
Fototermin "K.O.-Tropfen" mit VBgmIn Kathrin Gaál und Roger Pfister, GF Praterdome.
Civilkurázsira bíztat a legújabb nők elleni erőszak elleni kampány Bécsben, amelynek keretében a
szexdrogokra hívják fel a figyelmet. „A partidrog nem oké” című kampány július közepétől szeptemberig tart és a bécsi szórakozóhelyek közönségének szól. A cél, hogy a vendégek is vigyázzanak egymásra és
merjenek szólni, ha azt látják, hogy valakinek az italába kevertek valamit.
A kampány keretében a bárokban és koncerthelyszíneken poharakra való védőfedelet osztogatnak és
kitűzőkön, plakátokon és szórólapokon hívják fel a figyelmet a szexdrogokra. Ezeken szerepel, hogy mit
tegyünk, ha azt gyanítjuk, drogot kevertek a saját vagy az ismerősünk italába. Az érintettek szólhatnak a
személyzetnek, kihívhatják a rendőrséget, de az osztrák főváros segélyvonala, a Frauennotruf munkatársai
is ellátják tanácsokkal.
A segélyvonalnál az utóbbi években egyébként egyre gyakoribbak a szexdrogokkal kapcsolatos hívások. Míg 2020-ban 20 alkalommal kértek ilyen eset miatt tanácsot, addig 2021-ben már 40 alkalommal, 2022-ben pedig már 70 hívást fogadtak ebben a témában. Jelenleg havi 4-5 hívás érkezik.
„A kampánnyal egyértelművé tesszük, hogy Bécsben nincs helye a nők elleni erőszaknak. Nem fordítjuk el a fejünket és segítünk annak, akinek támogatásra van szüksége, hogy minden bécsi biztonságban és jól érezze magát városunkban” – mondta Kathrin Gaál városi tanácsnok a kampányindító kapcsán.
De mit is kell tenni ilyen esetben? A buliban a társaság tagjai – különösen a lányok – mindig figyeljenek egymásra, és ha valamelyikük nem érzi jól magát, kísérjék haza. Hirtelen szédülés, rosszullét vagy felszabadultság-érzés esetén az érintett szóljon a szórakozóhely személyzetének, de kihívhatja a rendőrséget is.
Ha pedig valaki azt látja, másnak a poharába kevertek valamit, azonnal öntse ki a gyanús italt, szóljon az
áldozatnak és a többieknek, valamint értesítheti a szórakozóhely személyzetét és a rendőrséget is. Azzal is
segíthet, ha az áldozatot biztonságban haza vagy a legközelebbi kórházba kíséri, hogy ott vér- és vizeletmintát vegyenek, mivel ezek a szerek csak rövid ideig mutathatók ki a szervezetben. Ezt akkor is érdemes megtenni, ha az áldozat még nem döntötte el, hogy tesz-e feljelentést.
Képaláírás és copyright:
„A partidrog nem oké” címmel indult kampány a bécsi szórakozóhelyeken © PID / Votava