Pozsony, Kassa, Eperjes, Lőcse, Besztercebánya – már öt város is eszembe jutott, ahová azonnal elindulnék, neked miért Bártfa?
Magát a regényírást a városban tett kirándulás élménye indította el. Korábban sosem jártam még itt, a helyi idegenvezető azonban olyan lelkesen mesélt a látnivalókról, hogy amikor egy jóízű, káposztás ebéd után megláttam a Szent Egyed templom magas, robosztus alakját, valami érezhetően megérintett. Aztán óráról órára derült ki, hogy Bártfa egy kincsesláda, és a várost méltatlanul nem teszünk fel a kirándulási terveink térképére.

Mi tetszett meg ennyire?
A város belső magja ma is arra az állapotra mutat, ami Mátyás, majd később II. Ulászló király idejében épült. Az óvárosi, reneszánsz része csodával határos módon szinte érintetlenül megmaradt. Amikor a regénybeli történetem kezdődik, a városháza még nem áll, azt később fogják megépíteni, majd a kötet második részében.
A történet Mátyás idejében játszódik, vonzódsz ehhez a korhoz?
Valójában a Bártfán látható építészeti örökség, látnivalók határozták meg az idősíkot. A Szent Egyed templomban számos faragott, aranyozott oltárképet láthatunk. Ezeket a korszak tehetős családjai, céhei, polgárai rendelték. Órákat lehet elidőzni előttük, olyan szépek! A 11 szárnyas oltár világhírű, mégis kevesen tudnak róla. Ugyanakkor a templom belsejében lévő eredeti, Mátyás korabeli, hollós címeres fakapu is megállásra készteti az embert.
Bár a regényed sorozatcímében füvesasszony áll, a helyi hóhér is fontos szerepet kap a cselekmény alakulásában.
Bártfa szabad királyi város volt, pallosjoggal – azaz maga hozhatott akár halálos ítéletet is, ezt pedig a hóhér vitte végbe. Évszázadokon keresztül izgalmas téma az emberek számára: mit tud egy hóhér, ki állt hóhérnak. Ha elengedjük a közhelyeket, akkor kiderül, hogy nem csak ölt, abból meg sem élt volna, hanem gyógyított is a bakó. Alig ismerte úgy valaki az emberi testet ebben a korban, mint egy hóhér. Ha jóravaló emberként élte a rettegett életét, ficamokat tett helyre, törést, vagy még akár amputálni is mert. Bártfa ezt nem felejtette el, szelfi pont lett a hóhér szobra, és a pallosa alá bárki letérdelhet. A regényben a városba érkező lübecki kereskedő fiának az életet a hóhér menti meg már az első fejezetekben.
https://slovakia.travel/hu/bartfa-varosi-muemlekvedelmi-teruelete#prettyPhoto
Izgalmasan indul a történt, rögtön egy balesettel, majd egy gyilkossággal…
A hóhérnak munkát kellett adnom, hogy jobban be tudjam mutatni, mi mindennel foglalkozott. Illetve az is fontos volt, hogy az olvasók felfedezzék: ebben a korban is sokan utaztak, bár jobbára a kereskedők. Élénk áruforgalom jellemezte Európát, soknyelvűség. Posztót Angliából hoztak, heringet északról, fűszereket délről. Beatrice a meddőségét Bécs mellett kezeltette, Baden bei Wienben. Aki tehette, utazott. Lübeck sem a világ végén van.
Hogy értették meg magukat az emberek?
Mivel a korabeli beszélt nyelvet nincs mi alapján rekonstruálni, nem akartam régiesen fogalmazni, mert mű és hiteltelen lett volna. Inkább azt akartam bemutatni, hogy Bártfán az emberek többsége legalább két-három nyelven jól értett. Németül, magyarul, szlovákul – a tanultabbak latinul, és a lengyel határ közelsége miatt akár lengyelül is.
Milyen látnivaló került még be a könyvbe? Akinek kedve lenne megnézni a várost, mit keressen fel még?
A városházát mindenképp – bár az 1489-ben még nem áll. Lehet fotózkodni a hóhér szobránál, a bátrabbak tegyék a nyakukat a pallos alá. Fel lehet keresni a Szeles utcát, ahová a híres bártfai fehér vásznat teregették, a Vastag torony is áll, a várfalakat is be lehet járni. A gyönyörű reneszánsz házak is varázslatosak, de ott áll a ferences templom vagy a zsidó negyed – igaz, ez már későbbi kort érint, de hozzátartozik a város történetéhez. A város olyan szép, hogy a könyv születéskor már együtt dolgoztam Huszár Boglárka festőművésszel, aki az ő alkotási folyamatával ábrázolja a várost – vászonra álmodja. A szöveg és a kép így kezdi el egymást támogatni, kiállításban is gondolkodunk.

