Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2024.03.13
A Little Miss Hungary gyermekszépségverseny idén március 21. és 24. között kerül megrendezésre a Balaton partján, ahol 32 tehetség mutatjkozik be. Az idei év különlegessége, hogy a versenyzők között felvidéki magyar gyerekek is szerepelnek.

A Little Miss Hungary verseny igazi hagyományt teremtett az elmúlt két évtizedben. 2004 óta évről évre megrendezik ezt a különleges eseményt, melyen idén kislányok és kisfiúk egyaránt részt vesznek, a korosztályuk 4 és 15 év közötti. A 2024-es versenyre az eddigiek közül a legnagyobb érdeklődés mutatkozott: több mint 1500 jelentkező közül választották ki a legígéretesebb versenyzőket.

Bartolovics Ildikó, a verseny igazgatója elmondta: “Az idei Little Miss Hungary különösen izgalmas lesz, hiszen a hatalmas jelentkezőszám és a felvidéki magyar gyerekek részvétele is új színt visz a versenybe. Ebben az évben Kiszel Tünde, Koroknyai Virág és a 2023-as Little Miss Hungary, Sólya Réka alkotják a zsűrit, akiknek szakértelme és tapasztalata garantálja, hogy a legtehetségesebbek kerüljenek a döntőbe.”

A zsűri döntése után a győztesek továbbjutnak a nemzetközi világversenyekre, ahol Magyarországot képviselik majd. Idén Törökországba és Dubaiba is ellátogatnak a versenyzők, mint például a korábbi győztesek közül Sólya Réka, Herczegh Boglárka és Benedek Balázs.

Tavaly királynő volt, idén már zsűritag

Herczegh Dóra, Bogi édesanyja, a tavalyi Tini Miss Hungary királynője és az idei zsűritag, büszkén mesél lánya sikereiről és tapasztalatairól a gyermekszépségversenyek világában.

“Amikor megtaláltuk az interneten a versenyt, nem is gondoltam, hogy ilyen messzire jutunk,” mondja Dóra. “Bogi az előválogatón annyira jól szerepelt, hogy számunkra nem volt kérdés, hogy bekerül a döntőbe. A tavalyi győzelem a Cascade Hotelben nem csak egy cím volt számára, hanem egy ugródeszka, amely lehetővé tette, hogy most már zsűritagként segíthessen másoknak.”

Pozitív a gyerekeknek

Adrienn, Balázs anyukája, lelkesen mesél fiáról és a Little Miss Hungary döntőjére való felkészülésről. Ő úgy véli, hogy a gyermekszépségversenyek pozitívan befolyásolják Balázs személyiségfejlődését.

“A beszédkészség, a magabiztosság, a testtudat és a szociális kapcsolatok fejlődése mind-mind pozitív hatással vannak Balázsra. Ezt továbbra is támogatni fogjuk, amíg ő élvezi a versenyzést.” Arról, hogyan kezelik a verseny során felmerülő stresszt vagy nyomást, Adrienn elmondta, hogy eddig sem Balázs, sem ők, szülők nem éreztek stresszt. “Az elődöntőn Balázs teljes mértékben gördülékenyen ment végig a programon. Nincs rajta nyomás, élvezi és szereti a versenyzést, ami a legfontosabb.”

Két tehetség, egy család

Benkovics Tímea, Tóth Lilien és Noel édesanyja, büszkén mesél gyerekei londoni modellezési és filmes tapasztalatairól, valamint arról, hogyan készülnek a Little Miss Hungary döntőjére. “Londonban Lilien és Noel izgatottan mutathatták be a nemzetközi szintű ruhakollekciókat,” mondja Benkovics Tímea. “Nagyon fontos volt számunkra, hogy ők is élvezzék az ott töltött időt, nem csak a munka miatt.”

A Little Miss Hungary döntőre való felkészülésről Tímea elárulta, hogy Lilien egyedi sminkkel és frizurával, Noel pedig egy vagány tavaszi ruhakollekcióval készül. “A Little Miss Hungary versenyei igazi gyermekközpontú, hangulatos események. A gyerekek nagyon élvezik a társaságot és a kedves hírességeket, a szép ruhákban való felvonulást,” teszi hozzá.

Beszélgetés során Tímea hozzáfűzte, hogy a gyermekszépségversenyek pozitívan hatnak a gyerekek önbizalmára és készségeire. “A korona és a díjak csak hab a tortán! A fotózáson való koncentráció és a különféle ruhákban való felvonulások komoly kihívást jelentenek, de a gyerekek élvezik ezeket a pillanatokat,” mondja Benkovics Tímea.

Emma van a reflektorfényben

Horváth Zsolt, Emma apukája mesél arról, hogy lánya hogyan került bele a gyermekszépségversenyek világába és milyen büszke rá.

“Mindig is büszke voltam Emmára, és amikor egy hirtelen jött ötletből fotózásra mentünk, egyszer csak belecsöppentünk a gyermekszépségversenyek világába,” mondja Horváth Zsolt. “Emma izgalommal teli készülődésekkel tölti napjait. Próbálgatja a ruhákat, hogy hogyan állnak rajta, és a tanárával együtt gyakorolja, tökéletesíti a fellépését.”

Zsolt elmondása szerint teljes mértékben támogatja lányát, és büszke rá, hogy ő most lehet a kamerák előtt. “Az én modellkedésemet teljesen félretettem, most Emma van a reflektorfényben. Mindketten, én és feleségem, támogatjuk Emmát, de mindig az ő döntéseit tartjuk szem előtt. Nem kényszerítjük rá, hogy olyan helyre menjen, ahová nem szeretne.”

Ez a verseny nem csupán szépségről szól, hanem a tehetség és a személyiségfejlődés ünnepe is. A Little Miss Hungary egy egyedülálló platformot kínál a fiatal tehetségek számára, ahol megmutathatják kreativitásukat és készségeiket egy szélesebb közönség előtt.

A nevezési határidő 2024. március 20-ig tart, a jelentkezések a verseny hivatalos weboldalán, a www.littlemisshungary.hu oldalon érkeznek.