Avatar photo
Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.08.20

Szent István király ünnepe, augusztus 20-a kiemelt esemény a Pannonhalmi Főapátságban, hisz a monostor és hazánk története szorosan összefonódik. Első királyunk édesapja, Géza fejedelem 996-ban telepített szerzeteseket a Szent Hegyre.

A fejedelem halála után azonban fiára, Szent Istvánra maradt a feladat, hogy valóban keresztény országot építsen. Az első templomban – amelynek alapfalaira a mai bazilika épült – kérte István, Szent Márton közbenjárását és Isten segítségét a Koppány elleni döntő csata előtt.

Itt elhangzott szavait őrzi az alapítólevél is. István a monostor első apátját Szent Asztrikot küldte Rómába a pápához, aki a hagyomány szerint egy koronát küldött a főpappal, ezzel elismerve a keresztény magyar királyságot. Szent István számos alkalommal járt a pannonhalmi bencés szerzeteseknél. Fia, Imre herceg tanítását is rájuk bízta. Szent István örökségét ma is élő hagyományként őrzi a szerzetesközösség – ahogy azt a király meghagyta – minden nap imádkoznak hazánk fennmaradásáért.

Augusztus 20-án a Pannonhalmi Főapátság kinyitja kapuit a vendégek előtt. A Szent Márton-bazilika és a kerengő, a Főapátsági Könyvtár és a Főmonostori Kiállítótér 9.00-18.00 óra között díjmentesen látogatható, a meghirdetett tárlatvezetések és előadások kivételével.

Az ünnepi szentmisén és az imaórákon a Főapátság bemutatja Szent István csontereklyéjét, a 10 órakor kezdődő liturgia után pedig kenyéráldáson is részt vehetnek a vendégek.

A teljes ünnepi program online is elérhető: https://foapatsagiturizmus.hu/termek/szent-istvan-kiraly-unnepe/