Szerző:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.09.25
Bécsben, a Mobilitätsagentur (Mobilitási ügynökség) gyalogosügyi megbízottjával, Petra Jens-el, a gyalogosbarát fejlesztési tervekről beszélgettünk annak tudtatában, hogy az ügynökség a szokatlan hőség miatt is új feladatokat kapott..

– Bécsben hosszú tradíciója van a gyalogosbarát város kialakításának, már a századfordulón is volt erre koncepció, amelynek ma is nyoma van, például a formatervezők már az első városi vasút, vagyis a 6-os metróvonal megállóinál kis lépcsőfokot terveztek, hogy könnyebb és kényelmesebb legyen a közlekedés – mondja szinte bevezetőként Petra. – A második világháború után egyre több autót használtak az emberek, és a 80-as években szomorú csúcspontot ért el a gyalogosok halálos balesete. Ekkor kezdtek el a kereszteződéseket úgy megtervezni, hogy az autósok és a gyalogosok is jobban lássák egymást – indokolja ezzel is a gyalogosbarát felfestések szükségességét.

Bécset eleve a nagy zöld területetek, parkok jellemzik. A lakótelepeken sok fával, virággal és egyre több kis sétálóutcával találkoztam. Ebben már benne van a mobilitási ügynökség munkája is?

– Igen. Az átlaghőmérséklet emelkedése miatt klímasemleges hozzáigazításokat terveztek a várostervezéskor az elmúlt 5-10 év során, arra számítva, hogy a város hőmérséklete 5-6 fokkal emelkedni fog. A 2010-es évek elejétől kezdve a parkolókból elvéve egy kis helyet, miniparkokat hoztunk létre, biciklibeállókkal, padokkal, virágokkal, kisebb szökőkutakkal.

Nem váltott ez ki az autósok között ellenkezést? Mindenhol kevés a parkolóhely.

– Nem olyan sok helyet vettünk el. Arra is figyeltünk, hogy az áruszállítók, meg a szemetesek és a rendőrség is be tudtak hajtani a lakótelepre, de ezek a részek amúgy a közúti forgalom elől le voltak zárva. Ahogy egyre melegebb lett, 2018/19-ben hőségtérképet dolgoztunk ki, a város hőpólusairól és a legmelegebb pontokat kombináltuk a demográfiai adatokkal, gyerekek, idősek, társadalmi csoportokra bontva, majd megszületettek a Hűvös utcák. Kísérleti projektbe kezdtünk, három forró pontot jelöltünk ki, kisebb utcákat autómentessé tettük, kutak, szökőkutak, különböző permetek hűtötték az utcákat. A mi alkalmazottaink segítettek abban hogyan lehet használni hatékonyan ezeket.

Látható, érezhető volt az eredmény?

– Igen, ezeken a helyeken csökkent a hőmérséklet. Fél év után megkérdeztük, hogy bevált-e az elképzelés, és pozitív volt-e a visszhang. Más kerületek is felkerestek és követték ezt a példát. Végül 2020-ban 18 ilyen hűvös utca lett. Erre a három hónapra a szükséges személyzetet is megkaptuk, 50 alkalmazottat vett fel erre a munkára.

Hány ilyen hűvös utca van most Bécsben?

-Már nincsenek ilyenek. A kísérlet bevált ugyan, de a Hűvös utcákat nem vittük tovább, mert inkább azt a megoldás találtuk jónak, hogy az utcákat zöldítsük fákkal, bokrokkal. Amelyik utcát lehetett, gyalogos zónává alakították át, ezzel párhuzamosan olyan támogatási program született, amely a zöldítési programokat segítette elő. Kifelé az aszfaltból, cementből! – elnevezéssel pályázhatnak a Bécsi önkormányzathoz zöldítésre a kerületek. Összesen 20 millió eurót oszthatnak el erre a munkára.

Valóban jobb megoldás, ha az utcákat zöldítik, fákat és bokrokat ültetnek. Hogy fogadják ezeket az

intézkedéseket az emberek?

