Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.07.04

A HungaroControl légiforgalmi szakszemélyzete mintegy háromszor több járatot kezelt a nyár első hónapjában, mint 2020 júniusában – közölte a társaság.

A HungaroControl által ellenőrzött légterekben – a magyarországi és a koszovói magas légtérben, illetve a budapesti nemzetközi légikikötő közelkörzeti légterében – júniusban összesen 47 375 légi jármű közlekedett. A gépszám mintegy 55 százalékkal elmaradt a pandémia előtti év forgalomától, a 2020-as év nyári adataihoz viszonyítva ugyanakkor csaknem 167 százalékos emelkedést jelent.
Júniusban a Koszovó feletti magas légtér forgalma bővült a legnagyobb ütemben, a 2020-ban mért járatszámnál négyszer több, összesen 7324 gép biztonságos közlekedését segítették a magyar légi navigációs szakemberek.

Ettől nem sokkal maradt el a hazai átrepülő forgalom, amely az említett periódusban több mint két és félszeresére duzzadt, júniusban kis híján 36 ezer repülőgép szelte át a magyar égboltot – írja a HungaroControl.

A budapesti nemzetközi repülőtér le- és felszálló forgalma júniusban 97 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a HungaroControl toronyirányítói 4357 érkező és induló járat biztonságáért feleltek 2021 júniusában. A terminálforgalom különösen a labdarúgó Európa-bajnokság hazai rendezésű mérkőzései előtt és után ugrott meg – olvasható a közleményben.

A júniusi kisgépes repülések száma nemcsak a tavalyi év azonos időszakához képest nőtt, hanem a 2019 júniusában mért gépmozgásokat is meghaladja. A körzeti repüléstájékoztató részleg szakemberei az idei nyár első hónapjában 9710 repülést segítettek, míg a tavalyi év azonos periódusában csupán 5103, tavalyelőtt júniusban pedig 8959 gép biztonságáért feleltek.

A közlemény szerint a légi közlekedés növekedése az európai turizmus fokozatos újjáéledését követi, az uniós digitális Covid-igazolvány bevezetése pedig újabb lendületet adhat a forgalom felívelésének.