Fotó: Koczka Máté
A Salgótarján szívében fekvő Bányászati Kiállítóhely nem csupán a magyar bányászat ipartörténeti mementója, hanem Európa egyik legautentikusabb, látogatható bányarendszere. A múzem 1965 óta működik az egykori József-lejtős akna helyszínén, amely a 20. század első felében jelentős mennyiségű szenet adott az ország iparának. A 776 ezer tonnás kitermelés mellett a bánya évtizedekig a helyi közösség egyik fő foglalkoztatója volt. Bezárása után a helyi hatóságok és bányászok érdeme, hogy az akna nem lett az enyészeté, hanem múzemként éledt újra.
Felszíni kiállítás: interaktív bányatörténelem
A múzem felszíni része egy korabeli bányatiszti lakás épületében működik. Az interaktív kiállítások, korabeli tárgyak, eszközök és dokumentumok segítségével elevenedik meg a nógrádi barnakőszén-bányászat múltja. Láthatók bányászegyenruhák, karbidlámpák, kitüntetések, de még egy bányamérnöki iroda makettje is helyet kapott.
A múzem udvara szabadtéri skanzenként működik, ahol bányavasútak, gépek, szállítószalagok és egy működő aknatorony-makett is megtekinthető. Emellett bányász emlékművek, mint az id. Szabó István-féle “Vájár” szobor vagy a 827 elhunyt bányász nevét megőrző emlékmű is emeli a helyszín méltóságát.
Föld alatti vezetett túra
A salgótarjáni Bányászati Múzem legizgalmasabb része kétségtelenül a föld alatti túra, amely a József-lejtős akna egykori, helyreállított vájatrendszerén vezet keresztül. A kb. 280 m hosszú, 30 m-rel a város utcái alatt húzódó alagútrendszer rendszeresen fogadja a turistákat. A vájat betonívekkel biztosított, a falakon még fellelhetők az idomkőves bélések, sőt a 690 mm-es nyomtávú bányavasút síszárai is ott futnak.
A vezetett túra során a vendégek kötelezően bányászsisakot viselnek, amit a múzem biztosít. A bányajárat egyes szakaszai alacsonyabbak, így a magasabb látogatóknak gyakran meg kell hajolniuk, hogy elkerüljék a mennyezetet vagy a gerendákat. A természetes pára és a beömlő talajvizek miatt a talaj helyenként csúszós lehet, ezért zárt, csúszásmentes cipő viselése erősen ajánlott.
A kb. 45-50 perces séta során a vendégek időrendi sorrendben járhatják végig a bányászat technológiai fejlődését. A legelső teremben egy alacsony, mindössze 60 cm magas széntelep rekonstrukciója látható, ahol két bábu mutatja be, hogyan dolgoztak a bányászok az oldalukon fekve, csákánnyal, lapáttal.
Ezt követi a gépesítés kezdeteit bemutató szakasz, ahol egy fúrógép modellje és egy Hidasi-rakodógép is megtekinthető. A bábuk itt a robbantáshoz szükséges fúrás mozzanatait szemléltetik. Egy női bábu jelenléte arra utal, hogy az 1950-es években már nők is dolgoztak bizonyos feladatkörökben.
Továbbhaladva egy föld alatti “lóistálló” jelenik meg, ahol élethű lóbábuk és eredeti lószerszámok mutatják be, hogyan vontatták a csilléket a vájatokban élő állatok. A bányalovak egy – két év alatt teljesen megvakultak.
Az egyik teremben a bányamentők gyakorlóhelye kapott helyet, eredeti mentőfelszerelésekkel és a mentési helyzeteket modellező jelenetekkel. Itt emlékeztetőt kapunk arra, mennyire veszélyes volt a bányamunka, és mennyire fontos szerepet töltöttek be a mentőcsapatok.
A tárlat záró szakasza a teljes gépesítés korszaka. Acéltámaszok, hidraulikus pajzsok és egy KWB-3D típusú marófejes fejtőgép mutatja be, hogyan nőtt meg a kitermelés hatékonysága a hatvanas években. A szemléltetéshez tartozik egy futószalagdarab és vonszoló is, amelyeken a szenet szállították.
A túra végén emlékhely fogadja a látogatókat. Egy 1986-ban állított márványtábla emlékeztet a bányászat veszélyeire, és tiszteleg az áldozatok előtt. Ezután a lejtős vájaton keresztül visszatérünk a fényre, és biztosan érezni fogjuk: olyan világba kaptunk betekintést, amely egyszerre volt kemény, emberpróbáló, de mégsem mentes a nagyrabecsült közösségi szellemtől. Hiszen a bánya működésének idejében akár a teljes család: apa, anya és a fiatal gyerekek, mind a bányában dolgozhattak.
Jó szerencsét!