innen.
Picasso falujában újraírják a művészettörténet megszokott történeteit
Cannes környéke nemcsak a tengerpart miatt érdekes. A várostól északra, a dombok között fekvő Mougins az egyik legszebb történelmi település a térségben. Középkori utcái, kőházai és művészeti galériái mellett egy különösen híres egykori lakója is hozzájárult nemzetközi ismertségéhez.
Pablo Picasso élete utolsó éveit Mougins-ban töltötte. A spanyol festő feleségével, Jacqueline-nal a Notre-Dame-de-Vie közelében található birtokon élt, és 1973-ban itt halt meg, 91 éves korában. A település azóta is szorosan kötődik a képzőművészethez.
Az utóbbi évek egyik legérdekesebb fejleménye azonban egy olyan múzeum megnyitása, amely egészen új szempontból közelíti meg a művészettörténetet.
A FAMM – Female Artists of the Mougins Museum 2024 júniusában nyílt meg, és állandó gyűjteményének középpontjába kizárólag női képzőművészek alkotásait állítja. Az intézmény az Egyesült Államokon kívül az elsők között vállalkozott arra, hogy ilyen átfogó módon mutassa be a női művészek több évszázados teljesítményét.
A múzeum alapítója Christian Levett brit műgyűjtő, aki korábban antik tárgyakat és régi műalkotásokat gyűjtött. Figyelme később egyre inkább a női alkotók felé fordult, akiknek jelentős része hosszú időn át kevesebb elismerést kapott, mint férfi kortársaik.
A FAMM állandó gyűjteményében több mint kilencven művész mintegy száz alkotása szerepel. A látogatók olyan meghatározó nevek munkáival találkozhatnak, mint Berthe Morisot, Mary Cassatt, Leonora Carrington, Louise Bourgeois, Joan Mitchell, Helen Frankenthaler vagy Tracey Emin.
A múzeum egyik legérdekesebb vonása, hogy egymástól egészen különböző korszakok és művészeti irányzatok kerülnek párbeszédbe. Az impresszionista festmények mellett modern és kortárs alkotások is helyet kapnak, így a látogató nem egyszerűen művészeket, hanem a képzőművészet történetének kevésbé ismert összefüggéseit is felfedezheti.
Különösen izgalmas mindez egy olyan településen, amelynek hírnevét Picasso is formálta. A FAMM gyűjteményében Dora Maar munkái is szerepelnek. A horvát származású francia fotográfust és festőt sokáig elsősorban Picasso társaként tartották számon, miközben önálló művészi pályája és szürrealista fényképei is jelentős figyelmet érdemelnek.
A múzeum éppen erre hívja fel a figyelmet: a művészettörténet számos női alkotót sokáig háttérbe szorított, jóllehet munkásságuk meghatározó volt saját korukban.
A FAMM ezért nemcsak kiállítóhelyként érdekes, hanem önmagában is gondolatébresztő úti cél. A történelmi Mougins felfedezésével együtt tartalmas félnapos kirándulást kínál, különösen azoknak, akik Cannes csillogása mellett a francia Riviéra kulturális világát is szeretnék megismerni.
