Az olcsó országos bérlet első pillantásra a Hollandiába érkező külföldi turisták számára is rendkívül vonzónak tűnhet. A feltételeket alaposabban átnézve azonban kiderül: nem egy bárki által, néhány kattintással megvásárolható turistajegyről van szó.
Kilencmillió kilométert utaztak vele két hét alatt
A kedvezményes bérletet június 15-én kezdték árusítani. Az NS adatai szerint az első két hétben 175 ezer példány fogyott belőle, tulajdonosaik pedig összesen több mint kilencmillió kilométert tettek meg vonattal. Ez vásárlónként átlagosan valamivel több mint ötven kilométeres utazást jelentett a bevezetést követő időszakban.
A roham már az értékesítés első óráiban láthatóvá vált. Június 15-én délelőtt tíz óráig húszezren kötötték meg az előfizetést, és az érdeklődés miatt időszakosan elérhetetlenné vált az NS internetes értékesítési felülete. A vásárlók mintegy háromnegyedének korábban nem volt vasúti előfizetése.
„Nem volt előzetes várakozásunk. Ezt azonban magas számnak tartjuk” – fogalmazott az NS szóvivője a bevezetés napján tapasztalt érdeklődésről.
Majdnem 128 euróról vitték le az árát
A konstrukció nem egy teljesen új jegytípus, hanem az NS már korábban is létező, Dal Vrij nevű előfizetésének ideiglenesen támogatott változata. Ennek normál ára másodosztályon havi 127,95 euró, a nyári akcióban azonban ugyanezért a szolgáltatásért 49 eurót kell fizetni.
A közel 79 eurós havi árkülönbséget a holland állam finanszírozza. A programra legfeljebb 118 millió eurót különítettek el a Klíma- és Energiaalapból, illetve a Mobilitási Alapból. A cél az, hogy a magas üzemanyagárak időszakában többen válasszák az autó helyett a vasutat, és olyanok is kipróbálják a közösségi közlekedést, akik egyébként ritkábban utaznak vonattal.
„Most valóban elindulhatunk. Június 15-től mindenki olcsóbban utazhat vonattal a csúcsidőn kívül” – mondta Annet Bertram, a holland közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy a kezdeményezés az autó otthon hagyására is ösztönözheti az embereket.
Nem lehet vele bármikor vonatra szállni
A „korlátlan utazás” megfogalmazás csak bizonyos időszakokra vonatkozik. Hétfőtől péntekig éjfél és 6.30, 9 és 16 óra, valamint 18.30 és éjfél között lehet díjmentesen vonatozni. Szombaton és vasárnap egész nap használható a bérlet.
A rendszer az utazás megkezdésekor történő bejelentkezés időpontját veszi figyelembe. Aki csúcsidőben jelentkezik be, annak az adott útra a normál viteldíjat kell kifizetnie. Az egyszeri havi kártyánál további szabály, hogy ha az utas csúcsidőben másik vasúttársaság járatára száll át, az új szolgáltatónál már elveszítheti a díjmentességet.
A jegy kizárólag másodosztályra szól. Hollandia belföldi vonatain valamennyi vasúttársaságnál elfogadják, de az Eurostar, a Nightjet, valamint a frankfurti és berlini ICE járatok nem tartoznak az akcióba. Az Eurocity Direct hollandiai szakaszain használható, azokon azonban bizonyos esetekben külön pótdíjra is szükség lehet.
A busz, a villamos és a metró nincs benne
A holland konstrukció lényegesen szűkebb a német Deutschlandticketnél. A 49 eurós holland bérlet csak a vonatokra érvényes, a buszokért, villamosokért és metrókért külön kell fizetni. Ez különösen Amszterdamban, Rotterdamban vagy Hágában lehet fontos, ahol a pályaudvartól a szállásig vagy a látnivalókig gyakran helyi közlekedési eszközzel kell továbbutazni.
„Remélem, azok is vonatra ülnek, akik máskor ritkábban választják. Talán meglátják, hogy ez jó alternatíva az autó helyett” – mondta Habtamu de Hoop parlamenti képviselő, a kedvezményes nyári jegy egyik kezdeményezője.
Turistaként személyes kártyára van szükség
A külföldi látogatók számára a legfontosabb korlátozás, hogy a kedvezmény nem tölthető egyszerűen egy bankkártyára vagy névtelen közlekedési kártyára. A használatához fényképes, személyes OV-chipkaart szükséges, amelyre az előfizetést vagy az egyszeri havi jegyet rávezetik. Ellenőrzéskor fényképes személyazonosító okmányt is kérhetnek.
Az egyszeri Maandkaart Nederland Dal Vrij kizárólag hollandiai NS-jegyautomatánál vagy ügyfélszolgálaton vásárolható meg. A 49 eurót előre kell kifizetni, a kártya pedig a vásárlás pillanatától egy hónapig érvényes. Nem hosszabbodik meg automatikusan, ugyanakkor nem mondható le, és az árát sem térítik vissza.
A másik lehetőség az interneten megköthető NS Flex-előfizetés. Ennél azonban különösen fontos figyelni a lemondásra: a kedvezményes időszak után a szerződés automatikusan a havi 127,95 eurós normál Dal Vrij-előfizetésként folytatódik. Az első hónap letelte után bármikor megszüntethető.
Júliusban már csak egy kedvezményes hónap jár
Aki június 30-ig megvásárolta az előfizetést, két teljes hónapon keresztül használhatta a 49 eurós árat. A július 1. és 31. között csatlakozók viszont már legfeljebb egy hónapig vonatozhatnak kedvezményesen. Az értékesítés július 31-én lezárulhat, vagy akár korábban is leállíthatják, ha elfogy a programra elkülönített állami keret.
A bérlet hosszabb távolságokon már egyetlen oda-vissza utazással is megtérülhet. A NOS példája szerint egy Groningen és Deventer közötti retúrjegy 55 euró, vagyis többe kerül, mint az egész havi kedvezményes bérlet. A rövidebb utaknál több utazás szükséges: Den Bosch és Eindhoven között három oda-vissza út után válik olcsóbbá a havi konstrukció.
A holland ajánlat tehát valóban lehetővé teszi, hogy 49 euróért keresztül-kasul vonatozzunk az országban. A „teljes Hollandia egyetlen jeggyel” állítás azonban csak akkor pontos, ha hozzátesszük: csúcsidőn kívül, másodosztályon, kizárólag vonattal, személyes OV-chipkártyával – és júliustól már csak egyetlen kedvezményes hónap erejéig.



