Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2023.05.14

Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton megkezdődött a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek, a távot leggyorsabban a Team Kaáli teljesítette.

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a verseny előtt mondott köszöntőjében Balatonfüredet a magyar vitorlázás fővárosának nevezte. A szövetség legfőbb céljának a Balatonon és más hazai, valamint külföldi vizeken hajózó közösség összetartását jelölte meg. Kiemelte: oldaná a hobbi- és versenyvitorlázók közötti vonalat, hiszen része a magyar vitorlás közösségnek a hobbivitorlázók közössége is. Szólt a balatonfüredi Kékszalag Portról is, amelyet bárki felkereshet, és ahol regisztráció után kajakok, kenuk, SUP-ok és vitorlás hajók bérlésére is van lehetőség.

Czunyiné Bertalan Judit, az északnyugat-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az élhető Balatonhoz széles körű összefogásra és partnerekre van szükség. Ilyen partnerek a Balatonnál élők, a települések vezetői és országgyűlési képviselői, akik közvetíteni tudják a lakosság igényeit a döntéshozók felé, valamint fontos partnerek a sportszervezetek és szövetségek is.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere megjegyezte: az idei évet a térségben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program határozza meg. A polgármester a vitorlás szövetséget Balatonfüred stratégiai partnerének nevezte, amely évente több nemzetközi versenyt hoz a városba, majd felhívta arra a figyelmet, hogy Balatonfüredről indul a Kékszalag tókerülő verseny is.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője azt kívánta, hogy a 2024-es olimpiai év előtt sikerüljön a versenysportolóknak is megvalósítani céljaikat.

Vörösmarty Éva, a Veszprém vármegyei közgyűlés alelnöke az eseményen plakettet adott át a vármegyei értéktárba beválasztott Balatonfüredi Yacht Clubnak, amelyet Varga Lajos és Böröcz István vett át.

z első ünnepélyes balatoni “vitorlafelhúzót” 1935 nyarán tartották, majd később alakult ki az a hagyomány, hogy meg is koszorúzzák a tavat. A koszorút idén is a tó legrégebbi vitorlásáról, a 126 éves Kishamisról dobták a Balatonba. A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyre idén 235-en neveztek, a délben rajtolt mezőnynek 17 óráig kellett célba érnie, tehát a versenyzőknek öt óra alatt kellett teljesíteniük a Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred távot.

A szövetség honlapjának tájékoztatása szerint az évadnyitó verseny távját leggyorsabban, 42 perc 32 másodperces idővel a Virág Flóra kormányozta Team Kaáli teljesítette, második helyen a Vándor Róbert vezette RSM (44 perc 27 másodperc), míg a harmadikon a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta (44 perc 57 másodperc) végzett. (MTI)