Mit tehetünk, ha egy közösség biztonságérzete megcsorbul? Javítunk rajta, hangzik a válasz, ez azonban nem ilyen egyszerű. Egymagában szinte ez senkinek sem sikerülhet. Csalami János, biztonságtechnikai, szakértő szerint azonban igenis tehetünk az ügy érdekében.
“Mindenkinek az az érdeke, hogy nagyobb legyen a biztonság érzetünk ott, ahol élünk. A mi kisebb lakóközösségünkben, Pest Vármegye délkeleti részén a Tápió-vidéken is sajnos egyre több a bűnelkövetés. Mi úgy próbáljuk felvenni a kesztyűt a romló statisztikák ellen, hogy áldozatos munkát rakunk bele a bűnmegelőzésbe nap, mint nap.” – kezdte a szakértő, és hozzá tette, hogy a Tápiómente Közbiztonságáért Egyesületben éppen ezért évek óta fut egy program a közösségek védelmére specializálva.
“Kezdve onnan, hogy az idősekkel forró vonalon tartjuk a kapcsolatot, azaz bármikor hívhatnak bennünket, ha csak egy kisebb, vagy éppen nagyobb segítségre van szükségük, a családokon át, egészen a tinikig, akiknek (drog)preventív előadásokat tartunk- tehát széles spektrumon próbáljuk segíteni a polgárokat a régióban.”
Az összefogás segíthet egyedül
Csalami János úgy véli, hogy az egyesületi munka idővel meghozza a gyümölcsét, rengeteg az önkéntes fiatal, aki szeretne segíteni. Azonban az egyesület költségvetése nem tud mindent fedezni.
“Nagy szüksége van az egyesületnek az emberek hozzájárulására ahhoz, hogy folytathassuk a munkánkat. A fiatalokat általánosságban véve is nagyon nehéz megszólítani, de úgy látjuk, hogy a sport egy jó közös nyelv lehet, erősíti, önbizalmat ad bárkinek. Ezért is szervezünk időről időre boksz edzéseket számukra. Ám nemcsak a fizikai bűncselekményekkel kell számolnunk ma már, hanem a virtuális, online jogsértésekről, csalásokról is sokat hallani. Ebben a témában is tartunk számos preventív előadást.” – mondta Csalami János, biztonságtechnikai, és vagyonvédelmi szakértő, a Tápiómente Közbiztonságáért Egyesület elnöke, aki arra kéri az adózókat, fontolják meg, hogy az adójuk 1%-át a saját és környezetük biztonságára szeretnék-e fordítani.
Adószám: 18739732-1-13