Egészen különleges programmal bővül néhány tengerjáró kínálata: az utasok a nyaralás alatt nemcsak borokat kóstolhatnak, hanem hivatalos borismereti képzésen is részt vehetnek.
Az Azamara Cruises az American Wine Schoollal együttműködve viszi a fedélzetre a WSET Level 1 Award in Wines tanfolyamot. A WSET, vagyis a Wine & Spirit Education Trust képzéseit világszerte ismerik a borok iránt komolyabban érdeklődők és a vendéglátásban dolgozó szakemberek körében.
Az első ilyen kurzust 2026. december 18-án, az Azamara Quest Panama-csatornát érintő karácsonyi és szilveszteri útján tartják meg.
Kóstolás mellett tanulni is kell
A program tehát jóval több lesz egy hagyományos borkóstolónál. A képzést Marianne Frantz, az American Wine School alapítója vezeti, aki több mint húsz éve foglalkozik boroktatással, WSET Diplomával és Advanced Sommelier minősítéssel is rendelkezik.
A résztvevők megismerkednek a legfontosabb szőlőfajtákkal és bortípusokkal, megtanulják a borok helyes tárolásának és felszolgálásának alapjait, illetve azt is, hogyan érdemes az egyes borokat különböző ételekkel párosítani. Az elméleti részt természetesen vezetett kóstolók egészítik ki.
A kurzus végén pedig jön a lényeg: a résztvevők a hivatalos WSET Level 1 vizsgát is a hajó fedélzetén tehetik le.
„Egyre többen keresik azokat a hajóutakat, amelyek a klasszikus pihenésen túl valamilyen különleges élményt vagy tudást is adnak. Itt ráadásul nagyon szépen összekapcsolódik az utazás és a gasztronómia: az ember új helyeket fedez fel, közben pedig egészen más szemmel kezdhet nézni arra is, mi kerül a poharába” – fogalmazott Szabados Zita, a Tengerjáró.hu utazási szakértője.Akkor sem maradunk ki, ha nem akarunk vizsgázni
A boros programok azonban nem csak annak szólnak, aki szeretne képesítést szerezni.
Marianne Frantz a kijelölt hajóutakon más kóstolókat és étel-bor párosításokat is tart majd, amelyeken a hajó valamennyi utasa részt vehet. Ezeket részben az adott útvonal és a felkeresett térségek ízei, borai és gasztronómiai hagyományai inspirálják.
Ez különösen jól illeszkedik az Azamara utazási koncepciójához. A kisebb tengerjárókat üzemeltető társaság nagy hangsúlyt helyez arra, hogy utasai ne csak néhány órára pillantsanak be egy-egy város életébe. Útvonalain gyakoriak a hosszabb kikötői tartózkodások, illetve az olyan állomások is, ahol a hajó éjszakára a kikötőben marad.
A boros program ennek egy újabb változata: a meglátogatott térségek kultúrájához ezúttal a gasztronómián keresztül kerülhetnek közelebb az utasok.
„Egy jó hajóút egyik legnagyobb érdeme, hogy rövid idő alatt több országot és kultúrát is megismerhetünk. A helyi ételek és borok pedig sokszor legalább annyit elmondanak egy vidékről, mint a legismertebb látnivalók. Ez a program, pont azért érdekes, mert a fedélzeti élményt összeköti azokkal a helyekkel, amelyeket a kikötéskor felkeresnek az utasok” – tette hozzá Szabados Zita.
Csak 24-en kerülhetnek be egy-egy csoportba
A WSET Level 1 képzés ára személyenként 275 dollár. Az Azamara tájékoztatása szerint ez mintegy 20–30 százalékkal kedvezőbb ár lehet, mint több hasonló, szárazföldön elvégezhető WSET Level 1 kurzus díja.
A létszám ugyanakkor meglehetősen korlátozott: egy-egy hajóúton mindössze 24 utas vehet részt a tanfolyamon. A képzést már az indulás előtt hozzá lehet adni a hajóút foglalásához.
Az első programnak otthont adó Azamara Quest utasai egy másik újdonsággal is találkozhatnak. A hajó ekkor már a társaság Azamara Forward nevű, a teljes flottát érintő felújítási programjának újdonságaival közlekedik majd.
A következő meghirdetett boros képzés 2027. március 10-én kezdődő dél-amerikai útján, az Azamara Journey fedélzetén lesz elérhető.
Az Azamara flottáját négy kisebb tengerjáró, az Azamara Journey, az Azamara Quest, az Azamara Pursuit és az Azamara Onward alkotja. A hajóutakról, valamint az elérhető fedélzeti programokról a Tengerjáró Kft.-nél is lehet érdeklődni.



