Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.11.12
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a törökországi tengerparti nyaralásoknak már októberben vége, hideg a tenger és nem süt annyira a nap. Mi október végén utaztunk oda, míg Ferihegyen erős szél és eső borzolta az idegeinket, néhány óra múlva már 30 fok melegben és 25 fokos tengervízben fürödtünk. és napoztunk a KIZILOT-i tengerparton.

Amikor a Sun & Fun Holidays egyik irodájában válogattunk, hová utazzunk, ahol még jó idő van, erősen bíztattak, hogy számunkra Törökország lesz a nyerő, és igazuk volt. Köszönjük is a javaslatot, nem is kellett nagyon erősködni, nekünk is Törökország volt egy az egyik elképzelésünk. Azt tudtuk, hogy még nincs őszi szünet, tehát nem lesz tele iskolásokkal a hotel. Olyanra vágytunk, amely nem a nyüzsgő központban van, ahol árusok kínálják a portékáikat, hanem békés, tengerközeli, medencés helyre vágytunk.

Club Calimera Serra Palace hotel

Nem baj, ha kicsit messzebb van a reptértől – mondtuk, és meg is kaptuk Kilotban a Club Calimera Serra Palace hotelt mind az öt csillagjával együtt. Antalyában a reptéren várt minket a Sun & Fun Holidays képviselője, és a 90 kilométeres út után már a kedves recepciós igazított el minket.

Kellemes a szállodakomplexum, amely a főépület mellett több melléképületből áll. Családoknak és a nyugodt pihenésre vágyó utasoknak ajánlották, nem volt iskoláskorú gyerek, de annál több kisebb. A legnagyobb csodaként éltük meg, ahogy két-három éves gyerekek önállóan vitték a kiválasztott étellel a tányérjukat az étteremben.

A gyerkőcöket aquapark várja, 2 gyermekmedence, csúszdákkal, játszótér, miniklub, a felnőtteknek 6 medence ingyenes napágyakkal és napernyőkkel. A pihenni vágyó felnőtteknek relax (csendes) medence, a kavicsos tengerpart pedig ötperces sétára van, csak egy gyönyörű pálmasoron kell végig sétálni.

Válogathattunk, ha megéheztünk, volt főétterem, a`la carte-étterem: török, hal és olasz étterem, 4 bár, tengerparti bár, és medence bár is. Minden étkezést büférendszerben szervezték, napközben snack-ételek, tea, kávé, szendvics, sütemény, fagylalt, éjféli snack. A helyi alkoholos és alkoholmentes italokhoz egész nap hozzá lehetett jutni. Az import italokat, a palackozott borokat és a frissen facsart gyümölcslevekért fizetni kellett.

A tenger partján a családok külön többszemélyes dobogón álló szellős asztaloknál ehettek, amelyeket fátyolszerű anyaggal boríthattak be, ha a kíváncsiskodókat el akarták kerülni.

Szinte állandóan szólt a zene, esténként disco, animációs programok, és különböző műsorok, tréfás vízitornában vehettek részt a vendégek, és ha estére a frizurájukat fel akarták frissíteni, fodrász is volt. Aki sportolni szeretne az kergetheti a kisebb és nagyobb labdát, van asztalitenisz, tenisz, futball, minigolf, strandröplabda-bajnokságot is rendezhetnek. Nem maradt el a fitnesz, aerobik, szauna, török gőzfürdő kínálata sem. A 600 szobás szálloda mozgássérülteknek is igénybe vehető, a tengerparti napozókig.

Vagyis minden volt, ami a kellemes nyaraláshoz szükséges. Meg kellett kóstolni a rakit, Törökország nemzeti italát melyet gyakran “oroszlán tejnek” is neveznek. Ez az ánizst tartalmazó szeszesital rendkívül népszerű az országban. Mikor az eredete után érdeklődtem, annyit mondtak tréfásan, hogy azért isszák vízzel, mert a vízzel keveredve, tejszerű színe lesz. és akkor Allah úgy látja tejet isznak.

Később utána néztem már itthon, és kiderült, hogy a szőlőből vagy szőlőtörkölyből szeszt készítenek, amit aztán ánizzsal ízesítenek és újra lepárolnak. A második párolgás után a raki tiszta és erős, általában 45-50% az alkoholtartalma. A friss gyümölcslevek mellett nekem a kedvencem az eddig nem ismert Ayran, ami egy sós joghurt ital, kiváló szomjoltó, különösen jéggel szervírozva. Nagyon egészséges és régtől fogva ismeretes az Ayran vérnyomásszabályzó hatása. (Nálunk az Aldiban érdemes keresni.)  A legnépszerűbb sör az Efes Pilsen, a leghíresebb borok pedig Kappadókiából és Pamukkale környékéről érkeznek.

