Mi is így jártunk. Délután még esett az eső, ezért kissé aggódtunk, vajon láthatunk-e bármit is az esti programon. Ám estére kitisztult az ég, és mintha az időjárás is kedvünkben akart volna járni: az égbolton ezernyi csillag fénye ragyogott.
Fel a kupolába!
A csillagvizsgáló házigazdája és szakmai vezetője, Kocsis Antal fogadott bennünket. A csigalépcsőn felkapaszkodva érkeztünk a kupolaterembe, ahol mintegy tíz érdeklődő foglalt helyet körben. A terem közepén hatalmas távcső állt, amely első pillantásra is lenyűgöző látvány.
A kupola mozgatható része lassan abba az irányba fordult, amerre Kocsis Antal az éppen aktuális égi látványosságot mutatta. Innentől kezdve már nem egyszerűen „néztük a csillagokat”: egy különleges utazás részeseivé váltunk.
A szakmai vezető magyarázatai közben egészen másként kezdtünk tekinteni az éjszakai égboltra. Megtudtuk például, hogy a távcső homorú gömbtükre olyan, mintha egy körülbelül 30 centiméteres „szemünk” lenne. Segítségével olyan égitestek részletei is előtűnhetnek, amelyek szabad szemmel csupán apró fénypontoknak látszanak. A Holdon és bolygókon pedig rengeteg kis részletet lehet megfigyelni.
Elsőként a Hattyú csillagkép „szemét”, az Albireo kettőscsillagot figyeltük meg, amelynek aranysárga és kékeszöld csillagai csak úgy ragyogtak a távcső látómezejében a rengeteg halvány háttércsillaggal együtt. Majd egy 9800 évvel ezelőtt felrobbant csillag szétszóródott, halvány, ködös képét is sikerült megpillantanunk. Ennek alakja egy súlyzóhoz vagy homokórához hasonlított, katalógusszáma Messier 27. Nehéz elhinni, hogy amit nézünk, valójában nem egy közeli fényforrás, hanem sokszor felfoghatatlan távolságban lévő kozmikus világ, amely 1250 fényév távolságban van.
A csillagok fénye évezredeket utazik
A csillagászat talán egyik legizgalmasabb része éppen az időutazás. Egy-egy csillag fénye ugyanis olyan hosszú utat tesz meg, hogy amikor mi meglátjuk, valójában a múltját látjuk. Vannak égitestek, amelyek fénye több ezer év alatt érkezik el hozzánk – egyes csillagok akár 6000 fényévre is lehetnek.
A bolygók ugyanakkor a távcsövön keresztül sokkal hálásabb célpontok, hiszen a csillagokhoz képest jóval közelebb vannak hozzánk. A megfelelő körülmények között akár a Szaturnusz és más bolygók megfigyelése is felejthetetlen élményt jelenthet.
A csillagvizsgáló 300 és 100 mm átmérőjű távcsöveit egy magyar gyártmányú mechanika mozgatja, amelynek egyik tengelye pontosan az égi pólusra van állítva (a Sarkcsillag közelében). Ez mozgatja a távcsöveket a Föld forgásának megfelelő sebességgel, így a látott objektum a látómezőben marad. Az este folyamán 125x és 190x-es nagyítással nézhettünk. Persze az égbolt megfigyelésénél nemcsak a műszerek számítanak.
Az időjárásnak is komoly szerepe van
Az eső után például a levegő turbulens, vagyis mozog, ezért az égitestek képe kevésbé tiszta. A tapasztalatok szerint a légköri viszonyok ősszel és a tavasszal lehetnek kedvezőek a csillagok megfigyelésére.
Láttunk még egy látványos csillaghalmazt is a Pajzs csillagképben, melynek katalógusszáma Messier 11. Ez egy látványos, csillagokban gazdag, kompakt nyílt halmaz a Tejút csillagmezejében. Távolsága kb. 6000 fényév. Nevét csillagainak V-alakú elhelyezkedéséről kapta, amely Smyth tengernagyot, a legendás angol megfigyelőt egy csapat repülő vadkacsára emlékeztette.
