Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2020.04.15
A kínai légi közlekedésben is károk keletkeztek, a bővülést csak az áruszállításban értek el.

Súlyos károkat okozott az új koronavírus-járvány a kínai légi közlekedésben, miután a különböző utazási korlátozások miatt a légitársaságok kénytelenek voltak jelentősen lecsökkenteni járataik számát. A megbetegedés miatti félelmek pedig a keresletre is hatással voltak.

Az MTI szemlézi a Zsenminvang kínai hírportálon megjelent cikket, amely a kínai Polgári Légiközlekedési Hivatal szerdai közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az idei első negyedévben a kínai légitársaságok összesen 33,62 milliárd jüan (1528 ezer milliárd forint) veszteséget könyveltek el. A veszteség túlnyomó részét, 20,96 milliárd jüant (952,6 milliárd forint) februárban szenvedték el.

Az év első három hónapjában az utasforgalom éves összehasonlításban 53,9 százalékkal csökkent, miközben márciusban 71,7 százalékos visszaesést mértek.

A levegőben töltött órák számának csökkenéséből látható, hogy a különböző utazási korlátozások, valamint a megcsappant kereslet miatt a kínai légitársaságok gépei a korábbiakhoz viszonyítva jóval kevesebbet repültek márciusban: a 4,17 millió levegőben töltött óra ugyanis a tavalyi év azonos időszakához képest 58,8 százalékos csökkenés.

A napi átlagot tekintve márciusban 6535 járatot indítottak a kínai légitársaságok, éves összevetésben 58,6 százalékkal kevesebbet.

Az egyedüli bővülést az áruszállításban érték el: márciusban 2,53 millió tonna rakományt szállítottak, ami 28,4 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.


Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /home/hawaiisz/szeretunkutazni.hu/wp-content/themes/utazo/single.php on line 137