Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2024.04.24
A gyerekszépségversenyekből a kívülállók csak a csillogást, a szép ruhákat és a koronákat látják, ám valójában egészen más világ bújik meg a színfalak között, mint azt képzelnénk. Nem csak a gyerekek szépsége fontos ugyanis, de a tehetségük is.

A gyerekszépségversenyek nem csak a színpadi vonulásról és a legszebbek megkoronázásáról szólnak. A versenyeket bizony komoly felkészülés előzi meg, és miközben a gyerekek rengeteget dolgoznak azon, hogy tökéletesítsék a színpadi mozgásukat vagy a nyilvánosság előtt való szereplést, rengeteget tanulnak és fejlődnek is útközben. Jól tudják ezt már a Bartalovics Ildikó által megálmodott és életre hívott Little Miss Hungary kis versenyzői is, akik közül szinte mindegyiküknek olyan problémákat sikerült leküzdenie, amelyeket a versenyek nélkül talán sosem tudtak volna.

„Nem csak a szépségre, hanem a tehetségre is nagy hangsúlyt fektetünk, illetve arra, hogy megmutassuk, melyik gyerek miben a legjobb. A felkészülés során ráadásul nagyon sok készségük fejlődik, ami még a viselkedésproblémákban vagy a tanulási nehézségekben is sokat tud segíteni. 21 éve vagyok jelen national directorként nemzetközi versenyeken és azt tapasztalom, hogy a magyar gyerekek nem csak szépségben, de felkészültségben és rátermettségben is lenyűgözik a nemzetközi zsűrit. Jelenleg is egy nagy versenyre készülünk, a Magyarország Gyermekszépe versenyt május 19-én rendezik, a gyerekek pedig már izgatottan készülnek” – magyarázta Bartolovics Ildikó, aki olyan tehetségeket indított útnak a szépségiparban, mint Koroknyai Virág, Tóth Lilla Hanna, aki később elnyerte a Miss Balaton címet, a Miss World Hungary-győztes Szunai Linda, a Barátok közt Lucáját alakító Koller Virág, vagy a szintén ebből a sorozatból megismert Szabó Kitti. Sokat profitált a ma már a gyerekek felkészítésében aktív szerepet vállaló Hunyadi Donatella is a Little Miss Hungary versenyekből, hiszen édesanyja, Kiszel Tünde zsűritag a versenyeken, Donatella pedig rendszeresen vele tartott.

Bartolovics Ildikó szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek élvezzék a felkészülést és a versenyeket is, ebben pedig a több mint húsz éve összeszokott szakmai csapatuk és a szülők biztosítják a legfontosabb hátteret.

„Kiemelten ügyelünk arra, hogy a gyerekek a legnagyobb biztonságban érezzék magukat, ezért igyekszünk a lehető legjobban megválogatni a szakembereket, és sosem hagyunk gyereket kettesben fotóssal, mindig jelen van a szülő vagy épp én. A Little Miss Hungary versenyeknek komoly múltja és elismert hírneve van, nem véletlen, hogy az évek során sokan megirigyelték mindezt, sőt olyan is előfordult, hogy konkrét lejáratókampányt indítottak ellenem. Ezeken természetesen mindig úrrá leszünk, a szülőknek és a gyerekeknek pedig nem csak a sikerek, de a pozitív tapasztalatok és a gyerekek jól látható fejlődése is ékesen bizonyítja, hogy nem véletlenül érünk el ekkora sikereket immár két évtized alatt” – tette hozzá Bartolovics Ildikó.

Koroknyai Virág a Little Miss Hungary 2009 királynője volt, 2017-ben pedig a Magyarország Szépe választást is megnyerte. Virág jelenleg Budapesten él és a Károli Gáspár Református egyetemen tanul. Rendszeresen szokott zsűrizni a versenyeken. Saját elmondása alapján nem tartozik a szőrös szívű bírák közé. “Hiszen minden gyermek szép”. Inkább a helyzetmegoldó képességet és a kicsik talpra esettségét szokta figyelni.

