Szerkesztő:
Bódi Ágnes
Megjelenés:
2022.07.23
Keddenként 200 forintért látogathatók a Műcsarnok kiállításai a Kedden Kétszáz kezdeményezés keretében július 26-tól augusztus 16-ig.

A látogatók Borza Teréz A fény metamorfózisa című tárlatát, a Közös tér címet viselő II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalont, valamint az idei Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Kiállítást, a 11. Groteszk Triennálét tekinthetik meg kedvezménnyel.

Az idei Nemzeti Szalon több mint 300 kiállító munkáit mutatja be. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig.

Az idei Nemzeti Szalon különleges hangsúlyt helyez az üvegművességre is: mind a történeti vonatkozásokra és jellegzetességekre, mind a kortárs műalkotások bemutatására.

Borza Teréz porcelán- és szobrászművész életmű-kiállításán légies, áttetsző porcelán kisplasztikái mellett rusztikus faktúrájú merítettpapír-munkái és időtálló carrarai márványból, indiai gránitból, süttői mészkőből készült köztéri szobrainak makettjei is láthatók.

A művész változatos anyagokból létrehozott alkotásaiban a fény jelenségének, a transzparenciának a plasztikai megragadása, illetve ezzel szoros összefüggésben transzcendens jelentésrétegek is tetten érhetők – írja a közlemény.

A Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület 11. alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Groteszk Képző- és Iparművészeti Pályázat kapcsán létrejövő tárlatot, melynek helyszínei ez alkalommal – először Budapesten – a Műcsarnok, majd a kaposvári Vaszary Képtár. (Műcsarnok)