Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.07.04

Felújítják és a magyarországi szlovákok kulturális és közösségi központjává alakítják Budapesten a Rákóczi út 57. szám alatti, a körülötte lévő épületektől takart egykori pesti szlovák evangélikus templomot.

A felújítás több ütemben valósul meg a magyar és a szlovák kormány támogatásával. Az erről szóló megállapodást Milan Ján Pilip, a határon túli szlovákok hivatalának elnöke és Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) elnöke írták alá.

A kormány első lépésként 2020-ban finanszírozta az épület megvételét és a felújítás előkészítését, majd döntött arról, hogy idén és jövőre is 700-700 millió forinttal támogatja az épület felújítását.

A rekonstrukciót a szlovák kormány kétmillió euróval támogatja. A szlovák önkormányzat három éve határozta el, hogy megpróbálja a közösség számára megvásárolni és kulturális központtá alakítani az épületet.

A templom talán az egyetlen olyan épület Magyarországon, amelyet szlovákok építettek szlovákoknak. Ezért úgy gondolták, hogy a rendszerváltást követő nehéz évtizedek után a közösség kulturális központjaként nyerhetne megnyugtató, eredeti funkciójával összeegyeztethető funkciót az épület.

A templomátalakítással az elmúlt évszázad legnagyobb magyarországi szlovák projektje valósul meg.
A pesti szlovák evangélikus gyülekezet 1834-ben alakult meg. A közösség az akkor Pest külterületének számító Kerepesi, ma Rákóczi úton kapott telket, ahol előbb iskolát és paplakot építettek, majd 1856-ban templomépítésbe fogtak. A neoromán stílusú épület, amelyet Diescher József (1811-1874) tervezett, 1863-ban készült el.

A közösség 1893-1894-ben anyagi gondjai enyhítésére a templom köré hatalmas, többemeletes bérházat építtetett. Az úgynevezett Luther-ház – a kapu felett Luther Márton reformátor szobrával – előbb U alakban, majd a Rákóczi út felől is körbezárta és eltakarta a templomot, amelyet így már csak a bérház kapuján keresztül lehet megközelíteni.

A második világháborúban súlyosan megsérült templomot 1950-re állították helyre. A gyülekezet azonban jóformán elfogyott, így elöljárói az épületet 1965-ben eladták a magyar államnak, a szlovák evangélikus közösség pedig a telken álló régi iskolaépületben alakított ki magának kápolnát.
A templomot előbb a Vízépítési Tudományos Kutató Intézet, majd a Kohó- és Gépipari Minisztérium, később a Tudományos Tájékoztató Intézet használta. Az épületet 1989 után privatizálták, ettől kezdve működött benne kaszinó, táncstúdió és edzőterem is.

Az állam 2020 augusztusában 765 millió forinttal támogatta az OSZÖ-t, amely 700 millió forintból megvásárolta a leromlott állapotú templomot, a fennmaradó 65 millió forintból pedig előkészítette a felújítást.