„Egy modell fotós ajánlására vették fel a szüleim a kapcsolatot Ildikóval. Nekem akkor már nem volt teljesen ismeretlen ez a világ. Mégis tudott tanítani. Az iránymutatásával tovább tudtam fejlődni. Nagy segítség volt a világversenyre való felkészítés. Ezeket a tapasztalatokat tudtam kamatoztatni a Magyarország szépe választáson is. Sokan mikor eljutnak egy ekkora versenyre, még szinte nulla tapasztalattal rendelkeznek. Nekem szerencsére volt tapasztalatom és ez által önbizalmam is” – mesélte tapasztalatait Virág.

Somogyi Liza még csak 5 éves, mégis zavarbaejtően sok mindent ért már el az életben. Kezdve onnan, hogy még iskolás sincs és Liza ír, olvas, s csak tavaly számos fitness és szépségverseny díjat bezsebelt, emellett a tudásszomja úgy tűnik megállíthatatlan: énekel, táncol, reklámfilmekben szerepel, és a nap végén mégis rengeteg az energiája.

“Mindent nagyon jól bír, a család már kevésbé bírja el az ő tempóját. Az iskolaválasztás lesz most nehéz dolog, hiszen Liza ebben is más: minden érdekli, most éppen a nyelvek, így valószínű, hogy nehezebb, kéttanyelvű iskolát választunk. Mindig csak rácsodálkozunk, mennyi az energiája még a forgatások mellett is. Az utóbbi egy-két hónapban például több díjat is nyert, úgy, mint a legtehetségesebb táncos a Dance Univerzum versenyén, de az akrobatikus látványtánc, mini kategóriájában Liza rögtön az aranyat hozta el.” – büszkélkedett Anett, Liza édesanyja, aki érthető módon nagyon hálás Bartalovics Ildikónak, aki Liza előmenetelét segíti iskolájában.

“Ildi nagyon figyel a gyerekekre, ért hozzájuk, Liza is viszont szereti őt. Sokat fejlődött a mozgása, beszédkészsége és önbizalma, mióta Ildi tanítja!”– áradozott az anyuka.

13 éves Tóth Lili és a 10 éves Tóth Noel szintén nagyon sikeresek a szépségversenyeken, sőt, már filmfelkérést és reklámkampány-felkéréseket is kaptak. Noel a legutóbbi versenyen elnyerte a Little Mr. Hungary címet, Lili pedig második helyen végzett a kategóriájában. Az édesanya, Tímea szerint a versenyek és Bartalovics Ildikó rengeteget segítettek a gyerekek magabiztosságának fejlesztésében is.

„Nagyon élvezik mindketten a versenyeket és a modellkedést, sőt már a riporterkedést is kipróbálhatták. Londonban már voltak modellkedni, Noel pedig Belgrádban fogja képviselni hamarosan Magyarországot a világversenyen. Ildikót és a többi gyereket is nagyon szeretik, már előfordul, hogy nem is kísérjük el, hisz a megszokott kis csapatban és Ildikó szárnyai alatt maximális biztonságban vannak. A kétnyelvű iskolának köszönhetően pedig magabiztosan beszélnek angolul is, így a külföldi felkérések sem okoznak nekik gondot. Ildikó arra is ügyel, hogy a magyar divattervezők kollekcióinak is hírét vigye, nem csak itthon, de külföldön is, a gyerekek pedig imádják viselni ezeket a darabokat” – mondta el Tímea.

Kiss Lilien mindössze hat éves, és a mostani volt az első versenye, ám máris megnyerte a Mini kategória Királynői címét, így ő fogja képviselni majd Magyarországot a törökországi világversenyen. Édesanyja, Éva szerint Lilien nagyon élvezte a versenyt.

“Lilien imádta a versenyt és az azt megelőző négynapos tábor minden percét. Nagyon jó volt a csapat, és bár ez volt az első versenye, ő is és én is azonnal megtaláltuk a közös hangot a gyerekekkel, a szülőkkel és a szervezőkkel is. Lilien nagyon nyitott, barátkozós kislány, de Ildikó nagyon sokat segített neki a felkészülésben és még nyitottabb, felszabadultabb lett a segítségével” – mesélte tapasztalatait Lilien anyukája.

