Összetéveszthetetlen hangulat, a gyakorló maratonistáknak egész napos program, míg másoknak élvezetes kóstoló egy-egy megkerülhetetlen életműből. A klasszikus zene kedvelőinek egyik kedvenc budapesti eseménye, a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő zenei maraton idén rendhagyó módon nem egy vagy kettő, hanem mindjárt három jelentős zeneszerző kiemelkedő alkotásait vonultatja fel. A legnagyobbrészt a norvég Edvard Grieg, a dán Carl Nielsen és a finn Jean Sibelius műveiből összeállított koncerteken jól ismert darabok mellett ritkán hallható ínyencségekre csodálkozhatnak rá a nézők.
A fellépők között ez alkalommal is hazánk legkiválóbb szimfonikus zenekarait, szólistáit és kamaraformációit köszönthetjük. Színpadra lép a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Pannon Filharmonikusok és a Kodály Kórus. Délelőtt családi hangverseny várja a legifjabbakat, Ránki Fülöp szólókoncertet ad, Baráti Kristóf és Farkas Gábor a BFZ művészeivel játszik, az Üvegteremben fiatal zeneakadémista tehetségek mutatkoznak be, az Előadóteremben pedig emlékezetes előadások felvételeinek vetítését élvezhetik a nézők.
A hazai előadók mellett – ahogy minden évben – nemzetközi sztárfellépője is lesz a maratonnak. A világhírű svéd szoprán, Miah Persson dalestjének különlegessége, hogy kevésbé ismert északi komponisták művei is felcsendülnek. Anapot a hagyományokhoz híven a társszervező BFZ koncertje zárja, ezúttal Sibelius első szimfóniáját adják elő a finn Anna-Maria Helsing vezényletével. A maratonhoz kapcsolódó tablókiállításon két koncert között az érdeklődők megismerhetik a komponisták életének érdekes fordulatait, és pályájuk legfontosabb mérföldköveiről is képet kaphatnak.
További információk és a maraton teljes programja:
https://bfz.hu/hu/koncertek-es-jegyek/koncerttipusok-es-fesztivalok/maraton-eszaki-romantika/
A sorozat művészeti vezetője Fischer Iván és Káel Csaba.