A csomagokat lehajítva nyomás az óvárosba, a Gamla Stanba. Meglelem a legkeskenyebb utcát, irány fölfelé az egyik sétálóutcán ódon házak között élvezve a hangulatot, visszafelé a vele párhuzamosan bandukolok, be-betérek egy-egy boltocskába, ami még este kilenc felé is engem vár. Követem az érzékeim.
Így lelek rá O’Connells ír pubjára, ahol a North Clan varázsolja el a Guinnesst fontolva kortyolgató nagyérdeműt – naná, hogy csatlakozom hozzájuk.
Aztán másnap, vasárnap irány a világörökség- kastély, Svédország Versailles-e. Ez a Drottningholm. A királyi pár lakóhelye bő négy évtizede. De ilyenkor a kínai pavilon, meg a színház, aminek köszönhető az UNESCO kitüntető címe, zárva – bizony, szezonban vissza kell térni ide.
Aztán azért is meg kell ismételni stockholmi látogatásom, mert nem kiabált rám a honlapon az, hogy ilyenkor csak péntektől lehet vasárnap délutánig “hiphopozni”, az hop on fel a buszra, majd hop off le róla, hol itt, hol ott, tehát hiphop. Ám igazi hiphozáshoz is volt szerencsém a Tánc Múzeumban (Dansmuseet), ahol a világ szinte minden részéről származó táncokról kaphattam ízelítőt, legyen az őslakosoké, vagy a derviseké, vagy a modern koré.
Igaz, hogy a hop on, hop off városnézésem elmaradt, de szerencsére kárpótolt a Stromma fantasztikus téli hajóútja. Charlotte idegenvezetőnk érdekes sztorizás közben meg is mutatta, hol süllyedt el indulás után húsz perccel az erősen felfegyverzett, gyönyörűen díszített csatahajó, a híres Vasa. 333 év után tudták csak felébreszteni Csipkerózsika álmából: csodával határos módon emelték ki vagy jó negyven éve a tenger és az iszap fogságából. Mivel ez a valaha kiemelt legnagyobb térfogat és súly volt, igazi világszenzáció lett. Kihagyhatatlan látnivaló.
Nos, tanulva az eddigiekből, nem hittem a dupla ágyúfedélzetes hajó honlapjának: felhívtam a Vasa Múzeumot, valóban nyitva vannak-e szerda esténként 8-ig. Győzelem, igen. A múzeum honlapján lévő fantasztikus guide-ot éjszaka már meghallgattam, így viszonylag felkészülve érkeztem a helyszínre. Elvarázsolt a Vasa hihetetlen történetét bemutató film, nem beszélve a hajót 18 méter magasságon át díszítő műremekekről, amik olyan gondos alkotások, mintha direkt múzeumnak készültek volna – csodálatosak.
Másik este a Képzőművészeti Múzeumba kukkantottam be, ahol olyan különlegességekre bukkantam, mint egy gyermek múmia – kiderítették élettörténetét. Itt külön csemege Ciprus változatos történetének bemutatása a leletek tükrében, többek között egy agyag embersorozat különleges lényekkel
Ami még kihagyhatatlan a Vasa mellett Stockholmban, az a 101 éves, nemzeti romantikus stílusú városháza. Azok a tudósok, akik épp átvették a Koncertteremben a Nobel-díjat, húsz percnyi sétával jutnak ide, a városházára, a bankett helyszínére. Ezt korábban az Aranyteremben, mostanában meg már az akár 1380 főt is befogadni tudó Kékteremben (ami ráadásul nem is kék, hanem téglavörös) tartják. Chris idegenvezetőnktől azt is megtudtam, hogy az Aranyterem feletti konyhából láncban lelépcsőző vagy 200-250 pincér kilenc (!) perc alatt kiszolgálja a népes vendégséget… Mi sehol sem időzhetünk sokáig, mert az egész városháza bejárás mindössze 45 perces, de ennyi idő elég ahhoz, hogy megismerkednünk Prinz Eugen különleges festőtehetségével a Herceg Galériájában.
