Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2024.06.27
Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és mészárszéket, a költő pedig számos művét jegyezte a településen. Hrúz Mária egykori konyháját „elfoglalva” készítettük el Petőfi kedvenceit.

„De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.”

Petőfi Sándor felvidéki utazása után, 1845 nyarán érkezett először Szalkszentmártonra, akkoriban itt élő szüleihez – ekkor írta a fenti sorokat Fekete kenyér című versében. A fekete kenyér utalás arra is, hogy a Petrovics-család nehéz anyagi helyzetben volt ebben az időben. Sőt, itt tartózkodásuk végén, 1846 tavaszán annak a vendégfogadónak az udvarán árverezték el ingóságaikat, amelyet a mészárszékkel együtt Petrovics István addig bérelt.

A gróf Festetics György által 1810-ben, klasszicista stílusban épített vendégfogadó és mészárszék a mai napig áll. Az impozáns épület ad otthont a Petőfi Sándor Emlékkiállításnak. Megtekinthető itt egyebek mellett az a korabeli szabadkéményes konyha is, amelyben Hrúz Mária főzött családjára és a fogadó vendégei számára. A konyhában két kemence működött, amelyek télen a szomszédos helyiségeket is fűtötték: az ivót és a mindenkori bérlő szobáját. A kemencéken kívül a falhoz téglából épített tűzpadka szolgált még tűzhelyként. Kémény egyikhez sem tartozik, így a keletkező füst a boltíves mennyezeten található nyíláson, azaz szabad kéményen távozik. Egyedi eseményeken a konyhát ma is használják.

Ilyen gasztronómiai időutazás keretében főzött meg egy-egy menüsort Petőfi édesanyjának egykori konyhájában a Magyarország étele verseny 2023-as két aranyérmese, Balog Martin és Pető Mátyás.

Az akkoriban kedvelt – Petőfi által is fogyasztott – ételeket korabeli eszközökkel készítették el.

Balog Martin gulyáslevest, kemencében sült juhtúrós csuszát és püskpökkenyeret készített a szabadkéményes konyhában.

Kollégája, Pető Mátyás tyúkhúslevest, marhapörköltet és tejespitét készített. Az erről szóló videót itt találja.

A videóban látott menüsor receptjei:

Gulyásleves

Hozzávalók:

60 dkg marhalábszár
30 dkg vöröshagyma
2 nagy db sárgarépa
1 nagy db fehérrépa
1 kis db zeller
40 dkg burgonya
1 ek fűszerpaprika
0.5 ek csípős fűszerpaprika1 ek só 1 teáskanál őrölt fűszerkömény2 db babérlevél1 teáskanál fekete bors
1 kis db paradicsom
1 db tv paprika
3 gerezd fokhagyma
2 ek sertészsír
0.5 csokor petrezselyem
5 db zellerlevél
2.5 l víz

A csipetkéhez
1 db tojás
80 g finomliszt1 teáskanál só

Elkészítés:

A hagymákat kis kockára vágjuk. A húst leöblítjük, szárazra töröljük, majd 2 cm-es kockára daraboljuk. A zsírt felhevítjük, megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd félrehúzzuk, a fűszerpaprikákkal összekeverjük, felöntjük 1,5 dl vízzel, majd a vizet elfőzve, zsírjára pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a marhahúst, és kevergetve fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, köménnyel megszórjuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a kis kockára vágott paradicsomot, a kicsumázott egész paprikát, babérlevelet. Fedővel lefedve saját levében 90 percet főzzük. Ezután kerülnek bele a zöldségek: a karikára vágott sárga- és fehérrépa, a kockára vágott zeller, burgonya, az aprított petrezselyem és zellerzöld, felöntjük 2l -2.5 l vízzel.

Letakarva további 50 percet főzzük. Beletesszük a csipetkét, és 10 perc alatt készre főzzük.

Kemencében sült juhtúrós csusza

Hozzávalók:

40 dkg szeles metélt tészta
25 dkg juhtúró
10 dkg füstölt szalonna
1 csomag kapor
2 dl tejföl


Elkészítés:

A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. Átforgatjuk a kisült szalonna zsírján. Ráöntjük a tejföllel, finomra vágott kaporral ízesített juhtúró keveréket. Sütőbe átpirítjuk és szalonnatepertővel megszórva tálaljuk.

Püspökkenyér

Hozzávalók:

6 tojás
25 dkg cukor
25 dkg liszt
10 dkg mazsola
15 dkg apróra vágott dió
20 dkg aszalt szilva
pici só

Elkészítés:

A tojásokat tálba felütjük, beletesszük a cukrot és összekeverjük. Apránként, kézzel belekeverjük a lisztet, majd az apróra vágott diót, az átmosott mazsolát, és az aszalt szilvát is. Egy hőálló tálba teszem és a kemencében megsütöm, arra figyelni kell hogy ne égjen meg. Kihűlés után szépen lehet szeletelni.