Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2023.05.12
A június 16. és 18. közötti Debrecziner Gourmet Fesztivál újdonsága, hogy a szabadtéri kóstolót idén zenei produkciók színesítik, és szombaton - stílusosan - a Konyha zenekar várja a közönséget koncertjével.

„Mindig a Konyhában van a legjobb buli. És a hűtőben mindig ég a villany.”

– ezzel a felkiáltással alapított zenekart 13 évvel ezelőtt Szepesi Mátyás énekes-gitáros-dalszerző. A Konyha zeneileg eklektikus képet mutat, és az őszinte érzelmekkel természetes viszonyt ápoló szövegvilággal lopták be magukat a közönség szívébe. A Debrecziner Gourmet Fesztivál idei témája, a „Nyári emlékeink” számukra egy lemezük stúdiózásának időszakát, és az emlékezetes, négyéves születésnapi koncertjüket jelenti, de a “Cukor, só” című videóklipjükben is a nyári fesztiválszezon hangulatát örökítették meg.

2016-ban a Konyha megkapta “Az év zenekara” címet a Hard Rock Café tehetségkutató budapesti döntőjén, 2019-ben Szepesi Mátyás “A DAL2019” szövegírója és “Az Év szövegírója” Petőfi Zenei Díjat is magáénak tudhatta, 2020-ban pedig a MAHASZ Magyar Rádiós Top40 – első helyezését érték el a “Földrevaló” című dallal. A zenekar 2010-től számított fennállása óta 5 albummal jelentkezett, melyekből a „Százszor visszajátszott” dalt minden bizonnyal szinte mindenki ismeri.

Dalaik – akárcsak egy valódi konyha – személyes térként működnek, amelyek észrevétlenül nyitják ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató beléjük költözhessen, szeressen, sírjon, vigadjon, elveszítse és megtalálja magát. Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a szív kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros biztos kézzel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat változatos, modern popzenéjükhöz: rockos zúzást, táncos funkot vagy lélekmelengető folkot.