Ide jó előre bejelentkezve akár örök hűséget is fogadhatunk egymásnak a néhány percig tartó villám esküvőn potom 100 euróért. Páronként. Én bizony lekéstem erről… De nem bánkódom emiatt, hanem a herceg festményeit itt megismerve egyik délelőtt át is ugrom a Prinz Eugen Múzeumba felbuzdulásomban. Waldemarsuddeban van (nem Voldemort, kérem, mert az a Harry Potter-es, ez nem az), kicsit kell villamosozni. Időszaki kiállítások, gyönyörűen berendezett apartmanszobák, nyáron árnyas kert szobrokkal – ez hódítja meg a svéd szíveket. Így több esztendőben is ez lett a helyiek kedvenc múzeuma.
Ha valaki nem egészen múzeumpárti, hanem inkább a természetet szereti, az ugorjon ki a Haga Oceanba, ahol Skandinávia legnagyobb cápaakváriuma (30 méter hosszú 1,2 millió liter víz) vár kis mérges és “mosolygós” békucikkal, gyíkocskákkal, télidőben is számtalan színpompás pillangóval. Az egyikük mindig kiszökött – segítettem neki újra és újra visszatalálni.
A trópusi meleg után jól esik egy kis hideg: ki ne hagyjuk januárban a skanzeni Fény Fesztivált. Színek, formák, zenék látható és hallható összhangja csalt mosolyt, álmélkodást mindenki arcára.
Aki kíváncsi Svédország históriája is, annak igaziból az óvárosi Fegyver Múzeumban, a Livrustkammarenben érdemes kezdenie a kutakodást. Itt a királyok életét vetítik mozgóképszerűen a falra a velős történelmi összefoglalók mellett. Fegyverek várnak itt minket, páncélok, a legkülönbözőbb rangúak, korúak viselte hétköznapi ruháin át a katonain keresztül az ünnepiig. Akad itt a gyerekeknek is külön bejáratú, interaktív, fiók húzogatós, textil fogdosós, könyvekkel teli “fegyvertár” is. Ráadásul életemben először hallhattam olyan titokzatos hangeffektusokat, mint például az egyszarvú nyerítése. Legközelebb elhozom ide a gyereket is. Hadd hallja ő is…
Meg persze a Játék Múzeumba (Leksaksmuseet) is, ahol régi kedves, soha nem feledett játékainkat pillanthatjuk meg. Olyat is, amire mindig vágytunk, de soha se juthattunk hozzá.
De térjünk vissza a Fegyver Múzeumra: mellette az ősi, a Három Korona reneszánsz kastélynak a hamisítatlan középkori pincerésze húzódik, mely a mindent felemésztő tűzvészt átvészelte. Titkot is rejt – kiderült, hogy XI. Károly, a “szürke köpeny” imádta a lovakat, és olyan titkos átjárót vágatott innen a túloldali sziget királyi lovardájába (a mai parlament helyén volt ez). Így senki se vehette észre, ha meglépett. Azaz kilopódzott a palotából. Akárcsak a Mediciek Firenzében, akik az Uffizi tetejéről induló Vasary folyosón át tették ugyanezt a Pitti palotájukba. Kinek mi a fontos…
Aztán ha már itt vagyunk, feltétlenül nézzük meg a Museum Tre Kronor “testvérét” (közös jegy), a koronázási ékszereket is tartalmazó Kincstárat, a Skattkamarent. Itt Svédország négy érdemrendje mellett különleges királyi koronánkkal ismerkedhetünk. Itt vannak a ma akár csak néhány éves királyi csemeték koronái is – ám ezek a gyerekek egyszerű iskolába járnak.
Ami nekem kimaradt még a stockholmi kalandomból, az az óvárosban trónoló királyi palota. Négy teljes napomból az elsőn kellett volna iderohannom, de csak odatelefonálva derült ki másnap, nagy nehezen, hogy az épp esedékes állami látogatás miatt három napig nem nyitja ki kapuit a turisták előtt – na ezért is vissza kell ide térnem. De nem bánkódom nagyon, mert igazi élménytörténelemre leltem a Viking Múzeumban.
Ott a tíz perces történetmesélés múlta felül a képzeletemet: egy többszemélyes vasúti kocsiba beülve sötét részeken átdöcögve meg-megálltunk, hogy az adott viking család történetével megismerkedve képet kaphassunk arról, milyen is lehetett vikingéknél az élet. Hát nem fenékig tejfel.
Nekünk, turistáknak se az, mert gyorsan letelik a Stockholmra szánt idő – jövőre veled ugyanitt…Egy öleléssel búcsúzunk…
Fotó és írás Bodrog Beáta