Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.08.19
Mert végleg bezár a Tigrisvilág (Tiger King) című Netflix-sorozatban elhíresült oklahomai állatkert. A jelenlegi tulajdonos Facebook-posztját a BBC hírportálja idézte.

Jeff Lowe a bezárást azzal indokolta, a Peta állatvédő szervezet egyre nagyobb nyomást gyakorol rá.
A döntést azután hozta meg, hogy egy szövetségi bírónak az egymillió dolláros (293 millió forint) védjegyperben hozott határozata szerint az állatkertet át kellett adnia a felperesnek, Carole Baskinnek.

Ezt azt jelentette, hogy a jelenlegi üzemeltetőnek 120 napon belül el kell hagynia a területet.
Jeff Lowe üzlettársa volt a sorozat címszereplőjének, a Tiger King néven is emlegetett Joe Exoticnak, aki jelenleg 22 éves börtönbüntetését tölti bérgyilkossági kísérletben való részvételért és állatkínzásért.
Lowe bejegyzésében azt írta, hogy a Tiger King-sorozat sok szempontból végleg megváltoztatta az életüket.

“Több figyelmet – jót és rosszat – kaptunk, mint amennyit bárki megérdemel. Valószínűleg továbbra is minden állatvédő céltáblája leszünk, de készen állunk” – tette hozzá.
Arról is írt, hogy “új állatkerje” a Tiger Kinggel kapcsolatos új kábel- és streamingsorozat helyszíne lesz.
A Tiger King világsiker lett az új koronavírus megfékezésére hozott korlátozások márciusi kezdetekor.

A Netflix sorozata a Joe Exotic “művésznevű” oklahomai férfi színes életéről szól, amiben fontos szerep jutott fő riválisának, a floridában nagymacska-rezervátumot üzemeltető Carole Baskinnek.
A szolgáltató a hírek szerint rendelkezik a második évad jogaival is, miközben már számos külön film, vagyis spinoff is készül, köztük egy nyolcrészes sorozat, melyben Nicolas Cage játssza a címszerepet.


A rivális Carole Baskinnek is jutott a rivaldafényből: a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy eltűnt és halottnak nyilvánított volt férje rokonai beperelték.

Don Lewis 1997-ben tűnt el, Baskin következetesen tagadja, hogy köze lett volna az esethez.