
Fotó: Koczka Máté
A kis kék településen kezdetben még nem dominált ennyire az ég színe, de az 1900-as évektől a világháborúk hatására sok zsidó költözött a környékre, ők festették a házakat kékre, mert számukra a szín az eget, a békét és istent jelképezte.
Emellett számos más teória is elterjedt arról, miért vált a város védjegyévé a kék szín megannyi árnyalata. Egyesek úgy vélik spirituális tartalommal bír, az istennel való kapcsolat szimbóluma, de nem kizárt, hogy a kék szín segít átvészelni a gyakran akár 47 fokos forróságot. A helyiek szerint ugyanakkor a kék színű falak távol tartják a szúnyogokat, ugyanis az eredetileg Indiából származó színes por pigmentjeit a vérszívók nem tolerálják.

Chefchaouen nem csak a kék város jelzővel, hanem az El-Medina Esz-Szaliha vagyis a szent város címmel is büszkélkedhet. 20 mecset és imaház, 11 zaouïa vagyis a szúfikhoz kötődő épület és számos mauzóleum vonzza a turistákat. Chefchaouen legfőbb látnivalója a nagy mecset, más néven a Grande Mosquée, amelynek területére azonban csak muszlimok léphetnek be. A turisták mecset előtti térről csodálhatják meg az épületet, amelynek homlokzatát zöld és kék csempék díszítik.
A fő téren pedig két hammam vagyis helyi fürdő áll, ahol igazi autentikus élményben lehet része a látogatónak.

Érdemes felmenni a miradorba, a kilátópontra és meglátogathatni a Kasbah várat vagy egyszerűen csak andalogni a kedves utcácskákon vagy felkeresni a helyi piacokat. Az El Ma piac a városközponttól néhány perc sétára található, ott helyi ételeket, italokat kóstolhatnak a turisták, és kézműves portékák sokasága között lehet válogatni.

Az Outa El Hammam piac a városközpontban található, ott is kézműves tárgyakat, autentikus ételeket és italokat kínálnak az árusok.

Az egyik legismertebb helyi ételspecialitás a bissara, egy csicseriborsókrém-leves, amelyet általában kenyérrel szolgálnak fel. A harira szintén népszerű leves, amely hús, zöldségek és csicseriborsó felhasználásával készül, általában a Ramadán szent hónapban fogyasztják.

Marokkó gyöngyszeme a természeti szépségeket kedvelőket is lenyűgözi. Chefchaouentől mintegy 30 kilométerre délre található a turisták körében népszerű kirándulóhely, az Akchour-vízesés. A látványosság a Rif-hegységben, az Akchour folyó egyik legszebb szakaszán nyújt varázslatos élményt. A víz 30 méter magasból zúdul le, ahol nem szabad kihagyni a medencékben való fürdőzést sem!