
Pedro1906/Pixabay
Digitális
lengyel nyelvtanfolyamot indított magyarok számára a Waclaw
Felczak Intézet.
Magyar közvetítő nyelvű digitális lengyel
nyelvtanfolyamot indított a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar
Együttműködési Intézet. Ezzel a programmal a koronavírus-járvány
idején akarják elősegíteni a magyarországi lengyel nyelv
tanulását.
Marcin Bak, a
Felczak-intézet hírportáljának főszerkesztője az MTI-nek
elmondta: a járvány különös kihívást jelent az oktatás terén.
Amint világszerte, így Lengyelországban és Magyarországon is a
diákok otthonmaradásra kényszerültek, távoktatásban vesznek
részt. “Szerencsére a 21. században élünk, a technikai
vívmányoknak köszönhetően segíthetünk azokon a magyarországi
diákokon is, akik lengyelül szeretnének tanulni.” – mondta.
A 2018-ban megalapított Waclaw Felczak Intézet egyik célja
elősegíteni egymás megismerését, többek között a művelődés
terén. Így az intézmény eddig kétszer tartott kultúrtörténeti,
történeti és politológiai témakörű nyári egyetemet a
délkelet-lengyelországi Krasiczynban. Idén a rendezvényt
augusztus 24-28-án tartják.
Az intézet szervezésében
Magyarországon a 2018/19-es tanévtől négy iskolában több mint
negyven diák tanul lengyelül, Lengyelországban pedig a jelenlegi
tanévben kilenc iskolában több mint száz tanuló vesz részt
magyar nyelvtanfolyamon.
A tanfolyammal segíteni szeretnék a
magyarországi diákok és tanáraik munkáját a járvány idején
és azon túl is – mondta Bak.
Az intézet honlapján
(kurier.plus/node/1208) az első leckét csütörtökön tették
közzé, a következő részek ezentúl heti rendszerességgel ingyen
lesznek elérhetőek.
A Tizenöt perc lengyel nyelv című
tanfolyam 15 leckében oktatja a lengyel nyelv alapjait, a kiejtés
megismerését hangfelvételek könnyítik meg.
“A magyar nyelvre lefordított lengyel nyelvtani szabályok jól áttekinthetőek, a leckék felhasználóbarát szerkezete segít abban, hogy megtegyük az első lépéseket, és elkezdjünk lengyelül beszélni” – mondták a projekt szerzői, a varsói Stefan Wyszynski Katolikus Egyetem nyelvészei, akik a Varsói Egyetem magyar tanszékével is közreműködtek a tanfolyam előkészítésében.