Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.03.18
Egy évtizeddel ezelőtt útkeresésben volt az Egri borvidék. Az egri bikavér biztos pontnak számított a vörösborok mezőnyében, ennek keresték a fehér párját.

Egerben a szőlők sokszínűségének köszönhetően a házasítások készítése régi hagyományokra tekint vissza. A borvidéken nincs egy kiemelt fehérszőlő-fajta, ami önmagában, területileg és mennyiségileg is meghatározó lenne, viszont az ültetvények közel 45%-án fehér fajtákat művelnek.

Ebből adódott a felvetés, hogy a legemblematikusabb boruk, az egri bikavér mintájára egy házasított egri fehérbort kellene a pincészeteknek készíteni, méghozzá közös márkanév alatt.

Az – addig főként vörösborairól ismert – Egri borvidékről így tehát 2011-ben kóstolhatták a borkedvelők az egri csillagok első évjáratait.

A kezdetekkor tíz pincészet csatlakozott, majd az egymást követő években ez a szám fokozatosan nőtt, és ma már legalább 25 birtok egri csillag borai közül válogathatnak a fogyasztók.

Az Egri Borműhely sajtóközleményéből kiderül, hogy az egri csillag minimum négyféle szőlőfajtából álló házasítás, amelynek legalább a felét Kárpát-medencei fajták teszik ki.

Három kategóriát különböztethetünk meg: a classicus, a superior és a grand superior, mind száraz borok. A classicus általában friss, üde, intenzív gyümölcs- és virágaromákat lehet érezni benne.

A superior már egy koncentráltabb, hordós érlelést kapó tétel, a grand superior pedig attól lesz igazán izgalmas, hogy minden belekerült szőlő egy dűlőről származik.

Eltelt egy évtized, és ezalatt megismerték a bort, ami a magyar közösségi bormárkák közül az egyik legsikeresebb lett.

Évi egymillió palackig jutott az eltelt 10 év alatt az egri csillag, amiből így meghatározó szegmens vált a borpiacon.

A mennyiség és a három kategória miatt széles körű a vásárlói rétege, egyaránt megtalálhatók a nagy áruházak polcain, a prémium borfogyasztók pedig a borbárok, vezető éttermek itallapjain is találkozhatnak velük.

A classicus egri csillagok tökéletesek egy hétköznap estére, egy házibuliba vagy fesztiválra, a superior és a grand superior palackok pedig már képesek komoly borélményt nyújtani, magukban vagy egy jól megválasztott ételpárosítással együtt. Elérkezett a tavasz, és mostantól kóstolhatók a legújabb egri csillagok.