
Fotó: Koczka Máté
Aki rendszeresen repül, jól ismeri a jelenetet: a gép még alig gurul be a kapuhoz, de az utasok egy része már áll, nyúl a poggyászért, tolakszik előre – mintha az első lépések a folyosón percekkel hamarabb a célhoz juttatnák. Sokak számára ez talán csak kényelmetlenség vagy bosszantó szokás, a légügyi hatóságok szerint viszont komoly biztonsági kockázat.
Ezért döntött úgy a Török Polgári Repülési Hatóság (DGCA), hogy lép: május eleje óta minden, Törökországba érkező repülőgépen szabályba foglalták, hogy tilos a felállás, a biztonsági öv kikapcsolása, a kézipoggyásztartók kinyitása, vagy a folyosón való előresietés egészen addig, amíg a gép meg nem áll, a biztonsági öv jelzőfénye ki nem alszik, és a személyzet nem jelzi a kiszállás megkezdését.
Aki ezt figyelmen kívül hagyja, akár 2 603 török lírás pénzbüntetésre is számíthat, ami körülbelül 23 000 forintnak felel meg. A jogszabály nemcsak török állampolgárokra vonatkozik, hanem minden utasra – függetlenül attól, hogy turista, üzletember vagy épp csak átszállóban van Isztambulban.
A hatóság döntését elsősorban a növekvő számú utaspanasz és biztonsági aggályok indokolták.
„Az utasok gyakran már akkor állnak fel, amikor a repülőgép még el sem érte a parkolóállást. Ez nemcsak fegyelmezetlenség, hanem közvetlen balesetveszélyt jelent” – mondta Kemal Yüksek, a DGCA igazgatója. Hozzátette: a szabályok célja nem a büntetés, hanem a közös biztonság megőrzése.
A döntés hátterében az is szerepet játszott, hogy a légitársaságok – köztük a Turkish Airlines és a Pegasus – egyre több esettel szembesültek, amikor utasok még a gurulás alatt nyúltak a poggyászukhoz vagy próbáltak kiszállni. Az ilyen viselkedés nemcsak veszélyes, de lassítja és akadályozza is a kiszállást, főleg nagyobb gépeken vagy zsúfolt járatokon.
Mostantól jelenteniük kell a légiutaskísérőknek
A szabályozás részeként nemcsak az utasoknak, hanem a személyzetnek is új feladatai vannak. A török hatóság előírta: a kabinszemélyzet köteles figyelmeztetni az utasokat a leszállás előtti percekben, és jelenteniük kell minden szabályszegést, amelyet a fedélzeten észlelnek. Az erről készült jelentést a DGCA elemzi, és ennek alapján döntenek a bírság kiszabásáról.
A fedélzeti bejelentések szövegét is ennek megfelelően módosították, így a török járatokon mostantól világos, hivatalos figyelmeztetés hangzik el még a gép megállása előtt. Ez nemcsak a szokásos “maradjanak ülve” típusú udvarias kérés, hanem konkrét, jogi következményeket kilátásba helyező utasítás, amelyre nem érdemes legyinteni.
A szabályozás különösen fontos lehet azok számára, akik turistaként vagy tranzitutasokként érkeznek Törökországba. Nem számít, hogy valaki mennyire ismeri a helyi szabályokat – a bírság ettől függetlenül járhat. Egy Budapest–Isztambul járaton éppúgy érvényes, mint egy New Yorkból vagy Londonból érkező gépen.
A DGCA hangsúlyozta: minden járatra és minden utasra érvényes az új szabály, beleértve a belföldi, nemzetközi és átszállással érkező forgalmat is.