Ha már a színeknél tartunk. Levendula színű élfestést kapott a könyved, az egyik megjelent kritikában azt írták, olyan, mintha belemártották volna valamilyen gyógyító főzetbe.
Az élfestés (és az élnyomás) most nagyon nagy divat, nekem is tetszik. Ha már hagyományos könyv és nem e-book, akkor egyre nagyobb elvárás, hogy szép legyen, adjon esztétikai élményt is. Ugyanakkor a levendula az egyik legfontosabb növény, ami felbukkan a könyvben, nem véletlenül lett ilyen színű.
Számos gyógynövényt választottál még, ezek adják a fejezetcímeket. Izsóp, málnalevél, pitypang. Mi a szerepük?
A történet főszereplője Bártfa füvesasszonya, Zsófia, aki nagyon jól tud a gyógynövényekkel gyógyítani. Azonban a 21. század embere annyira eltávolodott a természettől, hogy az már segíteni sem tud rajta. Zsófia alakja ezt a tudást szeretné az olvasóknak visszaadni.

Zsófia, a bártfai füvesasszony azt is tudja, hogy a bártfai forrásvizek gyógyerővel hatnak
Ha valaki erre utazik, nem is járt igazán itt, ha nem kóstolja meg a bártfai gyógyvizet! Bártfafürdő ma már külön település, és a vasban gazdag víz áldásos hatása a mai napig gyógyítja az embereket. Nem véletlen, hogy Sisi is ide jött kúráltatni magát vagy az orosz cár a 19. század végén. A vizet nem lehetett kihagyni a történetből, biztosra veszem, hogy már Mátyás korában is itták. Bár az egyik szereplőm épp úgy köpi ki az első kortyot, ahogy én is tettem, amikor megkóstoltam. A savanyú víz nem limonádé. Érdemes külön poharat vinni neki, mert az üveget is megfesti. Aztán ha élveztük a vas hatását, együnk vacsorára vagy reggelire aludttejet vagy joghurtot, mert a vas mindenre kihat, az emésztésre is!
Vagy lübecki marcipánt…
Lübeck titkos kincsét a kereskedő szereplőm, Andreas csempészi be a városba. Már számos olvasói levelet kaptam, hogyan lehet hozzájutni! Utazni kell – ezt szoktam válaszolni, felfedezni a körülöttünk lévő világot. Szerencsére egyre többen nyitottak, és már legalább két busznyi ember jelentkezett, hogy járjuk be együtt Bártfát (vagy akár Lübecket!). Alig várom, hogy újra ott legyek!

Részlet a könyvből
„Épp az utolsó falatokat nyelték, amikor kopogás hallatszott. Először halkan, majd egyre türelmetlenebbül. János nyitott ajtót. Egy fiatal, tíz év körüli gyerek állt a küszöbön. Nem úgy tűnt, mint aki fél, de az látszott, hogy ideges.
– Zsófia nénje, édesapám küldött, hogy jöjjön segíteni, mert egyedül nem bírja! – kérlelte a nőt. Közben a szeme a konyhát pásztázta, de nem az ételt figyelte, hanem a zöld szemű kislányt, aki őt bámulta.
– Mi történt, Domán? – kérdezte az asszony, és már törölte meg a kezét, mert tudta, hogy vége az ebédnek.
– Megcsúszott egy ló a jégen, vele csúszott a szekér is, egészen az árokig – hadarta a gyerek. – A vastag torony előtt. A felborult szekér alá szorultak ketten, az egyik nagyon vérzik.
Zsófia már nyúlt a holmija után. Sietősen pakolta össze, mit vigyen magával. Majd elővette a legvastagabb kendőjét, magára terítette, de az ajtóból még visszaszólt:
– Anci, ha elpakoltad a konyhát, felsöpörtél, melegíts vizet, biztosan szükség lesz rá! De nagyon óvatos légy! Az asztalra teríts patyolattiszta, fehér vásznat! Szólj Katapánnak, hozzon jeget, havat, de nehogy meglássam rajta a kutyák sárga vizeletét!”
Papp Noémi: Az ezüstpénz átka
1489 márciusának egy szokatlanul fagyos napján egy lübecki kereskedő szekere Bártfa közelében árokba borul, és a két utas, apa és fia súlyosan megsérül. Csakis Zsófia, a csinos, özvegy füvesasszony segíthet rajtuk, aki betegségűző főzeteivel és gyógyító tudásával évek óta gondoskodik a város polgárairól. A sebesült apa Zsófia otthonában lábadozik, fia Bártfa hóhérának – egyszersmind felcserének -, Mihálynak a házába kerül. Az idegenek felkeltik a város kíváncsiságát, és amikor érkezésükkel csaknem egy időben szörnyű gyilkosságra derül fény, végképp felbolydul a nyugalom, és egyre erősödik irántuk a bizalmatlanság. Mihály és Zsófia nyomozásba kezdenek, hogy kiderítsék, mi történt pontosan, és ki lehet a bűnös. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az asszony és betege, Andreas között fellángol a szenvedély. Ám a két külhoni férfi újabb fenyegető gyanúba keveredik: nem elég a gyilkosság, hamis pénz bukkan fel Bártfán. Márpedig Mátyás király a pénzhamisítókat kíméletlenül üldözi és halállal bünteti. Zsófia választás elé kerül: a szívére vagy az eszére hallgasson?
Fotókredit: Huszár Boglárka / https://bogart-photo.hu/



