Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.12.19
Kassán járva nemcsak a karácsonyi mesés vásárt néztük meg, de kíváncsiak voltunk az újdonságokra is. Rögtön az egyikre a szállásunkon botlottunk be, ugyanis a Golden Hotel ad helyet az októberben megnyílt egyedülálló Guitar Café múzeumnak.

A több mint 70 csehszlovák gyártású gitárt bemutató múzeum a Bajzova utcában nyílt meg, és ez egyben egy kávézó is, így a belépés minden látogató számára ingyenes, csak rendeljen egy kávét és akár késő estig is nézegetheti a gitárokat. A kávézó és múzeum egy kis hangszínpaddal is dicsekedhet, itt kamara jellegű előadásokat szerveznek, de nem csak gitárzenét hallgathatnak az érdeklődők.

 “A tér alkalmas különböző műfajok művészeinek a közönséggel közvetlen kapcsolatban álló előadásaira. A múzeum mellett Kassa egy újabb olyan térrel gyarapodott, ahol élőben is hallható a zene. Elsősorban feltörekvő művészekkel működünk együtt, akiket szeretnénk támogatni zenei útjukon, de tervezünk exkluzív koncerteket is ismert és tapasztalt zenészekkel”. – mondta el Ján Spišák, a kiállítás szerzője, aki a Dilemma zenekarból lehet ismert a zenét szeretőknek. Megtudtuk. hogy a Csehszlovákiából származó elektromos gitárok olyan nevek számára is kiindulópontot jelentettek annak idején, mint George Harrison a Beatlesből vagy Jimmy Page a Led Zeppelinből.

Gitármúzeum Kassán

Mint minden zenész ebben az országban, mi is a Jolánokat ringattuk a próbateremben, és senki sem tudta, hogy milyen történet áll mögötte, és milyen fontos szerepet játszott a hatvanas évek főként brit rockszíntér fejlődésében. Ez volt az egyik ok, amiért úgy döntöttünk, hogy nyitunk egy ilyen múzeumot kávézóval és színpaddal – mondta a zenész.

A teljes kiállítás 70 különböző elektromos gitárból, basszusgitárból és egyéb hangszerből áll, valamint a kiállított tárgyak szlovák és angol nyelvű leírásaiból és korabeli képekkel ellátott tájékoztató táblákból. ( www.guitarcafe.sk
https://www.facebook.com/profile.php?id=61552142780443

Villa Sandy – a jövő alapja az új városi üdülőközpont

Kassa történelmi központjának zöld oázisában található az egyedülálló sport- és pihenőközpont kapuja a Villa Sandy, a kassai Városi Parkban található nemzeti kulturális emlékmű, amely az üdülőhellyel együtt szerzőjének nevét viseli, a jelentős építészre, Sandy Júliusra emlékezve. Az üdülőhely Kassa központi Városi Parkjában található, amely maga is Nemzeti Kulturális Emlékhely.

Branislav Kovác, a Villa Sandy generál menedzsere az átadás előtt álló étteremben fogadott minket, hogy elmondja milyen terveik vannak az épület átadása után.  Az épület prémium étteremként és hagyományos kávézóként működik, mi a nyitás előtti vendégek voltunk.  A VILLA SANDY üdülőhely a legmagasabb színvonalú gasztronómiai, szállodai, sport, pihenési és kongresszusi szolgáltatásokkal szólítja meg a kassai lakosokat és látogatókat, amelyek követik a történelmi hagyományokat. A szállás, vendéglátás és egyéb szolgáltatások mellett az üdülőhely ismét lehetőséget biztosít majd a teniszezésre és a téli korcsolyázásra, amelyek történelmileg a területhez tartoztak.

Branislav Kovác elmondta, hogy a VILLA SANDY Resort az a hely, ahol összekapcsolódhat a város és a természet, a múlt és a jövő, vagyis az innovációval a hagyományokkal.

#villasandyresort #város #park #rezort #történelem #nemzetiemlékmű #hospitality #kosice #szlovákia

Márai Bisztro

Kassán a közelmúltban nyílt meg a Márai bisztró a Fő utca 42-es számú házban, melyben egykor a híres Megay cukrászda működött az épületnek ezen a részén, majd a Carpano. Itt találhatjuk Magyarország kassai főkonzulátusát, melyet a keleti nagyváros sétányának közepénél elhelyezkedő Csáky-Dessewffy-palotában rendeztek be, itt kapott helyet a Márai Bisztro is.

Kovács Dániel pr. menedzser mutatta be a Márai Bisztrót, ahol a kávézó mellett étterem is üzemel. Itt olyan tradicionális magyar ételeket kínálnak újragondolva, mint a szegedi halászlé vagy a gulyás. Mellettük a sütispulton kínálják magukat is a klasszikus magyar desszertek – köztük a szatmári szilvás süti – sorakoznak. Az étteremben, a kávézóban, és a lenti nagyobb konferencia teremben is a polcokon magyar regények, versek várják a betérő olvasókat, akik egy kávé mellett belelapozhatnak a könyvekbe.

Míg Dánielt hallgattuk, néztük az utcán a vásárba siető családokat, még tart a csillogás, égnek a kis égők, van látnivaló a Mesés karácsonyi vásáron Kassán.