Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2022.08.16
Talán még sokan emlékeznek a kereskedelmi televíziók betelefonálós játékaira, ahol olyan műsorvezetők tűntek fel, mint például Szakál Miklós. Mikire leginkább a Fekete-fehér, igen-nem című játékból emlékezhetünk, a médiában való szerepléssel pedig azóta sem hagyott fel. Bár jó ideje ceremóniamesterként is tevékenykedik, egy másik nagy szerelme, a rádiózás is az élete része maradt. Olyannyira, hogy néhány hete a csak pozitív híreket sugárzó Mex Rádióhoz igazolt.

Szakál Miklós kezdetben mozdonyvezető szeretett volna lenni, de korán kiderült, hogy színtévesztő, így más utat keresett magának, ami a televíziók világába vezetett. Itt ismerték fel, hogy „milyen jó a beszélőkéje”, néhány hete pedig egy teljesen új kihívás találta meg.

A szabadabb munka mindig vonzóbb

„Egy rádiós barátom hívott telefonon, hogy van-e kapacitásom műsorvezetéshez egy online rádióban. Mondtam neki, hogy miért is ne. Eddig is az volt a tapasztalatom, hogy az online rádiók valahogy közelebb állnak hozzám, mert nincs olyan kötöttség, mint a kereskedelmi rádiókban. Szabadabban lehet dolgozni” – árulta el a kezdetekről a műsorvezető.

A megállapodásra gyorsan sor került, Mikit felhívta a rádió alapítója, és már az első beszélgetés igen jól sikerült.

„Ritka nálam az, amikor valakivel másfél órát beszélgetek, de csak öt percnek tűnik. Lantai Tamás »Mex«-szel ilyen volt a beszélgetés. Hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon gondolkodtunk a rádiózás terén. Én egy vidám egyéniség vagyok, és Mexről is lejött, hogy inkább szeret mosolyogni, mint búslakodni. Tetszett, hogy a pozitív üzeneteket szeretné hallani a rádióban. Bevallom, nem kedvelem a politikát, és jó, hogy olyat csinálok, amitől nincs hányingerem, helyette telerakhatom az adásidőmet hasznos és színes hírekkel” – mondta Szakál Miklós, aki a napi műsora mellett magazinműsorokat is készít.

A műsorvezető azt is elárulta, hogy egy dolgot azért nagyon sajnál. „Szeretem ezt a csapatot, csak azt bánom, hogy a hétvégi kitelepüléseken nem lehetek ott, mert olyankor a lagzikban kell helytállnom” – mondta mosolyogva a ceremóniamesterként is dolgozó rádiós.

Fotó: MEX Rádió

Kezdettől fogva kerülte a rádió a negatív híreket

Lantai Tamás „Mex”, a Mex Rádió alapítója is úgy emlékszik vissza, hogy nagyon könnyen és gördülékenyen ment Mikinek a rádiónál a beilleszkedés.

„Érződik, hogy imádja a rádiózást, ez meg is hallatszik a műsorain. A magazin- és a tudományos műsorok mellett van még két mozis műsora is, és mindegyiket hatalmas lelkesedéssel csinálja. Érkezésével új színt akartam vinni a rádió életébe, mert úgy gondoltam, hogy a hallgatóknak tetszeni fog a jókedve és az a fajta szemlélet, amit Miki is képvisel” – mondta Lantai Tamás.

Az idén 6 éves Mex Rádió Magyarország legnagyobb online rádióhálózata. 3 millió háztartásban elérhető IP TV-n, valamint Fonyódon, a Panoráma Strandon és több neves autószalonban is.

„A külhoni magyarok kifejezetten szeretnek minket. Átlagosan 16 országból hallgatják napi szinten a rádiónkat. Az online rádió egyik nagy előnye, hogy mérhető. Így tudjuk, hogy hány IP-címről csatlakoznak, és épp mennyien hallgatnak. Mi 24 óránként 220 ezer egyedi IP-címet tudunk felmutatni, és átlagosan 41 percet töltenek velünk a hallgatók, ami országos szinten is kimagasló” – árulta el a rádió alapítója, aki azt is elmondta: „Tudatos választás volt, kezdettől fogva kerüljük a negatív híreket, szerintem az embereknek már szükségük van valami jóra és vidámságra is, a sok rossz között.”