Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.06.09
Elárverezik Vincent van Gogh és Paul Gauguin egyetlen ismert, közösen írt levelét, amelynek leütési árát 180 ezer és 250 ezer euró (60-84 millió forint) közé becsülik a szakértők.

A kézzel írt, négyoldalas levél címzettje Émile Bernard francia festőművész, a posztimpresszionizmus egy másik kulcsfigurája – olvasható a CNN hírportálján.

Van Gogh és Gauguin 1888 novemberében vetették papírra a levelet a franciaországi Arles-ban, ahol február óta tartózkodott a holland festőművész. Gauguin, akivel két évvel korábban, Párizsban találkozott először, nem sokkal a levél megszületése előtt csatlakozott hozzá.

A két művész egyebek között a bordélyházakban tett látogatásaikról és éppen készülő alkotásaikról mesél a levélben.

A párizsi Drouot Estimations francia aukciósház jövő keddi aukcióján Gauguin több másik, köztük feleségének és egy ismeretlen szeretőnek címzett levelére is licitálhatnak az érdeklődők.

A tételek között szerepel továbbá Marc Chagall egy illusztrált jegyzetfüzete, amelynek leütési ára akár a 100 ezer eurót is elérheti, valamint Modigliani, Renoir, Cézanne és Picasso vázlatai és levelei.

(MTI/CNN)