
Fotó: Jane Hobson
Az előadás népszerűsége évről évre tovább növekszik, a nemzetközi érdeklődők száma 9%-ról 17%-ra emelkedett. A legtöbben Amerikából, Ausztráliából, Hollandiából, Kanadából és Norvégiából érkeznek. A sikerprodukcióra 2024 decemberéig most többezer akciós jegy elérhető. A darabra már olyan fontos vendégek is ellátogattak, mint Andrew Sachs, John McEnroe, Stefan Edberg, Joe Cole focista, és még a Royal Albert Hall is teltházas sikert hozott.
Számíts a váratlanra!
Ha beülsz ebbe az étterembe, bármi megtörténhet, hiszen a show 70%-a improvizáció. A móka már az ültetésedre várva kezdetét veszi. Egy könnyed, kétórás, szórakoztató vacsoraszínház, tengernyi mókával és kacagással, 70-es évek stílusában készült ételekkel és egy adag iróniával fűszerezve.
2008-ban indították útjára a showt, a sikeres premier után eljutott az Edinburgh Fringe Fesztiválra is. 2009 októberében játszották először Londonban, a Covent Garden-ben, teltházzal. A darabot játszották a Royal Albert Hall-ban is, óriási közönségsikerrel! 2019-ben az egymilliomodik vendéget az Edinburgh Festival Fringen köszöntötték pezsgővel és skótdudával. Tavaly az előadás elköltözött a Bloomsburry-i President Hotelbe. Akciós jegyeket 2024 decemberéig lehet vásárolni.

A Faulty Towers The Dining Experience egy interaktív program, melynek során a közönség egy 3 fogásos vacsorát fogyaszthat el, miközben 5 csillagos stand up komédia zajlik előtte. A minőségi szórakozásról Alison Pollard-Mansergh, Andrew Foreman és egyéb neves színész-komikusok gondoskodnak. Az Interactive Theatre International igazgatója és teljes társulata nagyon büszke rá, hogy a produkció ilyen nagy sikert hozott.
2008 óta turnéznak is a darabbal, összesen 43 országban tűzték eddig színpadra és évadonként 56 színészt foglalkoztattak. Ezer helyszínen fordultak már meg, Anglia-szerte évi átlagosan 400 előadással számolva. A fergeteges komédia alapját egy BBC-s sorozat adja, amelyet 1997 óta milliók imádnak. Az eredeti BBC-féle sorozatot John Cleese and Connie Booth írták.
Jared Harford rendező elmondta, az egész társulat nagyon hálás, hogy a nemzetközi közönség felfedezte magának a Faulty Towert. Hozzátette, a karácsony a kedvenc időszakuk.
„Elképzelni sem tudnánk jobb megünneplését ennek a csodás időszaknak mint a mi kis működésképtelen triónkkal. Csodás látni azt, hogy az érdeklődés visszatért, ezért több extra előadást iktattunk be, hogy még többen eljöhessenek és velünk ünnepelhessenek – megszökve a saját családjuktól”- árulta el.
2023 karácsonyára különleges ételekkel is készülnek: isteni répás paszternák leves, illetve pulykacomb, bundázott sertés gombás-spenótos körettel, répa Wellington sült krumplival, gyökérzöldségekkel, és áfonya szósszal a menü. A desszert fehércsokis-málnás sajttorta vagy csokis-narancsos brownie.
A 2023-as évet teltházzal zárták Manchesterben és Leicesterben is, ahová 2024-ben is visszatérnek majd. Új helyszínekre is lehet számítani jövőre, mint például Birmingham és Edinburgh, de Hollandiában, Svédországban, Dániában és Norvégiában is láthatjuk majd ezt az egyedülálló komédiát.
Jegyek és további információ az alábbi linken:
https://www.interactivetheatre.com.au/faulty-towers-the-dining-experience-london-west-end/