Pápai Liliána szülei szinte csak kapkodják a fejüket, annyi mindent csinál szeretett lányuk, Lili. 3 évesen kezdte a “szépségipart” Ildinél egy fotózással, mára azonban az összes rangos versenyen bizonyított már.

“Már megnyertük a Little Miss Balatont, Ildikóval a Little Miss Hungary-t, de Lili a Magyarország Szépén is bebizonyította, hogy nem csak szép, de tehetséges is. Persze, sok munkát jelent ez nekünk, a családnak is, de nem bánjuk, nagyon büszkék vagyunk rá. Lili minden percét élvezi a versenyeknek, ha nem így lenne, abbahagynánk. Amellett, hogy szépségét próbálja kamatoztatni, lovagol, verseny úszik, és kitűnő tanuló az iskolában. Most éppen sminkes szeretne lenni, és lovas edző” – mesélte büszkén Ica, Lili édesanyja.

Együtt a kifutón

A 14 éves Szenkulics Dézy 3 hónapja a Little Miss Hungary kötelékének tagja, de első megmérettetésén, korosztályában már el is nyerte a Tini Miss Hungary Királynők Királynője címet. A család Szlovákiában, Észak-Komáromban él, anyukája mindenben támogatja tehetséges kislánya kibontakozó karrierjét.

“Dézy a modellkedésben megtalálta az örömét” – meséli anyukája Matyi Margaréta.

De nemcsak a tinilány, hanem anyukája is a kifutó sztárja lett, Bartalovics Ildikó a Little Miss Hungary tulajdonosának biztatására benevezett az anyukák szépe versenyre, amelyet néhány héttel ezelőtt meg is nyert. Anya és lánya együtt utazik Portugáliába, hogy május végén egy világversenyen képviseljék Magyarországot.

Szép és tehetséges

Rétegi Lili Titanilla 13 éves, de már 176 cm magas, alkatával kitűnik a korosztályából, és ezt az eredményei is bizonyítják. Többször elnyerte már korosztályában a Magyarország szépe címet, de Londonban, Dubajban és Bulgáriában is sikeresen szerepel a szépségversenyeken, számtalan alkalommal került már a fejére a korona.

“Lili Titanilla a tehetségével is lenyűgözi a zsűritagokat, a „talent-produkcióban” tánctudásával hozza el a fődíjakat a világversenyeken is” – újságolja büszkén az iszkaszentgyörgyi lány anyukája, Erika.

Rétegi Lili Titanilla 2018 óta modellkedik a Little Miss Hungary támogatásával. Erika és a család mindenben támogatja a kislány karrierjének kiteljesedését, több külföldi ügynökség is felfigyelt már a szépségére. A cél, hogy felnőttként is modellként tündökölhessen a kifutókon.

A 11 éves Oszoli Dalma mára azt is tudja, hogy a színpadon képzeli el a jövőjét, ezt pedig édesanyja, Tünde szerint a szépségversenyeknek köszönheti. A családban nem csak Dalma, de két lánytestvére, Dóri és Dia is rendszeresen indultak szépségversenyeken. Dia azóta már felnőtt, de Dóri, ha éppen van kedve, elindul egy-egy versenyen.

“Dalma nagyon szereti ezeket a versenyeket, ő már most tudja, hogy énekléssel, tánccal és színészettel szeretne foglalkozni. Az angolt is fejleszti saját magától, hogy a világversenyeken és majd később, ha ösztöndíjjal fog tanulni, meglegyen a kellő nyelvtudása. Mindhárom lánynál nagyon sokat segítettek a magabiztosságukban, a kitartásukban és az összpontosításukban Ildikó tanácsai, hogy legyenek kitartóak és ne adják fel, még ha nem is éppen úgy sikerül egy verseny, mint ahogyan azt elképzelték. Az a kulcsa ennek, hogy a gyerek szeresse csinálni. Diánál például egy beszédhiba miatt problémás volt kiállni az iskola elé akár egy versmondásra is, de a felkészülés a szépségversenyekre nagyon sokat segített neki ebben. Az már csak külön hab a tortán, hogy egyik lánnyal sem kellett sosem veszekednem, hogy fésülködjenek meg vagy öltözzenek alkalomhoz illően” – mesélte Tünde.

