A napokban publikálta a TIME magazin a Statista online adatgyűjtésre és megjelenítésre specializálódott portállal közösen azt a top 250-es listát, amely a világ legjobb EdTech, azaz oktatástechnológiai vállalatait állítja sorrendbe. A Statista által összegyűjtött hétezer cég közül egy pontrendszer alapján választották ki azokat a vállalatokat, amelyek oktatási technológiák nyújtásával és fejlesztésével foglalkoznak, beleértve a termékeket és a szolgáltatásokat is.
A rangsorolás során a pénzügyi erősséget is vizsgálták, ehhez a Statista olyan adatokat elemzett, mint a bevételi és finanszírozási adatok, amelyeket nyilvánosan elérhető forrásokból – például éves jelentésekből, a vállalatok honlapjairól, a médiafigyeléssel és adatbázisokból kigyűjtve – szereztek be, de vizsgálták a TIME magazin weboldalán szabadon hozzáférhető online jelentkezési űrlapon keresztül benyújtott vállalati információkat is. A pontozásos sorrend kialakításakor az iparági hatást is vizsgálták, amelynek során a Statista a partnercégeivel a vállalkozások termék- és szolgáltatás-portfóliójának minőségét és hatását, valamint a vállalatok szellemi tulajdonának mennyiségét és értékét is számításba vette. A Statista emellett olyan mérőszámokat is vizsgált, mint a webes forgalom és a felhasználók száma, hogy felmérje a vállalat relevanciáját az adott célcsoportok számára.
A világviszonylatban 35., az európai vállalatok között pedig a 11. helyezést elérő, az országot a teljes listán egyedüliként képviselő, száz százalékban hazai tulajdonosi körrel rendelkező, magyar fejlesztésű Xeropan digitális eszközökön tanít nyelveket (angolt, németet, spanyolt, franciát, előkészületben a magyar mint idegen nyelvvel), jól átgondolt, tudományosan megalapozott módszertan szerint, magasan kvalifikált szakemberi gárda által létrehozott, a legfontosabb nyelvi készségek mindegyikét fejlesztő tananyagok segítségével.
Emellett rendelkezik egy, kifejezetten nyelvtanárok számára készült LMS (Learning Management System) platformmal (Xeropan Classroom) is, ahol a diákok tanulási folyamatait lehet segíteni, nyomon követni.
A Xeropan 2021. ősze óta – a KRÉTA elektronikus adminisztrációs rendszerrel létrejött együttműködésének köszönhetően – részese a magyarországi köznevelésnek, a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja révén.
„Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy egyáltalán felkerültünk egy ilyen prominens listára, az pedig külön öröm, hogy ilyen előkelő helyen. Mindez megerősíti bennünk, hogy az elmúlt tíz év rengeteg befektetett energiája, kutakodása, az applikáció és a tananyag folyamatos fejlesztése megéri a fáradságot, és független szakértők is elismerik az eredményeinket. Emellett arra sarkall bennünket, hogy tovább haladjunk a megkezdett úton, folytassuk a munkát, hogy a lehető legjobban felépített, a legmodernebb kritériumoknak megfelelő applikációt adjuk a nyelvi kompetenciáikat fejleszteni kívánók kezébe” – kommentálta az elismerést AlGharawi Attila, a Xeropan vezérigazgatója.
Szakmai háttér és modern technika
A Xeropan tananyagát komoly tapasztalattal rendelkező pedagógusokból, módszertani szakemberekből álló gárda rakta össze; az informatikai fejlesztők pedig olyan keretrendszert és dizájnt alakítottak ki, ami maximálisan megfelel napjaink elvárásainak és kiemelkedő felhasználói élményt nyújt. Nagy hangsúlyt kap a hallás utáni szövegértés és a kiejtés fejlesztése, az applikáció segítségével ráadásul a beszédkészség is fejleszthető. A mesterséges intelligencia közreműködésével létrehozott és működtetett leckékben komplett, élő beszélgetésekben vehetünk részt olyan hétköznapi szituációkban, mint például a bemutatkozás, ruhavásárlás vagy épp egy szobafoglalás. Az app négy hetes tanulási tervet állít össze, amelynek segítségével a tanuló képet kaphat arról, hogy a következő egy hónap leforgása alatt milyen tekintetben fejlődik majd a nyelvtudása (pl. képessé válik bejegyzést írni idegen nyelven a közösségi médiában, esetleg megértheti kedvenc zeneszámainak szövegét stb.) A Xeropan angol és német nyelvi tananyagai minden diák számára térítésmentesen elérhetőek a KRÉTA felületén található, Idegennyelvi Felkészítő Modulban (IFM) is.
A Xeropan az elmúlt években több hazai és nemzetközi elismerésben is részesült. Hazai díjak: DreamJobs – Szerethető munkahelyek díj 2018., DreamJobs – Szerethető munkahelyek díj 2019., Magyar Brands – Innovatív márka díj 2019., Észak-Alföldi Innovációs díj 2019., Észak-Alföldi Innovációs díj 2020.
Nemzetközi díjak: Edtech – Cool Tool Award 2021.: Legjobb nyelvtanulási megoldás (Xeropan), Legjobb tanulásmenedzsment megoldás (Xeropan Classroom), Legjobb személyre szabott tanulási megoldás (Xeropan Classroom); EdTech Breakthrough 2020: Legjobb interaktív tanulást támogató rendszere.
Belföld
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.