
Fotó: Pixabay
Az ókori görögök Egyiptomot a „Nílus ajándékának” nevezték, ez a kultúrtáj a legrégebbi és legnagyobb civilizációk közé tartozik. Történelme, építészeti csodái és természeti szépségei a világ minden részéről vonzzák a turistákat.
Utazás az ókorba
Kairó- a főváros – nem csak ősi település, hanem modern, nyüzsgő megapolisz is, ahol éjjel-nappal várja a vendégeket megannyi kávézó, étterem és szórakozóhely. Az ősi városmag rejti a Szent Család utazásának helyszíneit, de e keresztény emlékek mellett az iszlám építészet remekei is fennmaradtak. A fellegvár, a templomok és mecsetek a múltat mutatják, csakúgy, mint az egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeuma, amely a látogatók elé tárja az egyiptomi civilizáció teljes történetét, az őskortól a modern időkig. A Kairótól nyugatra fekvő sivatag kihagyhatatlan része Giza és piramisai. A gizai nagy piramis az ókori világ hét csodájának egyike.
Közép-és Felső-Egyiptom
A sivatagok, az ősi egyiptomi emlékei, a görög-római korszak hagyatéka, valamint a világ két legrégebbi kopt – a korai keresztény szerzetesség- kolostora Suhag településen a turisták kedvelt úticéljai. A lélegzetelállító templomok vidékének is nevezik e tájat, hiszen több kolostor is áll itt.
Luxor csodái
Luxor, Egyiptom szabadtéri múzeuma az ókori egyiptomi istenek és királyok emlékeit és krónikáit őrzi. A több ezer évvel ezelőtti monumentális építményeket látva az ember lenyűgözve tekint a múltba, a hatalmas és művészi falakra, domborművekre. Luxort a „világ legnagyobb szabadtéri múzeumaként” is említik, itt állnak a karnaki és luxori templomegyüttesek romjai. A Nílus túloldalán terül el a Királyok Völgye és a Királynék Völgye is.
Asszuán
A Dél-Egyiptomban fekvő Asszuán lélegzetelállító látványossága az Ízisz istennőnek szentelt Philae templom és a II. Ramszesz tiszteletére emelt Abu Simbel Nagy Templom. Az ezen a vidéken élő núbiai emberek megőrizték saját nyelvüket, hagyományaikat, ételeiket, mesterségeiket, népdalaikat és táncukat. A kupolás mennyezetű sárházak élénk színekkel vannak festve, néha egy mumifikált krokodil lóg az ajtó fölött, hogy megóvja a lakókat a gonosztól és a rossz szerencsétől. A turistáknak nagy élmény lehet válogatni a hagyományos kézműves alkotások, ruhák, táskák és ékszerek között. A Núbiai Múzeum szinte kihagyhatatlan: 3000 tárgy idézi fel és mutatja be a núbiai történelmet és kultúrát.
Egyetlen asszuáni látogatás sem lenne teljes, ha egy hagyományos felucca fedélzetén nem vitorláznánk a Níluson. Ezek a kecses vitorlások hullámzó fehér vitorláikkal évszázadok óta repülnek a Nílus vizein és időtlen módot kínálnak a folyó szépségének és nyugalmának megtapasztalására.

A Nílus deltája
A folyó mentén gazdagon termő mezőgazdaság területek fekszenek, a természet és a táj megmunkálása harmonikusan simul össze. A Burullus-tó régi halászfalujában járva az ősi Egyiptomban érezhetjük magunkat. A Nílus-delta szépsége, az őshonos élővilág, a gazdag madárvilág a természetet kedvelő turistáknak kihagyhatatlan élményt jelent.
A Vörös-tenger színes világa
A kristálytiszta vizeiről, élénk korallzátonyairól és napsütéses égboltjáról híres Vörös-tenger a természeti szépségek és a szabadidős tevékenységek tökéletes ötvözete.
Sharm al-Sheikh a búvárok paradicsoma, de a szörfözők, vitorlázók és strandolók kedvelt helye is. A türkizkék víz, a korallzátonyok, a festői tengerpart mellett minden infrastruktúrával kialakított modern üdülőváros is ez a település. A közeli mangrove-erdők a turistákat vonzzák. Hurghada, az egykori halászfalu ma már az egyik legismertebb turisztikai célpont, köszönhetően természeti adottságainak: az egész éven át tartó napsütésnek, a lenyűgöző korallzátonyoknak és az érintetlen tengerpartnak.
Alexandria – a kultúra egyik központja
A Földközi-tenger menyasszonyaként is emlegetett Alexandria az ókor egyik legfontosabb kulturális és szellemi központja volt, ma Egyiptom második legnagyobb városa. Gazdag kozmopolita történelme és élénk eklektikus kultúrája miatt a világ egyik legegyedibb és legkedveltebb turisztikai központja. Az ősi Bibliotheca Alexandrina modern épülete ötvözi a kortárs egyiptomi kultúrát a könyvtár klasszikus gyökereivel. Közel 8 millió kötet található a könyvtárban, mely mellett múzeumok, planetárium, kutatóközpontok, több ezer fő befogadására képes konferenciaközpont is helyet kapott.
Bibliai események nyomában
A Sínai-félsziget déli hegylánca, a Sínai-hegy jelentős történelmi, vallási és kulturális jelentőségű terület. EA Biblia szerint ez az a hegy, ahol Mózes megkapta Istentől a tízparancsolatot, így a judaizmus, a kereszténység, de az iszlám tisztelt helye is, egyúttal zarándokútvonal is.

Fehér sivatag
Szürreális, de látványos táj a Fehér Sivatag Nemzeti Park területe. A szél formálta a drámai hatású, geológiai csodaként is látható krétaképződményeket, melyek óriási gombáktól kezdve a kavicsokig sok mindenre hasonlítanak. Ez a vidék sok lehetőséget kínál a turistáknak, a dzsipszafaritól kezdve a csillagfényes kempingezésen át a fotóstúrákig.
Így érezhetjük biztonságban magunkat Egyiptomban
Egyiptom kedvelt idegenforgalmi célpont, de néhány egyedi szabályt és biztonsági jó tanácsot érdemes betartani. A konzuli tájékoztató szerint a Nílus-völgyének városai és turisztikai látványosságai, Kairó és Alexandria biztonságosnak tekinthető, de a sivatagi oázisokat szervezett utazások keretei között látogassák az országot a turisták.
A magyar állampolgároknak az egyiptomi beutazáshoz a tervezett hazautazástól számított még hat hónapig érvényes útlevéllel kell rendelkezni, valamint turistaként maximum egy hónapra szóló vízumot kell vásárolni.
Aki kizárólag Sharm el Sheikh, Dahab, Nuweiba vagy Taba üdülőhelyekre érkezik 15 napnál rövidebb időre, annak nincs szüksége a beutazáshoz vízumra.
Egyiptom konzervatív ország, ezért a konzuli szolgálat betartandó szabályként javasolja, hogy a szállodákat és strandokat kivéve nők és férfiak egyaránt kerüljék a vállat, a kart, a combot, a dekoltázst vagy a hasat szabadon hagyó ruhadarabokat, a polgárpukkasztó feliratokat, a keresztény vagy a muszlim értékekkel szemben álló mintákat.