Fiúk is mezőnyben

A 8 éves Bernáth Kristóf egy visszahúzódó, félénk kisfiú volt, de édesanyja úgy gondolta, hogy a Little Miss Hungary kötelékében önbizalmat, bátorságot, magabiztosságot szerezhet, ami, mint kiderült, jó döntésnek is bizonyult.

“Kristófot nem érdekelte a sport, de itt megtapasztalhatta a sikerélményt” – számolt be a tapasztalatokról Szabó Judit. “Lettek barátai, ez egy családias kis közösség, sokat utazgatunk.”

Szabó Judit elmesélte azt is, hogy egyedülálló anyukaként, fontos volt számára a szocializáció, olyan anya-gyerek társaságba szerette volna vinni a kisfiát, ahol együtt, mindketten jól érezhetik magukat. “Az első fotózás nagyon jól sikerült, azóta már Olaszországban is jártunk, de semmit nem akarok erőltetni, amikor kezdve van kamera elé áll, amikor nincs, akkor nem kötelező. A legfontosabb, hogy egy közösséghez tartozik” – tette hozzá Judit.

Buruncz Virág 13 éves és immár öt éve a versenyek gyakori résztvevője. Hatalmas sikereket ért el és számos külföldi világversenyről hozott el szép helyezéseket. Járt Törökországban és Dubajban is világversenyeken, de az itthoni szépségversenyek mellett rendszeresen hívják reklám- és filmforgatásokra is.

“Virág nagyon zárkózott kislány volt, amikor nyolc évesen elkezdett versenyezni. Nagyon szereti a mai napig, ez számára amolyan önfejlesztés is, hiszen azóta rengeteget változott, kinyílt, sok barátra szert tett. Miközben megmaradt ugyanannak a kislánynak, aki volt. Ildikó rengeteget segített neki a kommunikációja, a megjelenése és a magabiztossága fejlesztésében” – mondta el Virág édesanyja, Zsanett.

Schultz Eszter négy évesen látott a tévében egy szépségversenyekről szóló tudósítást és annyira megtetszett neki ez a világ, hogy nem sokkal később már az első fotózásra vitte édesanyja, Csilla. Eszter ma már hét éves, anyukája szerint pedig a versenyek hatására mintha kicserélték volna az egykor olyan zárkózott kislányt. 

“Nagyon zárkózott kislány volt, és öröm volt látni, ahogy ezeken a rendezvényeken és foglalkozásokon szép lassan elkezdett kinyílni a kis lelke. Ő szerette volna kipróbálni, és a mai napig nagyon szereti, büszkén mutogatja a szekrényére kitett rengeteg koronát. Vett már részt külföldi világversenyen, reklámfilm forgatásokon is, ezeket is nagyon élvezi. De a legnagyobb élmény számára a megszerzett magabiztossága és nyíltsága mellett az, hogy ebben a közösségben találta meg a legjobb barátnőjét. Mi, szülők is nagyon összejöttünk a versenyek alatt, baráti társaságok alakultak ki” – mesélte lelkesen Csilla.

Hargitai Lelle közel négy éve vesz részt szépségversenyeken, a most hétéves kislány pedig nagyon megszerette ezt a közeget. Nem csak nemzetközi versenyekről hozza haza a koronát, de reklámfilmekben és forgatásokon is otthonosan mozog már.

“Lellének rengeteg önbizalmat adott a versenyeken való részvétel, és ma már magabiztosan mozog idegen környezetben, de kamerák előtt is. Hihetetlen türelemmel várja akár órákig is, hogy sorra kerüljön, ebben rengeteget fejlődött és Ildikónak is nagy szerepe van abban, hogy a kiegyensúlyozottsága miatt ennyire szeretnek vele dolgozni” – fejtette ki Lelle édesanyja, Klaudia.

