Avatar photo
Szerző:
szeretunkutazni
Megjelenés:
2022.12.01

Befejeződött a Clark Ádám téri körforgalom visszaépítése, amelyet a Lánchíd felújítása miatt tavaly májusban alakították át.

A Clark Ádám téri körforgalom aszfaltját a november 19-20-i hétvégén marták fel, és helyreállították a korábbról ismert “nagy” körforgalom nyomvonalát, majd november 26-án és 27-én az aszfaltozáson, valamint a burkolati jelek felfestésén túl megépült a forgalomelválasztó szigetek többsége és azok szegélye is.

A virágágyásba már bekerült a növényzet visszatelepítéséhez szükséges humusz. A következő hetekben a forgalom fenntartásával befejezik a tér még hátralévő kisebb építési munkáit, és még december közepe előtt visszatelepítik a téli időjárásnak megfelelő növényzetet, illetve füvesítenek a tér közepén.

A kivitelező szakemberei a pesti után a budai pilont körülölelő állványzat útpálya fölötti részét is teljesen lebontották, véget értek tehát a jelentősebb kőmunkák a magasban, de az útpálya körüli, illetve alatti részeken még tartanak.

A budai parti nyílásban lévő festősátrat hamarosan lebontják, mert ezen a területen már befejeződött az alsó láncszakaszok és a híd acélszerkezetének korrózióvédelme, továbbá folyamatosan szerelik a helyükre a merevítőtartót fedő recés lemezeket az útpálya és a járdák között.

A Lánchíd felújítása 2021 tavaszán kezdődött el az A-Híd Zrt. kivitelezésében, és a tervek szerint 2023 őszéig tart. (BKK)