Adventi vásár a Budavári Palotanegyedben

Szerző: | 2021. dec. 17.

Adventi vásárral és fotókiállítással várják a látogatókat a Budavári Palotanegyedben a megújult Habsburg-kapunál, valamint a Halászó gyerekek kútjánál és teraszánál.

A helyszínen betlehemet állítottak fel, a palotanegyed karácsonyait megidéző fotókiállításon olyan képek tekinthetők meg, amelyen a századfordulón gyerekek szánkóznak a Mátyás-templomnál, a koronaőrség pedig betlehemezik.

A Nemzeti Hauszmann Program kiemelt célja, hogy a Budavári Palotanegyedet külföldi és magyar turistákat is vonzó helyszínné tegyék.

A kedden átadott megújult kapuval és szoborcsoporttal kapcsolatban ismertette: a kapu és a Halászó gyerekek kútjához levezető lépcső a századfordulón épült. A kút megsérült a háborúban, az ötvenes évek végén a szoborcsoporttal együtt áthelyezték a Rákóczi térre, ahol a kút medencéjét kisebbé alakították. A hetvenes években ebben a formájában került vissza a palotanegyedbe, ezért a mostani felújításkor visszaállították az eredeti méretére.

Felújították a turulszobrot is, amelynek rekonstrukciója látványműhelyben készült, így az érdeklődők nyomon követhették a munkálatokat.

A szoborcsoport és a turulszobor külső felújítása mellett a szobrok belsejében dolgozva a belső rögzítőelemeket és tartószerkezeteket is kicserélték, megerősítették, a kislány szobrának hiányzó masniját pedig újraalkották.