Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2021.01.24
Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) súlyos lefolyásának megelőzésére - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi lapinterjúban.

Jens Spahn a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy a szövetségi költségvetés forrásaiból 400 millió eurót (144 milliárd forint) költöttek egy úgynevezett monoklonális antitest készítmény bevezetésére.

Németország az első európai uniós tagállam, ahol elkezdik használni az új fejlesztésű szert. Kétszázezer adagot vásároltak belőle, alkalmazása a napokban kezdődik, egyelőre az egyetemi klinikákon.

A miniszter elmondta, hogy ugyanilyen terápiát kapott Donald Trump akkori amerikai elnök, amikor tavaly októberben kórházba került SARS-CoV-2-fertőzés miatt.

Az antitestkészítmény úgy hat, mintha egy “passzív oltás” lenne. Alkalmazása az úgynevezett rizikópácienseknél hozzásegíthet a súlyos lefolyású betegség megakadályozásához – mondta Jens Spahn.

A miniszter az interjúban nem ismertette, hogy mely gyártótól vásárolták az új gyógyszert. Újságírók érdeklődésére a tárca sajtóosztályán közölték, hogy két szerződést kötöttek.

Az egyik az Eli Lilly amerikai gyógyszeripari társaság Bamlanivimab nevű készítményéről, a másik az ugyancsak amerikai Regeneron két, egyszerre alkalmazandó, Casirivimab, illetve Imdevimab nevű szeréről szól.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint tovább enyhült a járvány. Az utóbbi 24 órában 12 257 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez bő ezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 13 882-nél.