Avatar photo
Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.12.05
A város turisztikai fejlődése annak is köszönhető, hogy nagyon jó a TDM és a város együttműködése, már csak egy négycsillagos nagy szálloda hiányzik – állapította meg Matkovich Ilona polgármester azon a tájékoztatón, amelyet a Magyar Beutaztatók Szövetségének (MABEUSZ) néhány képviselőjének rendeztek.

A méltán híres Adullám Kávézóban csoportunkat Kelecsényi Ágnes, a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője fogadta, hogy bemutassa az utazási irodáknak mit tudnak kínálni a turistáknak Vácott, a polgármester pedig arról számolt be, hogy milyen fejlesztések valósulnak meg a városban. A tájékoztató közben Mária Terézia Melange kóstolót kaptunk, amely a királynő kedvenc ízeivel, fűszereivel: alma, fahéj és méz felhasználásával készült. A kávékülönlegességet már 15 vendéglátóhely kínálja a városban ugyanabban az összetételben, ugyanolyan pohárból.

Matkovich Ilona polgármester és Kelecsényi Ágnes

Vácon majdnem minden róla szól, a váci püspök, Migazzi Kristóf jó barátságának köszönhetően Mária Terézia családjával együtt Vácott töltött egy hetet. Ez sok mindent megváltoztatott a város életében, amely most is ápolja maradandó emlékét, jövőre Mária Terézia Napokat is szerveznek.

Vácra sok turista érkezik, hogy megnézze a híres Memento Mori kiállítást. A tárlat az élet és a halál kettősségét mutatja be a váci domonkos kriptából származó, valamint a múzeum korábbi gyűjteményéből válogatott műtárgyak segítségével. A Memento Mori kiállításhoz kapcsolódó, részben a domonkos kripta anyagára alapozott állandó kiállításuk, az Ars Memorandi döntően a török hódoltságot követően újratelepülő, multikulturális város életét mutatja be. A pince impozáns nagytermében festett, színes felnőtt és gyermekkoporsókat láthattunk.

A koporsókon látható Krisztus-ábrázolások, vallásos és halálszimbólumok a korabeli ember vallási világképére, halálhoz való viszonyára is utalnak. A teremben Stefanovics György szabómester, egy név szerint nem ismert középkorú polgárasszony és egy 9 éves kislány, Salamon Magdolna nyugszik, rekonstruált, az eredeti alapján készült viseletben üvegkoporsóba zárva. A kriptaleletekből rendezett tárlatot is befogadó 18. századi főtéri polgárházban kialakított térben létrejött egy korszerű várostörténeti bemutató.

A Tragor Ignác múzeumban csodálkozhattunk rá Sajdik Ferenc gyüjteményes kiállítására is, a Kossuth-díjas magyar grafikus és karikaturista több mint 300 könyvhöz készített illusztrációt, képeivel pedig olyan „sajdikos” világot teremtett, amelynek sajátos látásvilága nemcsak a gyerekek kedvence. A magyar grafikus életmű kiállításán megismerhetjük a várost a művész szemével, azt a mesevárost, amelynek kis pirostetős házacskái, hagymakupolás saroktornyai mindenkiben, aki járt már itt, kedves emlékeket idéznek fel.

Kisvonat várt minket, amellyel megnézhettük a város nevezetességeit, a vízparton sétáló kacsák néztek utánunk kiváncsian, mi pedig megcsodáltuk a Diadalívet, a Duna-korzót, a Várat és átballagtunk Hétkápolnához is.

A Duna-parthoz közel a váci Strand melletti Remete Pince étteremben emlékezetes finomságokat ettünk.

Végül a Püspöki Palotát is megnézhettük, amely mostanra már bárki számára megtekinthető. Itt Bozóky Anita, az Egyházmegyei Szolgáltató Központ vezetője mutatta be a palotát. Marton Zsolt püspök is köszöntött minket és elmondta, hogy az egyházmegye tárgyi és szellemi örökségét szeretnék a köz javára is fordítani.

Szakmai fórummal folytatódott a délután, Kelecsényi Ágnes, a Vácon elérhető turisztikai rendezvényekről, lehetőségekről számolt be, A fórumon közel 60 résztvevő volt jelen, mert erre a programra a váci és Vác környéki turisztikai szolgáltatók is hivatalosak voltak.

„Azoknak az utazási irodáknak, amelyek részt vettek a tanulmányi utunkon, elsősorban külföldi csoportjaik vannak, ezek a csoportok Budapesten szállnak meg általában három-négy napra. Közben csillagtúra-szerűen különböző helyekre látogatnak el az országban, és mi, mint egy csillagtúra-desztinációt szerettük volna Vácot bemutatni, hogy ne csak a Duna másik partjára vigyék a turistákat, hanem hozzánk is” – mondta Kelecsényi Ágnes, a Vác és Környéke TDM ügyvezetője a fórumon.

Bozóky Anita szerint folyamatos az együttműködés a Váci Tourinform Irodával, ami a város és az Egyházmegye számára is új távlatokat nyit meg. „Ez egy nagyon jól sikerült nap volt. Nemcsak a beutaztatási irodák, hanem a váci vállalkozók is nagy örömmel és nyitottsággal fogadták az egyházmegyei fejlesztéseket. Sokan szeretnének velünk együttműködni, keresni a kapcsolódási pontokat. Öröm számukra, hogy most már bárki ellátogathat a palotába, hogy a város lakosai minden hónap utolsó szombatján ingyenesen vehetnek részt idegenvezetésen” – tette hozzá.

A város a vízi turizmus és a kerékpáros turizmus ideális helyszíne, a város felett húzódó Naszály hegy és a Börzsöny, az országos Kéktúra útvonala számos lehetőséget kínál. Jelenleg az egy-két napos tartózkodási idő jellemzi a várost. Arra törekednek, hogy csillagtúraközpontként is megjelenjenek a turisztikai piacon, mivel fél óra alatt elérhető Budapest, Gödöllő, a Börzsöny, Szentendre, Visegrád és Szlovákia. Jó kiindulási pont, bármerre is visz az utunk. Vác ezeréves múlttal büszkélkedik, elhelyezkedése, gazdag kulturális, történelmi múltja a térség központjává teszi.

„Célunk, hogy megállítsuk az Eurovelo vonalán kerékpározókat, idecsábítsuk az evezés és a Duna, valamint a romantikus helyszínek szerelmeseit. A zarándok-, kulturális és gasztroturisták is fontos célcsoportunk. A külföldi küldőpiacok közül a közeli Szlovákia emelkedik ki, ahonnan gyors és jó megközelítést biztosít az M2-as autóút” – mondta Kelecsényi Ágnes.

Már csak egy négycsillagos szálloda hiányzik, de a hírek szerint már az elképzelésen is túl vannak, az önkormányzat a város déli részén, egy még feltáratlan 50-60 fokos termálvízkútra telepítene egy legalább 60 szobás, négycsillagos házat, a telket az önkormányzat biztosítaná, lehet, hogy már csak egy befektető hiányzik?

A város megújult honlapját, a visitvac-ot 24 ezren látogatták az elmúlt négy hónap alatt. A weboldal angol és most már szlovák nyelven is elérhető.

Köszönjük a Vác és Környéke TDM meghívását.

Szöveg és a fotók: Bódi Ágnes