2026 nyarán ismét közvetlen légi kapcsolat köti össze Budapestet és Philadelphiát, miközben az amerikai nagyváros minden eddiginél erősebb turisztikai évre készül. A város nemcsak rangos nemzetközi listák élére került, hanem történelmi jubileumokkal, világeseményekkel és új attrakciók sorával is reflektorfénybe kerül.
A American Airlines 2026. május 21. és október 5. között napi járatot indít a két város között Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépekkel, az utasokra ráadásul egy magyar cég főz, amiről korábban itt írtunk.
A Budapestről 11:25-kor induló járatok délután 15:00-kor érkeznek Philadelphiába, míg visszafelé 18:50-es indulással másnap reggel 9:25-kor landolnak. Az útvonal heti mintegy 3200 ülőhelyet kínál, és több mint 100 észak-amerikai és karibi célállomás felé biztosít csatlakozást. A járat korábban, 2018-ban már működött, de a járvány miatt megszakadt, így most egy régóta várt visszatérésről van szó.
A világ figyelme Philadelphiára irányul
A közvetlen járat újraindítása egy olyan időszakban történik, amikor Philadelphia globális szinten is kiemelt úti céllá vált. A várost a The Wall Street Journal 2026-ra a világ első számú látogatási célpontjának nevezte, míg a BBC Travel a világ 20 legjobb úti célja közé sorolta. Emellett a Travel + Leisure „50 Best Places to Go” listáján is szerepel.
A figyelem nem véletlen: 2026-ban az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulóját ünnepli, amelynek központi helyszíne Philadelphia. A város egész éven át tartó programsorozattal készül, amely a történelmi „elsőket” mutatja be – az első egyetemtől és kórháztól kezdve az első számítógépig.
A jubileumhoz kapcsolódóan nagyszabású köztéri művészeti projektek is megjelennek: különleges, helyi művészek által festett szobrok és Liberty Bell-installációk lepik el a város különböző negyedeit, interaktív városi élményt kínálva a látogatóknak.
Múzeumok, művészet és új élmények
Philadelphia kulturális kínálata is látványosan bővül. A Museum of the American Revolution új kiállítása a Függetlenségi Nyilatkozat globális hatását mutatja be, míg a National Constitution Center új galériákkal készül az amerikai államszerkezet történetéről.
2026 egyik legkülönlegesebb újdonsága a Ministry of Awe nevű, hat szinten működő, interaktív művészeti élménytér, amely egy átalakított 19. századi banképületben nyílik meg. Ezzel párhuzamosan a város egészét átfogó ArtPhilly fesztivál több mint harminc új művészeti projektet mutat be.
A Philadelphia Museum of Art és a Pennsylvania Academy of the Fine Arts közös kiállítása több mint ezer műalkotáson keresztül mutatja be az amerikai művészet sokszínűségét, miközben a szürrealizmus 100. évfordulóját ünneplő tárlat világhírű alkotásokat hoz a városba.
A város új kulturális központja, a 2025-ben megnyílt Calder Gardens pedig már most a Museum Mile egyik meghatározó eleme lett.
Sportesemények és globális figyelem
2026-ban Philadelphia nemcsak kulturális, hanem sportközpontként is kiemelt szerepet kap. A város a FIFA World Cup 2026 egyik helyszíne lesz, hat mérkőzéssel, köztük egy július 4-i nyolcaddöntővel.
Emellett májusban PGA Championshipet rendeznek a régióban, júliusban pedig a Major League Baseball All-Star gálájának ad otthont a város, ami tovább növeli a nemzetközi érdeklődést.
Gasztronómia, szállodák és új szórakozási formák
Philadelphia gasztronómiai szempontból is egyre erősebb: a város felkerült a Michelin Guide térképére, több étterem csillagot, illetve Bib Gourmand minősítést kapott. Ez komoly nemzetközi elismerésnek számít, és új szintre emeli a helyi vendéglátást.
A szállodai kínálat is megújul: a több mint 120 éves Bellevue Hotel teljes felújításon esett át, miközben megőrizte történelmi karakterét.
A szórakoztatóiparban új típusú élmények jelennek meg, például a Forma–1-es szimulátorokra épülő F1 Arcade vagy a történelmet interaktív módon feldolgozó Time Mission attrakció.
Egy könnyen bejárható, élhető nagyváros
Philadelphia továbbra is az Egyesült Államok egyik leggyalogosbarátabb városa, amit három egymást követő évben is elismert a USA Today olvasói szavazása. A történelmi belváros, a parkok és a vízparti sétányok könnyen elérhetők egymástól, így a város felfedezése valóban egyszerű.
A több mint 4000 köztéri műalkotásnak köszönhetően Philadelphia gyakran a világ legnagyobb szabadtéri galériájaként is emlegetik, miközben olyan ikonikus helyszínek, mint az Independence Hall vagy a Liberty Bell az amerikai történelem legfontosabb szimbólumai közé tartoznak.