Csillagképek a Balaton fölött
A program végén kiléptünk a teraszra. Innen már nem kellett távcső: Kocsis Antal szabad szemmel is segített eligazodni az égbolton. Egy zöld lézeres világító pálcával megmutatta a legismertebb csillagalakzatot a Göncölszekeret, amelynek tudományos neve Nagy Medve (Ursa Maior), majd a Sarkcsillagot (Polaris), a Kis Göncölt, azaz a Kis Medvét (Ursa Minor). Ahogy a szemünk alkalmazkodott a sötétséghez, az égbolt halvány homályos sávja, a Tejút is kirajzolódott előttünk.
A csillagképek felfedezése egészen más élményt ad, mint amikor egyszerűen csak felnézünk az égre. Hirtelen értelmet nyernek a fénypontok, és rájövünk, hogy az éjszakai égbolt valójában egy hatalmas térkép. A további csillagképek megismerése során a Nagy Nyári Háromszöget alkotó csillagokat, a Vega, Deneb, Altair csillagokat is azonosíthattuk, távolságukat megismerve a „múltba” láthattunk.
Különösen érdekes beszélgetés alakult ki, amikor egy Ausztráliából érkezett vendég mesélte, hogy otthon egészen más csillagvilágot lát. A déli féltekéről ugyanis más égbolt tárul elénk: a Sarkcsillag helyett például a Dél Kereszje segítségével tudnak tájékozódni.
A csillagok szerelmese
Kocsis Antal számára mindez nem egyszerűen munka, hanem évtizedek óta tartó szenvedély. Balatonkenesén nőtt fel, és már kisgyermekkorában érdekelni kezdte a csillagok rejtelmes világa. Ma elkötelezett amatőr csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület balatonfűzfői helyi csoportjának vezetője, a Balaton Csillagvizsgáló házigazdája és szakmai vezetője.
Bemutatókat, észleléseket, ismeretterjesztő programokat szervez, foglalkozik asztrofotózással, a Hold és a bolygók megfigyelésével, kettőscsillagok mérésével is. A csillagászatot nem száraz tudományként, hanem felfedezésre váró kalandként mutatja be a látogatóknak.
A Balaton Csillagvizsgáló nappali programja: többdimenziós virtuális bolygótúra
A „Kozmikus utazás” című 23 perces vetítés kizárólag a Balaton Csillagvizsgálóban látható műsor, mely különleges élményt nyújt a csillagászat területén. A látogatók megismerkedhetnek egy egyedülálló, tudományos attrakcióval. A teremben megelevenedik az asztal és elrepít egy űrsétára. Sehol nem találkozhatunk még egy ilyen élménnyel, mely szórakoztat, elvarázsol és csillagászati információkkal is ellát. Ez egy földöntúli élménybeszámoló, melynek során megismerhetjük a Naprendszert, az Univerzum kialakulását és az élet fejlődését bolygónkon.
A jövő már az űrben van
A Balaton Csillagvizsgáló azonban nemcsak a hagyományos távcsöves bemutatásokkal várja a látogatókat. Balatonfűzfő önkormányzata 216,67 millió forint vissza nem térítendő, 100 százalékos támogatást nyert a Széchenyi Terv Plusz keretében az élményközpontú fejlesztésre.
A beruházás részeként megújul az épület, új kupola készül, és számos modern élményelem kerül a csillagvizsgálóba. A cél, hogy a helyszín ne csak éjszaka, derült időben legyen vonzó, hanem egész évben kínáljon éjjel és nappal is izgalmas programokat.
Az egyik újdonság a VR élménymozi lesz: 16 hidraulikusan mozgatott ülés és 16 vezeték nélküli VR-sisak segítségével egy körülbelül 15 perces, csillagászati témájú animáció repíti a látogatókat az univerzum világába. A mozgás mellett szél- és hangeffektek is fokozzák majd az élményt.
A kisebb teremben pedig egy különleges „holdjáró” segítségével próbálhatjuk ki, milyen lehet csökkentett gravitációban mozogni a Hold felszínén. VR-sisak és hidraulikus mozgatás teszi még életszerűbbé a holdsétát. Két további szimulációs egység pedig interaktív űrsétára invitál a Naprendszerbe.
*******
A Balaton Csillagvizsgáló egész évben várja a látogatókat. Bejelentkezés, jegyfoglalás a www.csillagvizsgalo.com oldalon lehetséges, de az aktuális programokról és látnivalókról a csillagvizsgáló telefonszámán is lehet érdeklődni:+36 20 6295483
Szerző: B.Mezei Éva



