Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2024.03.02

A TASTE BALATON szervezői garantálják, hogy idén hamarabb indul a nyüzsgés a Balaton mellett: a fesztivál márciusi 10 napja alatt egymást érik az örömfőzések, az izgalmas workshopok, kiállítások és helytörténeti túrák. A program gerincét alkotó gasztronómiai élmények mellett lesz lehetőség bőven az aktív kikapcsolódásra: nem fognak unatkozni a zenerajongók, de a workshopok, a sport-, és az irodalmi élmények keresői sem, sőt két program között bringára is pattanhatunk. Családias, egyedi és kis létszámú eseményekre számíthatunk, amikre érdemes előre foglalni, mert hamar telnek a helyek!

TASTE BALATON Fesztivál • 2024. március 8-17.

A Csapody Balázs, Budavári Dóra és Kalas Györgyi és Csapody Bence által megálmodott fesztivál alapötlete szerint az egyedi programokban a gasztronómia összefonódik a zenével, a művészetekkel, az irodalommal, a helytörténettel – így lesz igazán sokszínű a paletta. A 10 nap alatt 26 balatoni étterem, gasztrohotel, valamint kulturális intézmények, borászatok várják a vendégeket, akik két kulináris kaland között a Balaton Bike 365 csúcskategóriás biciklijeivel is közlekedhetnek és fedezhetik fel a tavaszi vidéket. Fontos a bevonódás és a közvetlenség, beleshetünk a kulisszák mögé, találkozhatunk a vendéglátókkal és séfekkel is.

“Ez alatt a 10 nap alatt igyekszünk megmutatni a régió gasztronómiai és kulturális sokszínűségét. A több mint 100 programos étlapot átnézve mindenki maga állíthatja össze a fesztiválmenüjét. Egy tökéletes nap indulhat jógával és termelői reggelivel, folytatódhat egy nagy bringázással, majd kiállításmegnyitóval, kolbásztöltéssel egybekötött csemegézéssel és zárulhat egy izgalmas, zenés vacsorával” – mondja Budavári Dóra alapító és kommunikációs igazgató.

Lassulj le, vonódj be….

A TASTE BALATON egy igazi “évindító” gasztronómiai esemény, ami a hideg tél után, az első tavaszi fuvallatokkal érkezik, amikor már mindenki kimozdulna, és a Balaton felé venné az irányt. Rengeteg gasztrofesztiválon vettem részt az elmúlt években Wachautól San Sebastiánig, és bizton mondhatom, hogy a nyári időjárás nem alapfeltétel, sőt! Ebben az időszakban a vendéglátók jobban meg tudják mutatni magukat, a látogatók pedig befogadóbbak. A március tökéletes időpont egy kultúrával, zenével, ízekkel teli fesztivál befogadásához – mondja Csapody Balázs. A Kistücsök étteremben a fesztivál 10 napja alatt minden napra jut majd valamilyen esemény, lesz pálinkakészítő workshop, könyvbemutató, gasztronómiai beszélgetés és koncertvacsora is.

“A fesztivál szervezésekor kifejezetten fontos szempont volt, hogy minél több olyan program szülessen, amiben a vendégek is részt tudnak venni, és nem pusztán szemlélői az eseményeknek. A kiemelkedő és különleges gasztronómiai élmények mellett számos szabadidős programot is kínálunk. Igyekeztünk összehozni a gasztronómiát és a kultúrát a szórakozással és a kikapcsolódással” – meséli Kalas Györgyi, alapító és programigazgató.

Vegán főzőkurzus, fermentálás workshop, pálinkafőzés, gasztrofotózás első kézből, terítés workshop – a TASTE BALATON fesztiválon a jelszó a bevonódás. A Villa Kabalában mindenki megtanulhatja például, hogyan készítsen szuper egészséges kombuchát vagy vízi kefirt, és tanulhatunk a fenntartható vendéglátásról is. A Lokal47 Étteremben és a Kristinus Borbirtokon a biodinamika rejtelmeibe nyerhetünk bepillantást, és farmtúrán vehetünk részt, de lesz napindító jóga is. A Lelkem Kisvendéglőben tanulhatunk gasztrofotózni, a Kővirágban pedig Zakar Katától leshetjük el a csodás terítékek fortélyait.

Tekerj és kóstolj!

A TASTE BALATON fesztivál együttműködő partnere a Balaton Bike 365, így akár csúcskategóriás hagyományos és elektromos kerékpárokkal is közlekedhetünk: a BalatonBikeTour-al több átvételi ponttal és szervezett tematikus gasztro túrákkal is várnak. Sőt: a biciklit akár házhoz is rendelhetjük!

„Meggyőződésünk, hogy bringázni tavasszal és ősszel még jobb, mint nyáron, és hogy a Balaton felfedezése biciklivel sokkal teljesebb élményt nyújt, hiszen a parttól eltávolodva egy egészen más világot, rejtett kincseket fedezhetünk fel” – mondja Princzinger Péter, a BalatonBike365 projekt vezetője.

Az esti programok mellett a fesztivál sok-sok napközbeni élményt kínál. A brunch rajongókra is gondoltak, őket várják a Káli Art Inn-ben, a Kövirágban, a Lokal47-ben, de lesz „nőnapi” brunch a Veganeetában is, ahol Annoni Zita és Árvai Anita beszélget majd. A Port Étterem&Panzió Hamvas Béla túrát szervez, ahol mindent megtudhatunk az író életéről és műveiről, miközben természetesen finom borokat kóstolunk, visszaérve pedig késői ebéd fogad. Az Anna Grand és a Káli Art Inn is szervez gasztrotúrákat, utóbbi helyen vacsoraszínház is lesz, akárcsak a Hableányban.

Főszerepben a zene

Izgalmasnak ígérkeznek a TASTE BALATON zenés programjai is. Lábas Viki rajongói például egy unplugged vacsoraestnek örülhetnek a Konyhám Stúdió 365-ben, a Lelkem kisvendéglő Lee Olivér gitárjára hangolva alkotja meg az esti vacsoramenüt, a Kalózban pedig két koncertvacsora is lesz (Lovasi András és Beck Zoltán). De szuper koncertek lesznek a Dobosi Borbirtokon, illetve a Borbarátok vendéglőben is, ahol ráadásul minden koncert ingyenes. Szintén ingyenes koncerteket biztosít a közönség számára a Pörc Bisztró Balatonkenesén, ahol a kolbásztöltés rejtelmeibe is beleshetnek az érdeklődők egy workshop keretében. De lesz lehetőség mozizni is: a Lua Resortban ingyenes vetítések várják a látogatókat minden hétköznap délután, a balatonfőkajári autópályán pedig különleges vacsorával egybekötött autósmozi is lesz a Lavender étterem szervezésében.

És nem maradnak program nélkül az irodalom rajongói sem: Dragomán Györggyel és Nyáry Krisztiánnal a Kistücsök Food&Room-ban, Grecsó Krisztiánnal pedig a Villa Chez Les Amis étteremben lehet találkozni. Utóbbi helyen Vészabó Noémivel, Pokorny LIával és Al Ghaoui Hesnával is testközelből programozhatnak a fesztiválozók egy-egy talkshow és vacsorest keretében. Akit pedig a tudomány érdekel, az az Oliva étterem felé vegye az iránt, ahol dr. Gelencsér András és dr. Freund Tamás tart érdekfeszítő előadást.

További programok: https://tastebalaton.hu/

https://www.facebook.com/tastebalaton

https://www.instagram.com/tastebalaton/