Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.08.11
A Magyar Bor Napja és a KOCCINTÁS 2020 rendezvényt impozáns környezetben, 2020. augusztus 29-én, szombaton, a Vajdahunyadvárban rendezik meg.

A BorÉRT Borturisztikai Egyesület a Magyar Mezőgazdasági Múzeum együttműködésével rendezi meg a nem mindennap eseményt, amely egyben a KOCCINTÁS 2020 és a 10. Magyar Bor Napja záróeseménye.

Az érdeklődőket a résztvevő borászatokkal, kézműves élelmiszer-előállítókkal egy közös koccintást követően termékbemutató és vásár várja a román épület Kerengőjében.

A rendezvény 18 órakor boros flashmobbal, egy nagy közös koccintással kezdődik. A koccintásra emelt poharak a történelmi falak között az összetartozást jelentik. Ezt követi a kézműves termékek kóstolója.

A Magyar Bor Napja és a KOCCINTÁS a közös cselekvésről és a közösség építéséről szól. Célja közös élményt adni az embereknek, segíteni a borturizmus fejlődését, borvidéki településeink megismerését, a mindig izgalmakat rejtő pincék felfedezését.

A 10. jubileumi esemény megrendezését a járványügyi helyzet jelentősen átírta. Alkalmazkodva a körülményekhez, az előírásokhoz ezúttal az egy hétvégére koncentrált esemény helyett számos kisebb létszámú koccintást ösztönöztek a szervezők.

Ma különösen fontos szerepe van annak, hogy a vásárlók és a termelők közvetlen kapcsolatba kerülhessenek egymással. Ehhez biztosít kiváló lehetőséget a rendezvény, hozzájárulva a vidéki turizmus erősödéséhez, a helyben történő értékesítés növekedéséhez.

A borászok mellett kistermelők mutatják be portékáikat válogatott vásári kínálatban, ahol a nagyközönség megismerkedhet a kiállítók boraival, gasztronómiai és egyéb termékeivel, turisztikai szolgáltatásaival.

Külön színfoltot ad a Kárpát-medencei borászatok bemutatkozása a kísérő gasztronómiai kóstolókkal.

A KOCCINTAS.HU 2011 óta szervezi a magyar borvidéki települések közös országos bemutatkozását, a Magyar Bor Napját és a Koccintás versenyt.

A rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István, agrárminiszter, szakmai védnöke Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Szakmai együttműködő partner a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

További információ: https://www.facebook.com/events/717961375436682/