Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.05.06
A mestereket a Hagyományok Háza által felkért szakemberek meghatározott kritériumok alapján hívják meg a honlapra.

A Hagyományok Háza kézműves katalógusa összekötő kapocs kíván lenni a Kárpát-medencében élő, kiemelkedő tudású és nagy tapasztalatú kézműves alkotók és a kézműves hagyományok értékei iránt nyitott rendezvényszervezők, a magyar népművészeten alapuló minőségi termékeket kedvelő vásárlók, valamint a falusi műhelyek titkaira kíváncsi és a személyes találkozókra vágyó turisták között.

A magas szintű keresőrendszer és elektronikus térkép segítségével bárki könnyen megtalálhatja a programja, érdeklődése profiljához illő szolgáltatást, legyen szó mesterségbemutatóról, workshopról vagy játszóházról, nyitott, bárki számára látogatható műhelyről, idegen nyelveket is beszélő, minőségi portékákat kínáló árusról vagy akár a műhelyükbe tanítványokat vállaló mesterekről. A honlapon a szolgáltatásokon kívül tudunk helyszínre, névre, mesterségre is keresni, de akár aszerint is kereshetünk alkotót, hogy melyik üzletben árusítja munkáit.

A fotókkal gazdagon díszített honlapon nemcsak az alkotókat és tevékenységeiket ismerheti meg a látogató. Az egyes mesterségekről, sőt alapanyag lelőhelyekről is találnak információkat.

A mestereket a Hagyományok Háza által felkért szakemberek meghatározott kritériumok alapján hívják meg a honlapra. Első körben a Népművészet Mesterei, a Népi Tárgyalkotó Iparművészek és az elmúlt 5 év Hagyományok Háza által kiírt kézműves pályázatainak nyertesei kerültek föl. Jelenleg három ország (Magyarország, Románia, Szerbia) 141 kézművese található meg a katalógusban, de az adatbázis folyamatosan bővül.

A katalógus elérhetősége: https://keka.hagyomanyokhaza.hu/#/

Kapcsolat:

Adonyi Adrienn, 06/30 4875131 adonyi.adrienn@hagyomanyokhaza.hu

Gajó Dorottya: 06/301655716 gajo.dorottya@hagyomanyokhaza.hu