A Hungarikum Bizottság döntése alapján a Pápai Hús sonkái kiemelkedő nemzeti értékké váltak. Ez egyértelműen jelzi, hogy az olyan történelmi gyökerekkel rendelkező termékek és vállalatok, mint a Pápai Hús és annak sonkái jelentős szerepet játszanak a helyi és nemzeti identitásban és fontos értékei a magyar kultúrának.
A Magyar Értéktárba való bekerülés Magyarországon egy hivatalos eljárás, amelynek célja, hogy azonosítsa, dokumentálja és megőrizze a helyi, megyei és országos szinten jelentős értékeket. Az örökséglistában olyan termékek kapnak helyet, amelyek komoly jelentőséggel bírnak és meghatározó szerepük van a hazai kultúra szempontjából akár, történelmi, természeti, gazdasági vagy más szempontból.
A Pápai sonka gyártásának több, mint egy évszázados hagyománya van, amely generációkon keresztül öröklődött és fejlődött.Tradicionális eljárással készül, melynek során a válogatott alapanyagokat speciális fűszerekkel és érlelési technikákkal kezelik, hogy az egyedi ízvilágot elérjék.A sonka számos hagyományos magyar étel alapanyagaként szolgál, és kulturális ünnepek, események nélkülözhetetlen eleme, így nemcsak előállítása, hanem fogyasztása is jelentőséggel bír, erősíti a nemzeti identitást és összetartozást. Ennek apropóján döntött úgy a vállalat, a helyi önkormányzat, a helyi értéktár bizottság és az országgyűlési képviselő, hogy beadja jelentkezését a Hungarikum pályázatra.
„Pápai származásúként tudom, hogy ez a város különleges, hiszen itt a sonka nem csupán a húsvéti ünnepek alkalmával kerül az asztalra, hanem minden háztartásnak a legfőbb élelmiszere. A Pápai húsgyár sonkái minden pápai számára az otthon ízét jelentik, azaz pápainak lenni egyet jelent a sonka szeretetével – emelte ki Kovács Zoltán, országgyűlési képviselő.
„Nagy öröm számunkra a kitüntetés, hiszen tovább erősíti a vállalat vezető szerepét a magyar gasztronómiai örökség védelmében és népszerűsítésében, illetve növeli termékeink presztízsét is. A hagyományos, magyar ízek becsben tartása cégünk egyik alappillére. Ikonikus termékünkké az évek során a sonka, illetve annak különböző variációi váltak, így nem is volt kérdés, hogy ezzel a készítményünkkel szeretnénk a Hungarikumok sorát megízesíteni – mondta Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője.
„A Húsgyár és annak jogelődjei alapvetően megváltoztatták Pápa városának helyzetét. Évtizedek óta munkahelyeket teremtenek, ezáltal támogatva a helyi lakosság megélhetését. Emellett jelentős gasztronómiai értéket hoztak létre, amely mára nemcsak városunk, hanem egész nemzetünk büszkeségévé vált” – emelte ki Dr. Áldozó Tamás Pápa város polgármestere.
Külön öröm, hogy a társaság a rangos elismerést fennállásának éppen 111. évfordulóján kapta meg. “111 év elteltével büszkén tekintünk vissza az elért eredményeinkre és hagyományainkra. A számmisztika szerint az 1-es az újrakezdés és a felfedezés szimbóluma, és mi továbbra is elkötelezettek vagyunk a folyamatos megújulás és innováció iránt. Ugyanakkor fontos számunkra a hagyományok ápolása is, melynek sikerét a Nemzeti Értéktárba való bekerülésünk is igazolja“– tette hozzá Szappanos Péter.”