Együtt készül a család

A 7 éves Horváth Emma élete második szépversenyén, Siófokon, elnyerte a királynők királynője címet, vagyis abszolút első lett a saját kategóriájában – meséli büszkén az édesapa, Horváth Zsolt.

„Emma nagyon jól érezte magát, persze kicsit el is fáradt, de minden percét élvezte” – emlékszik vissza az apuka. „Nem túl gyakori, hogy az apukák is ilyen mértékben kiveszik a részüket a szereplésekből, de én mindig igyekszem ott lenni, sokszor úgy tudom elkísérni Emmát a fotózásokra, hogy szabadságot veszek ki.”

A szlovákiai Hetényen élő család mindenben támogatja a kislányt, sokat készülnek közösen a megmérettetésekre, Emma tánctanárhoz is járt, hogy sikeres legyen a versenyprodukciója.

„Sok meghívást kapunk, de a kislányra semmit nem akarunk ráerőltetni. Kijelentette, csak akkor hajlandó a versenyeken, eseményeken részt venni, ha apa és anya is elkíséri ” – teszi hozzá Zsolt.

A Fekete-tenger szépe

Borsos Zorka alig 3 éves volt, amikor édesanyja elvitte egy Jégvarázs-fotózásra.

„Szerettem volna megmutatni neki, milyen az, amikor valaki hercegnővé válhat, mert nagyon kisfiús volt” – mesélni Labányi-Borsos Judit. „Aztán egyik pillanatról a másikra belecsöppentünk ebbe a varázslatos világba.”

A fotók alapján Zorka folyamatosan kapta a felkéréseket, ruhabemutatókon, versenyeken vett részt és nagy sikere volt.

„Nagyon féltettem a kislányomat, de aztán sodort minket az ár és Zorka nagyon-nagyon jól érezte magát. Nem volt szívem azt mondani, hogy nem.”

Zorka Szerbiában, Dubajban, Bulgáriában is részt vett szépségversenyeken, utóbbi helyszínen elnyerte a Fekete-tenger szépe címet.

„Pózolt a színpadon, de ahogy ledobta a koronát, mentünk csobbanni a tengerbe, majd elnyaltunk egy fagyit. Maximálisan gyerek tudott maradni. A versenyeken azt is díjazták, ha a kislánynak nem rúzsos, hanem inkább csokis egy kicsit a szája.” Labányi-Borsos Judit elmesélte, hogy Zorka már második osztályos, jóval kevesebb idő jut a modellkedésre, de ha számukra kedves felkérés érkezik, még időnként visszatér a kamerák elé.

Sólya Réka 12 éves, Szeged mellett Domaszéken él. Már több mint egy éve versenyez Ildikó kezei alatt. Ez idő alatt több itthoni és külföldi versenyen is részt vett. Törökországból és Bulgáriából nagyon szép eredményekkel tért haza. Kiskora óta táncol. Édesanyja elmondása alapján élvezi a versenyeket, nagyon szereti a felkészítő táborokat is.

Réka anyukája Ági a következőket mondta el kérdéseinkre:

„Ildikóék mindent leszerveznek, amire szüksége lehet egy versenyzőnek egy ilyen rangos megmérettetésen. A repülőjegytől kezdve a szálláson át tényleg mindent. A csoport vezetőjeként neki is az a fontos, ami nekünk szülőknek: A gyerekek élvezzék azt amit csinálnak, ne rivalizáljanak, hanem egy csapatként, barátságban segítsék egymást. Csak az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat. Bartalovics Ildikó segítségével ismét eljuthatunk egy Török világversenyre, amit már nagyon várunk.”

Took Lili 9 éves kora óta versenyez. Lili ez idő alatt tíz szépségversenyen vett részt, melyeken egy második és kilenc első helyezést ért el. Volt Balatonboglár szépe, Black and White tinimodell. Dunaharaszti büszkesége ma már 14 éves, így a legutolsó versenyén a Tini kategória győztese lett.

