Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.10.13

A szlovákiai turizmusnak annak ellenére sem sikerül kilábalni a válságból, hogy idén nyáron már semmilyen járványügyi megszorítás nem vonatkozott rá. A turisták száma még mindig elmarad a járvány előttitől, a hazai turisták lemorzsolódása miatt pedig már a tavaly nyárihoz képest sem javult a helyzet – írta az Ujszo.com oldalán Molnár Iván.

Idén augusztusban 663 ezer vendég kereste fel a szlovákiai szállodákat és egyéb szálláshelyeket, csaknem ugyanannyi, mint egy évvel korábban, vagyis kifulladni látszik a világjárvány lecsengését követő fokozatos javulás, miközben még mindig elmaradunk a járvány 2020-as kitörése előtti szinttől. 2019 augusztusában például csaknem 800 ezren szálltak meg a szlovákiai szálláshelyeken.

„Hogy a tavalyihoz képest már nem javult a helyzet, az elsősorban azzal magyarázható, hogy a járványhelyzet látványos javulása miatt idén már jóval több szlovákiai család nyaralt külföldön, mások pedig a gazdasági helyzet romlása miatt nem engedhettek meg maguknak még egy belföldi kiruccanást sem. Így míg tavaly augusztusban 538 ezer hazai turista vette igénybe a szlovákiai szálláshelyek szolgáltatásait, idén már csak 432 ezer, vagyis több mint 100 ezerrel kevesebb” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

A most közzétett felmérés szerint Szlovákia összes régiójában csökkent a hazai turisták száma. A legnagyobb visszaesést Zsolna és Eperjes megye szállodáiban, vagyis főként a tátrai üdülőhelyeken mérték, ahová idén a negyedével kevesebb szlovákiai turista látogatott el, mint egy évvel korábban.

Ennek ellenére még mindig ez a két megye számít a legvonzóbbnak a hazai turisták körében: Zsolna megyét idén augusztusban 111 ezer, Eperjes megyét 86 ezer kereste fel. A sor végén Nagyszombat megye található, nem egész 29 ezer hazai turistával, és nincs sokkal jobb helyzetben Nyitra (32,2 ezer), Trencsén (32,6 ezer) és Kassa megye (36,2 ezer) sem.

Hogy a hazai látogatók számának a visszaesése ellenére a turisták száma nem csökkent a tavalyihoz képest, az a külföldi vendégeknek köszönhető. „Idén augusztusban 231 ezer külföldi látogató vette igénybe a szlovákiai szálláshely-szolgáltatásokat, ami a legmagasabb szám a világjárvány kezdete óta. Csak emlékeztetőül: tavaly még csupán 130 ezer külföldi érkezett hozzánk a nyári szünet második hónapjában” – tette hozzá Morháčová.

A külföldiek közül a legtöbben Pozsony (84 ezren), Zsolna (47 ezren) és Eperjes megyét (39 ezren) keresték fel. Ebben a három régióban együttesen az összes külföldi látogató háromnegyede szállt meg. Nyitra és Besztercebánya megyében ezzel szemben a külföldi turisták száma 8–9 ezer között mozgott, Trencsén megyében pedig a 8 ezret sem érte el.