Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2023.03.03
Nem mindennapi műtét zajlott a Nyíregyházi Állatpark Ócenáriumának kulisszái mögött, ugyanis egy törött állkapcsú muréna került a műtőasztalra.

A leopárd muréna fajtársával történt összetűzés közben sérült meg. A sérülés szemmel látható volt az akváriumban, így  állatorvosaink a vizsgálat mellett felkészültek egy esetleges műtétre  is.

A Vet4Fish csapatával közös operációt hosszas előkészület előzte meg, hiszen a halakat speciális altatási technikával, vízben oldott altatószerrel lehet altatni. Majd az állatot, a vizes közegből kivéve a műtét során is folyamatosan altatni kell, ezt a kopoltyúján átáramoltatott altatószeres és oxigéndús víz biztosítja a kifejezetten halak részére épített többállású műtőasztalon.

A műtét során a csapat számára kiderült, hogy a sérült részt el is kell távolítani, így egy részleges állkapocs amputációra került sor, ahol a törött csontos részt eltávolították majd a sebet összevarrták.

A rendkívüli  műtét igazi csapatmunkaként zajlott, mindenki tudta mi a dolga, míg az állatorvosok műtöttek, az asszisztensek és a gondozók folyamatosan nézték a víz minőségét valamint locsolták a kiszáradás ellen az állatot és készítették elő az állat ébresztésére szolgáló medencét.

A bravúros műtét után  az állat visszakerült a karantén-medencébe, hogy regenerálódjon a sebe.  Az 1 hónappal későbbi varratszedés során állatorvosaink megállapították, hogy sebe megfelelően gyógyul és hamarosan visszakerülhet az Ócenárium bemutatómedencéjébe.

https://www.dropbox.com/s/g5nyg3wtywt9p9e/20230113-Murena_Mutet_r.mp4?dl=0