„Bartalovics Ildikó modellképzésén sokat tanultunk a helyes tartásról, vonulásról, a színpadi viselkedésről. Donatellával együtt foglalkoznak a gyerekkel táborokban is. A közösségépítésre és az önbizalom növelésre helyezik a hangsúlyt, ami pozitívan hat a gyerekek személyiségére is. A lányok karrierjét minden módon próbálják támogatni. A versenyeken kívül eljuthattunk divat és ruha bemutatókra, fotózásokra” – nyilatkozott Andi, Lili édesanyja.

A Hevesen élő Balassa Emma már kilenc éves. Nagyon sokoldalú kislány. Három éves kora óta táncol. Annak ellenére, hogy az elmúlt fél évben szünetet tartott a kistestvére születése miatt, nagyon szép eredményeket tudhat magáénak. Az Angyali arcok verseny győztese volt. Sorra nyerte az előválogatókat. Valamint egy Budapesti nagy versenyen is kategória győztes lett.

„Emma egy picit visszahúzódó volt. Nehezen kommunikált idegenekkel. Viszont Ildikó megismerése és a versenyre való felkészítése után magabiztosabb lett. Nem sokkal később a kommunikációja is fejlődni kezdett. Ma már akár énekel is a színpadon. Ildikó nagyon sokat tett hozzá Emma fejlődéséhez. Köszönjük a munkáját” – mondta el Dr. Balassa Judit, Emma anyukája.

A 11 éves nyíregyházi Linenback Stefani már 2 éve tanul, versenyez, fejlődik Ildikónál. Nagyon sok első és második helyezést gyűjtött be a versenyeken. A modellkedés felé is kacsingat hiszen divat és ruhabemutatókon szerepel. Nagyon szereti a felkészítő táborokat. A kedvence az egri tábor volt.

Krisztina Stefani anyukája a következő, fontos dolgot emelte ki: „Bartalovics Ildikóék munkája nem csak a modellkedésről vagy a szépségversenyekről szól. Rengeteg hasznos tanáccsal látja el a gyerekeket a hétköznapi életről is. Figyelemmel kíséri a tanoncai más területen lévő helytállását is. Ha kell az iskolai fejlődésben is segít. De ha csak a versenyeket nézzük, akkor sem panaszkodhatunk. Rendkívül színvonalas, igényes megmérettetéseken veszünk részt. Már az, hogy ott lehetünk egy nagy élmény”

A nagymamák szépe

Az erdélyi származású, ma már Budapesten élő Okos Irén egy hirdetésből értesült a nagymamák szépségversenyéről. Pusztán kalandvágyból kereste fel Bartalovics Ildikót, aminek a vége a legszebb nagymamának járó korona lett.

Irén ízes erdélyi akcentusával áradozott élményeiről: „Egyszerűen csak arra gondoltam, hogy nagyi létemre ki kell próbálnom ezt is. Ez volt az első szépségverseny az életemben és még nem döntöttem a folytatásról sem. Ezt a sikert Ildikónak köszönhetem, hiszen nagyon sokat segített a felkészülésben. Kitalálta a koreográfiát. Lépésről lépésre megtanított mindent. A korom ellenére tudott újat mutatni az öltözködésről és a divatról is. Amit külön köszönök, hogy sokat bátorított, amire szükség is volt, mert nagyon féltem. Ennek az egésznek hála rengeteg embert megismerhettem mindenki aranyos és barátságos volt. Ez egy nagyszerű közösség.”

Ripp Jázmin egy igazán sokoldalú 12 éves domaszéki lány. Tavaly nyáron találták ki édesanyjával közösen, hogy felkeresik Bartalovics Ildikót hátha terem neki is babér a szépségiparban. Amit jól is gondolt. Bulgáriában népviseleti kategória győztes lett egy gyönyörű magyar ruhában. Testvére Miléna is büszkélkedhet sikerekkel. Az énekes karrierjük beindításán is gőzerővel dolgoznak. Az első szerelem című daluk legnagyobb videómegosztó oldalon is megtalálható.