A rengeteg török étel közül nekem is a kedvencem lett a Lahmacun, vagy ahogy mi turisták hívjuk a “török pizza” egy ízletes, hagyományos török étel, egy vékony, kerek tésztalap, amelyet gazdagon megszórnak fűszeres, finomra aprított hússal.

Ezeket a lapokat előttünk sütötték ki egy kemencében, amíg aranybarna lesz, és friss petrezselyemmel, valamint citrommal tálalják. Ebből még el is csomagoltam, és a repülőre várva meg is ettük.

Másnap a Sun & Fun Holidays helyi képviselője Eda Demír látogatott meg, hogy elmondja milyen kirándulási lehetőségek vannak számunkra. Közben megtudtuk tőle azt is, hogy statisztikájuk szerint a legtöbb turistát Oroszország küldte, közvetlenül utánuk a németek állnak, az Egyesült Királyságból érkező látogatók száma is jelentős. Hogy mi magyarok is ott vagyunk valahol a többi ország mellett a sorban, azt bizonyítja, hogy bárhol mosolyogva fogadnak, ha kiderül, hogy magyarok vagyunk. Egymás követő évben harmadszor töltök egy hetet Törökországban, és azt látom, hogy kedvesek vagyunk számukra. Barátságosak, örülnek nekünk. Így vagyunk vele mi is, egyre többen utaznak ebbe a kedves, szerethető országba.

Ne hagyjuk ki a piacot se, ha már itt vagyunk, hosszas listával érkeztünk, táska, cipő, ruhák, még zoknik is sorakoznak a listán. Egy bánatunk volt, a szálloda indított buszt, és taxi is ment onnan a Manavgat-i piacra, de egy oda-vissza út 23 dollárba került. Talán érdemes lenne példát venni olyan szállodákról, ahol ingyen vitték az utasokat a piacra. Persze érthető, itt nagyobb volt a távolság. Volt ugyan egyeurós kisbusz, de az félóra sétára volt a hoteltől és át is kellett volna szállni.

Helyi árus kínálata

Feltűnt, hogy a hétvége felé egyre több asztalt díszítettek fel, virágot kaptak a fák, fényes lampionok jelentek meg, és fellobogózták a szállodát. Azt hittük esküvőre készülnek.

Végül Eda Demír oszlatta el a homályt: a köztársaság kihirdetésének 100. évfordulóját ünneplik. 1923. október 29-én, Mustafa Kemal Atatürk vezetésével Törökország hivatalosan is köztársasággá vált, ezzel lezárva az Oszmán Birodalom több mint hat évszázados uralmát. Az ABC-t latin betűre cserélték, sok európai országgal ellentétben a nők hamar megkapták a szavazati jogot 1935-ben. Az ünnepségek országszerte zajlanak, az emberek különböző rendezvényekre látogatnak el, hogy együtt ünnepeljék ezt a különleges napot és megemlékezzenek azokról, akik lehetővé tették ezt a hatalmas változást.

Örültünk, hogy ezt mi is láthattuk. Amikor elutaztunk, már a hotelben is megjelent Mustafa Kemal Atatürk fotója.

Érdemes év végén is ebbe a csodás országba elutazni, hiszen lehet kirándulni, és vannak fűtött medencés hotelek is. Jól éreztük magunkat, jövőre is szeretnénk a tengerparton süttetni magunkat, rakit inni és török pizzát enni.

A Sun & Fun Holidays előfoglalási akcióit is érdemes figyelni, 2023. december 31-ig a következő kedvezményeket adja: akár 25-45% előfoglalási kedvezmény a szállás árából, – ajándék városnéző shopping túra. Az ajánlatok már elérhetőek a Török Riviérára, a Görög szigetekre, Ciprusra és Bulgáriára.
A gondtalan várakozáshoz igényelje népszerű SunComfort és SunGarancia csomagjaikat: ezekkel lehetőségünk nyílik a kötbérmentes lemondásra és az áremelkedések elkerülésére.

Fotók Bódi Ágnes és Urbán Györgyi