A nyolc szigeten elterülő világörökségi Suomenlinna múzeuma beavat, hogyan született meg az erőd, Észak Gibraltárja, amit a svéd oroszlán épített az orosz sasnak az erődöt meghódító cár szerint. Ő minősítette fővárossá a közeli Helsinkit Turku helyett.
Ha még a kissé zabolátlan városi természetre vagyunk még kíváncsiak, akkor pattanjunk fel a 11 órási Panoráma tours buszra, amivel eljutunk mondjuk a Helsinki carddal a Sibelius Parkba is. A híres finn zeneszerző hatszáz csőből készült rendhagyó emlékműve kiemelkedik a finn zord természeti szépségekből: sziklafoltok, füves részek, kikoptatott ösvények, hórihorgas fák nyújtózkodnak hol keszekuszaságban, hol példás rendben.
De mivel itt most nagy átrendezés folyik, a busz az akusztikájáról híres Sziklatemplom közelében tart egy hosszabb fotószünetet. Itt magyarul is találtunk bibliai idézetes könyvjelzőket.
A busszal visszatérve bekukucskálunk a Természettudományi Múzeumba – jelképe az előtte őrt álló jávorszarvas. Meghökkenek, mikor beóvakodok. Egyrészt, mert egy hordányi emlős állat, picik és hatalmasok tartanak felém csontváz formájában.20240221 102517
Másrészt azért, mert az apróságok, akik látszólag alig tudnak tipegni, száguldoznak, majdnem elütnek kurjantgatva nagy lelkesedésükben. Itt minden a gyerekért van: csontváz kirakás, hal megemelés (jaj, de nehéz), titkos dolgok felfedezése fiók húzogatással, fedő emelgetéssel. Van még lábnyom vizsgáló, rókaszőr simogatás, ugrálóka stb. A kitömött gerinces állatokat saját környezetükben, akció közben kaphatjuk el fotómasinánkkal: itt a medve lazachalászatkor, ott a hiúz épp megragadja a galléros császármadarat, amott a szikaszarvas kétségbeesetten menekülni próbál a mély hóban a szibériai tigris elől – esélytelen küzdelem. Felvillanyozva a látottakon beugrok még az estig nyitva tartó akváriumba, a See Life-ba, a vidámpark – játszótér (Linnanmäki) szomszédságába.
Itt még az üres, a rendezés alatt lévő akváriumra is vetünk egy-egy kósza tekintetet, mert egy apró hajó, kagyló miatt érdemes. A pöttömségek igen határozottan totyognak, régészeti ásatásokat vezetnek: lesöprögetik a homokot a meglelt csontvázról. Egy-egy ritkaság előtt én is lecövekelek, például az óriás csikóhalnál. Akárcsak az akvárium cápás alagútjában. És nem akarom elhinni egy rákfélének kinéző lényről a kiírást. E szerint akkora erővel tud bemosni neked, ami a dupla falu biztonsági üveget is eltöri. Köszönöm szépen. Inkább odébbállok.
Másnap a Tropicarioban esünk időnként zavarba, hány kígyó is van előttünk. Meg hogy hol kezdődik ez a tekerő csoda és hol is végződik. Némelyik, mondjuk a csíkos tejkígyó vonzóan színes – milyen szürkék vagyunk sokszor mi, emberek, hozzájuk képest. De van itt édes kis tarantula, élénk színű mérgesbéka, krokodil, teknős, gyík is – vagy kétszáz felé állat. Szeretik is a látogatók, nemhiába kapta meg a Best family resort &Fun 2008 kitüntetést.
Nagyon népszerű emellett a Szenátus tér közelében, ahol ottjártamkor épp katonák avatására készültek, az ingyenes City Museum időgépe is. Sőt a negyedik emelet kigyúrt fickói, köztük Schwarzi (Arnold Schwarzenegger) egy 1971-ben Helsinkiben készült filmben.
De ami még igen népszerű a fővárosban, az a helsinki opera. Nekem a Karmelitákat sikerült épp elkapnom. Itt a vívódó arisztokrata lány, Blanche de la Force, ahogy a neve is mutatja, erőt vesz félelmén, és kiáll hite mellett a nagy francia forradalom végóráiban – magának Robespiere-nek is csak néhány nappal sikerült túlélnie az őrületét. Azt írják, hogy az operairodalom talán legfantasztikusabb és legmegrázóbb fináléjával találkozhatunk itt. “Ne becsüld alá magad” – hangzik el a darabban mintegy ars poeticaként. Ezt különösen érdemes felírnunk tovarepülő életünk lapjaira.
Mindenki egy emberként értékeli vastapssal a fantasztikus előadást. Az ismerősök, barátok egy-egy öleléssel búcsúznak egymástól, ahogy én is Helsinkitől. Ide még vissza kellene térnem a most zárva lévő Nemzeti Múzeumot megnézni, a Hop on, hop off buszt kipróbálni és Muminék boltjában ismét vásárolgatni.
Tehát nemcsak álmodozni fogok Helsinkiről nemlétező karosszékemben… Önök se ezt csupán ezt tegyék – útra fel!
Szöveg és fotó: Bodrog Beáta