„Ildikó munkája meglátszik a lányok önbizalmán. Sokat fejlődik a jellemük. De ezen túl is hálásak vagyunk hiszen világot láthattunk Bulgária, Finnország, Olaszország. Fotózások, ruhabemutatók, szépségversenyek. Igazából azok az események ahova eljutnak csak egy része az egésznek. Ildikóéknak az is fontos hogy jól érezzék magukat a lányok. Mindig van plusz program akár fürdés, hajókirándulás bármi amit a gyerek elraktározhat magában.” mesélte büszkén a két tehetséges lány édesanyja.

A három éves felvidéki kislány, Botos Molli egy Fülek nevű szlovákiai városkában éli a kis hercegnők mindennapjait. Mollit a család próbaképp, kíváncsiságból indította el ezen az úton. Ez mindenképp jó ötletnek tűnik hisz a Little Miss Hungary Baby kategóriájának győztese lett. Molli apukáját Lászlót kérdeztük az élményekről, tapasztalatokról :

„Ez volt az első versenyünk és tényleg csak kipróbálni szerettük volna. Az hogy Molli nyert csak fokozza az elégedetségünket. Maga a Little Miss Hungary kellemes hangulatban telt. Az összes gyerek arcáról leolvasható volt, hogy élvezik az egészet. Ahhoz képest mennyi korosztály és mennyi gyermek vett részt Ildikó meglepően jól állta a sarat. Mindenkire szánt egy kis időt a legjobb forma elérésének érdekében és ha egy szülő valóban hasznos javaslattal látta el, azt megfogadta. Azt kell mondjam, hogy tényleg minden rendben volt. Az ő segítségével még biztos eljutunk néhány fotózásra de, hogy a folytatás mi lesz, azt még nem tudjuk. Molli pici még nagyon, semmit sem erőltetünk, amíg élvezi, ezt addig támogatjuk.”

Az ötödik osztályos, tíz éves Újházy Emili Szlovákiában, Komárnóban él. Hihetetlenül sok mindennel foglalkozik és mindben sikeres. Osztály első, ritmikus gimnasztikázik, táncol és a szépség királynők világába is belekóstolt. Több hazai versenyen is eredményesen vett részt. Eljutott Londonba egy színvonalas fotózásra is. Az ember azt gondolná, hogy ennyi mindent nem lehet egyszerre csinálni, de Emili energiája kimeríthetetlen.

„A lányokon nem látszik, hogy versengés lenne köztük. Nagyon jó barátságot ápolnak egymással. Nekem is és Eminek is nagyon tetszik ez az egész dolog. Élvezi a foglalkozásokat, a fotózásokat kifejezetten szereti. Bartalovics Ildikó iránymutatásával folyamatosan fejlődik, nő a magabiztossága és az önbizalma. Emili és Ildikó kölcsönösen nagyon szeretik egymást. Sőt a kisebbik lányom Kiara is teljesen oda van érte. Nála mindig családiasan telik el az idő. Semmi sem sablonos és ha gyerek valamit nem akar akkor nem kell megcsinálja. Abszolút az van, amit a gyerek szívesen csinál és élvez.” – Emili anyukája Évi érthető módon rendkívül büszkén mesélt.

A 7 éves budapesti Szemernyuk Barbara ebben a tanévben kezdte az iskolát ahol szépen helyt áll. Sok elfoglaltsága ellenére már több mint egy éve erősíti Bartalovics Ildikó tehetséges növendékeinek táborát. Már 6 éves korában egy rangos Magyaroszágon rendezett versenyen mini kategóriában győzelmet ért el. Bulgáriában részese volt egy világversenynek. Továbbá Londonban egy fotózással egybekötött kiránduláson vehetett részt édesanyjával Mariannal együtt.

Mariann így foglalta össze tapasztalatait: „ Ha akarnék sem tudnék rosszat mondani Ildikóékról. Maximálisan segíti a gyerekeket mindenben. Tanítgatja őket, egyengeti az útjukat. A tudásának és tapasztalatának átadására törekszik. Nagyon könnyen megtalálja a közös hangot velük és egy igazi családias közösséget épít, ahová mindenki szívesen megy. Erre szükség is van, hiszen olyan kicsik még. Amíg a gyerek szívesen csinálja, addig biztosan Ildikó szárnyai alatt maradunk.”