-Örömmel, tavaly még nem volt igazán népszerű fákat ültetni, egy év alatt megváltozott, most szinte minden utcában igénylik. Terveink szerint ezeket a fákat a kertészeti hivatal emberei fogják gondozni, minden újonnan ültetett fához automatikus öntözőrendszert tesznek hozzá. Most már nemcsak Bécs városa, de az állam is ad ilyen projektekre pénzt, a kerületek a beruházás felét is megkaphatják, ha gyalogos zónákat alakítanak ki.

A támogatás előfeltétele, hogy az adott kerület nyújtson be egy Mestertervet, hogyan akarják megvalósítani elképzelésüket, a követhető terv és koncepció is szerepeljen ebben. A tervek elkészítésében és az állami pályázat benyújtásában Bécs Város illetékes ügyosztályai, és mi, a Mobilitási Ügynökség segítettük a kerületeket. Részletes térképek készültek például arról, hogy hol túl keskeny a járda, hol kellene gyalogátkelőhely vagy hova kellene fákat ültetni. Három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére. Az első projektek 2022-ben indulnak, és minden évben megvalósítanak olyan építési beruházásokat, hogy gyalogosbaráttá váljanak. Három további kerület már dolgozik a saját tervén. az osztrák főváros 7., 8. és 16. kerülete átfogó fejlesztési tervet dolgozott ki a gyaloglás ösztönzésére.

Mikor látszik majd ebből eredmény?

– Az első projekteket már 2022-ben megvalósítják, így például Neubauban (7.kerület) gyalogos zónákat jelölnek ki, szabadtéri nappalikká alakítják az utcák egy-egy szakaszát, fákat ültetnek és biztonságosabbá teszik a gyerekek számára az iskolába járást. Kampányt is indítanak, hogy az áruszállító teherautók ne a járdán parkoljanak, ez sajnos egyre nagyobb divat Bécsben. A Josefstadtban (8. kerület), a Pfeilgasséban található iskolakomplexum előtt zöldterületté alakítják az aszfaltozott parkolót, ahol utcabútorok, szökőkút és sok új fa teszi kellemesebbé a tartózkodást. Ezen kívül még idén kizöldítenek két további utcát is.

Bécs 16. kerülete, Ottakring már az elmúlt évtizedben megkezdte az utcák gyalogosbarát átalakítását, idén a Grubergasséban található iskola előtti teret alakítják át úgy, hogy teljesen autómentes legyen.

Ez nagyon szerteágazó feladat és sok munkát jelent. Hányan dolgoznak Önöknél a Mobilitási

ügynökségnél?

-A bécsi önkormányzat tulajdonában lévő ügynökség 2012-ben összesen három dolgozóval indult, egy év múlva a feladatok miatt hétre bővítették a létszámot. Hozzánk tartozott már a gyaloglás és az akadálymentes közlekedés témája is, tavaly már tizenegyen dolgoztunk itt, év végére pedig tizenöten leszünk, mert jövőre újabb feladatokat is kapunk. A koordinálási feladataink lesznek például a kibérelhető elektromos kerékpárral kapcsolatban, mert ezek a témák a közekedési vállalathoz és hozzánk is tartoznak.

Egyre több az elektromos roller. Magyarországon még fogalmazzák a szabályokat, több lehetőség is

adódik, például, hogy jogosítványhoz kötik a használatát.

-Ez még nálunk sem eldöntött, de sok a probléma sokszor az elektromos rollereket a járda közepén hagyják, ez a mozgás és látássérülteknek is akadály. Ez addig áll fent, amíg nincs egy fix visszaadó pont. Sokan a járdán is mennek, ez pedig már a rendőrség hatásköre. Egyre kevesebb embernek lesz jogosítványa, mert kevesebb az autó, de az általános közlekedési szabályokat mindenkinek be kell tartani.

Zöldül Bécs, és ebben nagy szerepe van a város mobilitási ügynökségének.

Közönjük az interjút Petra Jensnak, a Mobilitätsagentur (Mobilitási ügynökség) munkatársának, és

kísérőnknek Ursula Ganglnak, az Eurocomm-PR munkatársának. (Forrás: azüzlet,hu)