Augusztus végéig Dunakanyar Művészeti Fesztivál

Szerző: | 2021. jún. 28.

A Dunakanyar kikötőiben augusztus végéig, több mint két hónapon keresztül várják kulturális rendezvények a látogatókat a hétvégéken.

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben rendezi meg idén első alkalommal a Dunakanyar Művészeti Fesztivált, amely augusztus végéig minden pénteken, szombaton és vasárnapon kínál színes kulturális programokat.

A visegrádi térségében megújulnak a Nagyvillám sípálya szolgáltatásai, a Mogyoró-hegyen tematikus játszótér épül, autós panorámapontokat alakítanak ki. Megújult Budapest és Pest megye 15 vízitúra-megállóhelye Szobtól Dömsödig.

Tavaly a MAHART PassNave-val közösen elindított dunakanyari hajós körjáratoknak 120 ezer utasa volt. Ez a program idén azzal bővült, hogy minden kikötőben kulturális programok fogadják az idelátogatókat egészen augusztus végéig, minden hétvégén.

A több mint két hónapon keresztül tartó rendezvények között megtalálhatóak helyi együttesek bemutatkozásai és messziről jött előadók is.