A Bács-Kiskun vármegyében található Jánoshalma egy igazi alföldi kisváros. Itt él szüleivel a 8 esztendős Györgye Natasa Zselyke. Fiatal kora ellenére több fotózáson, szépségversenyen részt vett. Ő is azoknak a gyerekmodelleknek a sorát erősíti, akik Bartalovics Ildikó kezei közt bontogatják szárnyaikat. Ennek köszönhetően 2023 nyarán a Királynők Királynőjének választották. Később egy lovas fotózáson szerepelhetett modellként, amit saját bevallása alapján nagyon szeretett.

„Mi tényleg mindennel elégedettek vagyunk. Natasa imád öltözködni. Tetszik neki a többszöri sminkelés, fodrászkodás. Ildikóék, amiben csak tudnak segítenek nekünk. Maximálisan azon fáradoznak, hogy a gyerekek boldogan csinálják ezt az egészet. Nekik köszönhetően a gyerekek kivétel nélkül mosolygósan, magabiztosan jelennek meg a színpadon. Sok külföldi eseményre is eljuthatnak a lányok és persze fiúk Ildikóék által. A későbbiekben szeretnénk ezeken mi is részt venni. Az egész család örül, hogy ennek a csapatnak a tagjai lehetünk. Igaz, hogy a gyerkőc versenyez, de mindenki csapattag. Itt egy olyan közösség épült fel, ahol egymás sikerének is szívből tudunk örülni” – nyilatkozta Natasa anyukája, Vivien.

Itthon családiasabbak a gyerekszépségversenyek

Dömény Zsuzsa már jó ideje fotózza a gyerek szépségversenyeket itthon, és külföldön is. Kétgyermekes anyukaként pedig más szemszögből is nézi a versenyen szereplő gyermekeket.

“Egy véletlen folytán kerültem bele a “szépségiparba”, nem, nem bántam meg, sőt! Amit én látok, hogy a gyerekek szenvedéllyel csinálják, nagy barátságok köttetnek, önbizalomra tesznek szert, ami a tiniknél például kardinális kérdés. “

Zsuzsa megannyi külföldi versenyen is részt vett már, így látja, milyen különbségek adódhatnak a magyar és külföldi megmérettetések között. A fotós szerint kint sokszor látványosan több az anyagi támogatás, ezért magas színvonalú versenyeket tudnak szervezni. Nagyon komolyan veszik a dolgot a szervezők, s a gyerekek egyaránt.

“Magyarországon ezzel szemben egy szépségverseny családiasabb, szűkebb körű, nem csak a versenyzésről szól, hanem a jó hangulatról. Mindenki örül mindenkinek, mint egy nagy család!” – mondta.

Bartalovics Ilditől nagyon sok mindent tanult Zsuzsa, motiválja, hogy Ildikó milyen szenvedéllyel végzi a munkáját.

Babáját is bevezetné a versenyek világába

Németh Ramóna ma már egy egyéves kisfiú anyukájaként is szép emlékeket őriz arról az időszakról, amikor még maga is szépségversenyeken indult. A fiatal kismama imádta minden percét az Ildikóval közös munkának. Rami nagyon fiatalon, mindössze 4 évesen kezdte el a szakmát.

“Ildi nagyon kedves, de ugyanakkor határozott volt velünk. Szenvedélyesen, de mindig odafigyelve volt jelen, ha kellett őszintén és szigorúan viselkedett irányunkban. Nagyon gondoskodó volt velünk. Családdá nőttük ki magunkat a szárnyai alatt.”

Ramóna úgy nőtt fel, hogy számára természetes volt a versenyhelyzet, a megmérettetések. Úgy véli, a lassan 1 éves kisfiának is szívesen megmutatja a szépségversenyek világát, de csak akkor, ha ez a gyermeket is érdekli.